Az őszi előrehozott parlamenti választások pozitív hozadéka lehet a romániai rendszerváltás kiteljesedése, az erdélyi magyar közösségen belül pedig a közélet demokratizálódását eredményezhetné – mondta Tőkés László református püspök szombaton.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökeként megbeszélésre hívta meg Marosvásárhelyre a Székely Nemzeti Tanács és az erdélyi Magyar Polgári Szövetség vezetőit, valamint számos erdélyi magyar közéleti személyiséget. A tanácskozás résztvevői felhívást intéztek egy “totális” párbeszéd elkezdésére, amelyben az összes romániai magyar közéleti szereplő részt venne – mondta Tőkés László.
A püspök szerint a párbeszédet az autonómia gondolata körül lehetne megszervezni, hiszen e téma összefoghatja a romániai magyarságot. Az EMNT elnöke figyelmeztetett: a megosztottság körülményei között fennáll az a veszély, hogy az RMDSZ nem éri el az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
(Forrás: Háromszék)
HunHír.Hu