Két koncertet ad az Omega Erdélyben az árvízkárosultak megsegítésére, és meglátogatják az árvíz sújtotta területeket is. Az esemény közeledtével egyre inkább felerősödnek a hangok, hogy a város, ahol közel ezer család házát öntötte el az árvíz, akikért tulajdonképpen szól ez a turné, a politikai csatározások áldozata lett.
Két koncertet ad az Omega Erdélyben az árvízkárosultak megsegítésére, és meglátogatják az árvíz sújtotta területeket is. Az együttes október 21-én Csíkszeredán, 22-én pedig Sepsiszentgyörgyön lép fel. A koncert teljes bevételét a rászorultak kapják.
Az esemény közeledtével egyre inkább felerősödnek a hangok, hogy a város, ahol közel ezer család házát öntötte el az árvíz, akikért tulajdonképpen szól ez a turné, a politikai csatározások áldozata lett, hiszen a szervezők a városházával nem tudtak megegyezni a sportcsarnok felújításának időpontjáról, de minden sajnálkozó nyilatkozat ellenére, nem törekedtek arra sem, hogy legalább egy közönségtalálkozót szervezzenek az árvízkárosult városban.
Szepessy László szervező korábban azt nyilatkozta, hogy az Omega nem tudja felvállalni a szabadtéri fellépést, s nemcsak az időjárás miatt, hanem azért sem, mert oda teljesen más színpadra és hangosításra volna szükség. Most pedig az a kérdés, hogy miért nem futja a közönségtalálkozóra? Mi lett az ingyenes autóbusszal, az olcsóbb jegyekkel, amit beígért a városháza. Folyik az egymásramutogatás, az Omega rajongók bosszúságára.
Balázs Árpád, Székelyföld – HunHír.Hu