Műjégpálya építését szorgalmazza egy udvarhelyi baráti kör. Régen az országos bajnokságban is szereplő jégkorong csapata volt a városnak, de a nyolcvanas években kifogyott belőle. A lokálpatrióták most azt mondják, elérkezett az idő egy modern műjégpálya megépítésének felkarolásához, hiszen a város múltja erre kötelez.
Udvarhely pedig nem maradhat ki a sorból. A dolog érdekessége, hogy a két kezdeményező Balázs Sándor és Ferencz Árpád közül egyik sem született Udvarhelyen, hanem Csíkszeredán és Gyergyószentmiklóson látták meg a napvilágot és itt hódoltak fiatal korukban a téli sportnak. Azt is tudják, hol kellene felállítani a jégcsarnokot. Szerintük a sétatéri minifoci-pálya lenne a legalkalmasabb, ahol nyáron a labdarugók, ősztől tavaszig pedig a jégsport kedvelői vehetnék birtokukba a pályát – tudta meg a HunHír.Hu a székelyföldi Prima Presstől.
Elsősorban a vállalkozók támogatására alapoznak, hiszen ismerve a város költségvetését nagyon nehéz lenne közpénzből kivitelezni ennek megvalósítását. Az iskolavárosban évente több ezer fiatal fordul meg, akik sokszor nem tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel, a műjégpálya egy felkínált lehetőség lenne, hogy egészséges nemzedék lakja be mindig az udvarhelyszéki tájat – vallják a kezdeményezők.
HunHír.Hu