Botránnyal, magyarellenes felhangokkal kezdődött meg a román szenátusban a kisebbségi törvénytervezet vitája. A magyargyűlölő Funar a maga jellegzetesen primitív stílusában gyalázkodott, s féltette a darabolástól rabolt országát.
Botránnyal, magyarellenes felhangokkal kezdődött meg a szenátusban a kisebbségi törvénytervezet vitája. Az RMDSZ bízott abban, hogy elkerülheti a jogszabálytervezet nyilvános vitáját, és ez így történt volna, ha kedden a szenátus nem szavazza meg az elfogadás határidejének tizenöt napos meghosszabbítását.
A hét első felében, éppen a határidő lejárta előtt, utolsó pillanatban terjesztette elő indítványát az SZDP, és hét kormánypárti honatya támogatásával elérték a határidő kitolását, így a hallgatólagos elfogadás helyett nyílt vitával kell szembenéznie az RMDSZ-nek. A csütörtök délutáni első vitanap azonban bebizonyította, ez a vártnál is kellemetlenebb lehet. “Összesen 280 módosító javaslatot tettek le, többségét a Nagyrománia Párt, és ezek mind olyanok, ha akár csak egyet-kettőt is elfogad a szenátus, akkor értelmét veszti a törvény, elúszik a lényege” – hangsúlyozta Puskás Bálint szenátor, aki felidézte a csütörtökön délután történteket is. “A Nagyrománia Párt 30-35 szurkolót hozott be a balkonokra, akik azért jöttek, hogy meghallgassák, hogyan verik szét a kisebbségi elképzeléseket párttársaik. Kemény kifejezések hangzottak el: Ázsia mélyéről jött nép! A lovak nyelvét beszélő nép! A román terület drága szívéből akarunk kihasítani egy darabot, és meg akarjuk valósítani az ország szétdarabolását!”
Gorge Funar, a hírhedt magyargyűlölő volt kolozsvári polgármester, nagy-romániás pártfőtitkár és Adrian Paunescu szociáldemokrata szenátor a magyarságot mocskolva féltették Romániát a szétdarabolódástól, az utóbbi visszaküldte a magyarságot Ázsia mélyébe. Sógor Csaba RMDSZ-es szenátor szerint a román kormánypártok vezérszónokai védték ugyan a törvényt, de sokszor homályosan, kétséget ébresztően beszéltek.
“Az RMDSZ részéről egyelőre csak Markó Béla elnök szólalt fel, nagyon komolyan, európai módon, intelligensen szétszaggatott minden vádat, és ahol szükség volt rá, Gheorghe Funar nagyromániás szenátort durvábban is a helyére tette” – idézte fel a történteket Puskás szenátor. A törvénytervezet ellen érvelt Adrian Păunescu SZDP-s szenátor mellett Ion Iliescu is. Iliescu akárcsak a ’90-es évek elején a szeparatizmust, a kisebbségek elkülönülésének veszélyét emlegette. Azt javasolta, hogy töröljék a jogszabály-tervezetből a kulturális autonómia fejezetét és úgy vélekedett, hogy egyébként sincs még egy ország Európában, amely annyi kedvezményt biztosítana a kisebbségeknek, mint Románia. A jogszabály védelmére kelt a kormánykoalíció nevében Puiu Haşoti liberális és Radu Berceanu demokrata szenátor.
Markó Béla RMDSZ elnök kifejtette: az ellenzéki pártok szónoklataiból visszaköszön a ’90-es évek elejének hangulata, Iliescu volt államfő ugyanazokat a szavakat használja. A nagy-romániás szenátornak pedig azt mondta: csodálkozik, hogy a Bartók Béla szülővárosából származó George Funar bánsági létére ennyire primitív tud lenni.
Ezt a tizenöt napot ki kell húznunk úgy, hogy ne szavazzunk a kisebbségi törvényről – véli Puskás, aki félőnek tartja, ismét kerül két-három koalíciós szenátor, aki véletlenül ellene voksol. Az elfogadáshoz 69 szavazat kellene, a koalíciónak 72 szenátora van, néhányan mindig hiányoznak, törékeny a többség, kockázatos tehát a szavazás. – Megpróbáljuk a módosító javaslatoknál a vitát annyira felhevíteni, hogy inkább veszekedés folyjék, mint hogy szavazásra kerüljön sor. Ez a taktikánk. Erre felkészültünk, bármelyik pillanatban, bármelyikünk fel tud tenni olyan kérdéseket, amelyekre legalább tízen akarnak majd válaszolni – ismertette terveiket a szenátor. Puskás reméli, hogy nem lesz gond, hisz koalíciós partnereik most nagyon rájuk vannak szorulva, a szenátus elnökének leváltásához szükségük van az RMDSZ szavazataira.
– Politikai szempontból hatalmas veszteséget jelentene, ha a szenátusban mégis leszavaznák a törvénytervezetet, de eljárási szempontból ennek kisebb a jelentősége, mert e jogszabály esetében a képviselőház a döntéshozó fórum – összegezte a várható következményeket Puskás szenátor.
(MR, Háromszék nyomán)
HunHír.Hu