A havas eső ellenére több mint háromszázan tüntettek Sepsiszentgyörgyön az önálló állami Bolyai Egyetem visszaállítása, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem román állami finanszírozása, valamint a középiskolai magyar oktatás gondjainak orvoslása érdekében.
“Önálló magyar egyetemet akarunk, Vissza a Bolyai Egyetemet, Épületet a sepsiszentgyörgyi egyetemnek, Földrajzot, történelmet magyarul” – ezekkel a feliratokkal érkeztek az Erzsébet-parkba a tüntetők, fiatalok és idősek. Többen kezükben könyvvel és gyertyával, a tanulás és a béke szimbólumaival vonultak a Váradi József Általános Iskola melletti területre, ahol mai napig nem épült fel a kolozsvári BabesBolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatának nyolc éve ígérgetett kampusza.
Támogatom az erdélyi magyar Bolyai Egyetem újralétesítésének gondolatát – egyebek mellett ez állt Michael Ebner dél-tiroli Európa Parlamenti képviselőnek a tüntetőkhöz intézet üdvözletében, melyet Furus Levente tolmácsolt. Michael Ebner úgy gondolja: egység a sokféleségben, ez Erdély mottója is lehetne, melynek történelmét döntően a románok, a magyarok, és a németek határozták meg, Erdély minden túlzás nélkül Európa kicsiben.
Demeter László, az Erdélyi Magyar Ifjak Háromszéki Szervezetének alelnöke beszédében kiemelte: Európa-szerte nálunk jóval kisebb nemzeti közösségek vívták ki maguknak az önálló egyetemet. Az erdélyi magyar közösséget megilleti az állami támogatással létrehozandó önálló magyar egyetem, igényeljük a román társadalom megértő támogatását, hiszen egy olyan rendelet meghozataláról van szó, amely korántsem jelent kockázati tényezőt az állam biztonságára – mondta Demeter.
Románul tanulom szülőföldem földrajzát, Románia történelmét, van egy anyanyelvem és kényszerítenek, hogy egy másik nyelvet is anyanyelvi szinten megtanuljak – közölte Zsigmond József, aki a Kovászna megyei középiskolások nevében szólt a tüntetőkhöz. A szónok szerint az oktatási módszerek elavultak, mint fogalmazott: a román nyelv tanulásában azt kell érezze a diák, hogy szükséges, nem azt, hogy kötelező.
Itthon akarunk tanulni, egyetemet végezni, és mindezt anyanyelvünkön, olyan nagy kérés ez? Miért nem végezhetünk magyarul mérnöki, mezőgazdasági, állatorvosi, erdészeti, művészeti szakokon? Menjünk el nyugatra tanulni? – sorolta a kérdéseket Zsigmond József, majd kijelentette: nekünk nem honosított oklevélre van szükségünk, hanem az itthon, anyanyelven szerzett oklevélre. A diák felhívást intézett a román értelmiséghez, amelyben azt szorgalmazta, hogy fel kell váltani a mai elnemzettelenítő, bukott oktatási rendszert egy európai, felvilágosult szemléletre. Míg Brüsszelben lehet magyarul vitázni, Romániában kizárólag román nyelven működik az ügyintézés, mondta, hozzátette: háromnyelvű ügyintézést kérünk a tanügyben, követeljük a történelem, földrajz anyanyelven való tanulását, a sepsiszentgyörgyi egyetem kibővítését, a csángó magyarok magyarul tanulását. Nincs más fegyverünk csak a könyv és a gyertya, a tanulás és a béke szimbólumai, de ezekkel szeretnénk egy demokratikusabb, magyarabb, európaibb oktatási rendszert kialakítani – mondta a diákok képviselője.
Közel hét százalékát képezzük Románia lakosságának, ám a mi adólejeinkből is működő felsőoktatásban még két százalékban sem lehetünk jelen – egyebek mellett erre hívta fel a figyelmet Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elnöke, aki az MPSZ támogató levelét olvasta fel.
A tüntetés résztvevői a kormányhivatal épülete elé vonultak, ahol Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Ifjak Háromszéki Szervezetének képviselője átadta György Ervin prefektusnak az államelnökhöz, a kormányfőhöz és Markó Béla miniszterelnök-helyetteshez címzett leveleket. Az oktatásért felelős Markó Béla RMDSZ-elnöknek szóló levélben a tüntetés szervezői egyebek mellett kérik, hogy az RMDSZ hangsúlyosan jelenítse meg politikájában a Bolyai Egyetem ügyét, és vesse latba befolyását, hogy a hamarosan sorra kerülő román-magyar közös kormányülésen első lépésként azonnali döntés szülessen a magyar természettudományi, bölcsészettudományi, társadalom- és gazdaságtudományi karok létrehozásáról a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen.
(Forrás: erdély.ma)
HunHír.Hu