Korhű magyar huszárruhában jelentek meg tegnap a március 15-i ünnepségen a székelyudvarhelyi lovasok, akiknek ezáltal több évtizedes álma valósult meg, hiszen régi óhajuk volt eredeti mundérba öltözni.
A huszárok sűrűn zsinórozott kék színű vitézkötéses dolmányt, kakastollas csákót, piros tarsolyt, és kardot viseltek. A lovakon piros alapszínű díszített lótakarót használtak. Az ünnepségen békésen állták a sarat, nem kellett diadalra száguldani kivont karddal, de még csatára sem hívták, hanem győztesen álltak a több ezres ünneplő tömeg rájuk csodálkozó középpontjában. A hagyományőrző székely huszárezred zászlójának hivatalos avatására és felszentelésére július 10-én kerül sor, ahol jelen lesz az Erdélyben létező valamennyi huszár egyesület, és ez alkalommal rendezik meg az első huszár bált is – tudtuk meg a székelyföldi Prima Presstől.
Rockszerda