Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke szerint az 1940-ben magyar állampolgárságú erdélyi magyarok igényelhetik a magyar állampolgárságot. Éppen ezért Kolozsvárott arra bíztatta az erdélyi magyarokat és leszármazottaikat, hogy nyújtsák be kérelmüket.
Az MVSZ elnöke legutóbb Erdélyben ismertette Körömi Attila független képviselő és Gaudi Nagy Tamás nemzetközi jogász által az állampolgársági törvényhez benyújtott indítványt, amely elfogadása esetén kimondta volna, hogy magyar állampolgárságot a határon túli magyarok az államelnökhöz benyújtott kérelemmel igényelhetnek.
Patrubány közölte: ezt az indítványt a 386 országgyűlési képviselő közül mindössze 21-en szavazták meg. Meglepő módon ez utóbbiak között többen voltak a szocialisták, mint a fideszesek – tette hozzá. Szerinte ez is bizonyítja: minden magyarnak tudomásul kell vennie, hogy a magyarországi politikai osztályból hiányzik az akarat a kettős állampolgárság megadására.
Az MVSZ-elnök szerint van még lehetőség arra, hogy az erdélyi magyarok kérjék a magyar állampolgárságot, mivel – mint mondta – 1992-ben a magyar parlament megszavazta a magyar kormány által 1990-ben elfogadott rendeletet. Ez Patrubány szerint érvénytelenítette azt az 1979-es, Magyarország és Románia között létrejött kétoldalú egyezményt, amelyben a két ország nem kívánatosnak nyilvánította a kettős állampolgárságot. Ennek értelmében a két állam lakosainak választaniuk kellett volna a két állampolgárság közül – mondta Patrubány.
Patrubány szerint ez az 1979-es egyezmény azért született meg csak ilyen későn, mert közvetlenül a második világháború után nem foglalkozott egyetlen jogi dokumentum sem az 1940-es, a magyar állampolgárság visszaállítását kimondó jogszabállyal.
A magyar köztársasági elnöknek küldött kérelmek esetleges elutasítása után az igénylők beperelhetik a magyar államot, és ebben az MVSZ jogszolgálati segítséget nyújt nekik – mondta Patrubány.
(Népújság nyomán)
HunHír.Hu