Az Erdélyi Magyar Ifjak, valamint a Magyar Polgári Szövetség nagyváradi szervezete is tiltakozott Gyurcsány Ferenc erdélyi látogatása ellen, a kormányfő azonban nem fogadta meg az ajánlást.
A miniszterelnök délután fél egykor érkezett a határmenti városba, és elsőként Tempfli József római-katolikus megyéspüspököt kereste fel. A helyszínen harmincfős, fiatalokból álló némán tiltakozó csoport fogadta a kormányfőt. A nagyváradi bazilika előtt egy tízfős csoport megtapsolta az épületbe belépő Gyurcsány Ferencet.
A tárgyalások végeztével, Gyurcsány távozásakor a csoport azért odavetette Gyurcsánynak: “hazaáruló”, “nemzetáruló”. Néhány magasba emelt papírlapon pedig azt üzenték a kormányfőnek: “Ez így nem megy Feri, légy őszinte!”.
Bátorság, elvtársak
A magyar miniszterelnök egyébként – annak ellenére, hogy Nagyváradon a bátorságot hangoztatta – roppant félhetett, hiszen rendkívüli biztonsági intézkedések között ejtette meg nagyváradi látogatását. Erdélyi beszámolók szerint számos személyi testőrön túl mintegy százfős rendőr- és kormányőrcsapat biztosította.
“Nekünk van bátorságunk cselekedni. Megérteni egymást, keresni mindazt, ami az együttműködés lehetősége. Bátorság ahhoz kell, hogy ne a sebekkel, hanem a sebek gyógyításával foglalkozzunk” – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc Nagyváradon. “Hogy politikánk ne az elkülönülésre, hanem a partneri együttműködésre épüljön. Hogy saját nemzeti igazságaink nyitottak legyenek mások, hasonló nemzeti igazságai felé” – tette hozzá a miniszterelnök.
HunHír.Hu