Szent Joákim és Anna napján, vasárnap a Székelyudvarhelyhez tartozó Kadicsfalván a katolikus templom védőszentjeinek tiszteletére búcsús ünnepet tartanak, melyre hazavárják az elszármazottakat. Az ünnepi szentmise déli 12 órakor kezdődik a közösség jóvoltából nemrégiben felújított templomban. A hétvégén Zetelakán is falunapokat tartanak.
A hétvégén, szombaton és vasárnap rendezik meg a Zetelaki falunapokat és a Deságkapu-fesztivált. Első nap Deságban főzőversenyt és ügyességi vetélkedőket rendeznek, majd délután három órakor az alkalmi színpadon néptáncparádé lesz a varsági, az oroszhegyi, valamint a zetelaki tánccsoportok jóvoltából
Érdekes vetélkedőnek ígérkezik a lószépségverseny és a rönkhúzatás, de az Anna bálról sem szabad kimaradni. Vasárnap kilenc órakor ünnepi szentmise, majd megkoszorúzzák a Művelődési Ház előtt álló hősök emlékművet, ahol alkalomhoz illő kulturális műsort mutatnak be. Délután az ügyességi vetélkedőkre várják a jelentkezőket, majd este bállal zárják a falunapokat – tájékoztatta a HunHír.Hu-t a székelyföldi Prima Press.
HunHír.Hu