Eörsi Mátyás, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) országgyűlési képviselője körül kialakult helyzetet egyáltalán nem botránynak, hanem szabad véleménynyilvánításnak tekintjük, ugyanakkor örvendetesnek véljük, hogy az Erdélyi Magyar Ifjak hallatták szavukat ebben az ügyben is jelentette ki Tulit Attila, a Magyar Polgári Szövetség alelnöke.
Úgy gondoljuk, hogy azok az erdélyi magyar politikusok, akik elítélik ezt a megnyilvánulást, magától a jelenségtől félnek, kórosan viszolyognak a szabad véleménynyilvánítástól mondta az alelnök. Tulit kimondottan üdvözlendőnek és örvendetesnek tartja a szabad véleménynyilvánítás eme formáját, és úgy véli, hogy a közeljövőben a székelyföldi autonómia ügyében is legalább ehhez hasonló határozott fellépésre lenne szükség. Az MPSZ alelnöke helytelennek tartja az általánosítást, és mindenképpen eseti kezelést és odafigyelést szorgalmaz, mint fogalmazott: egyáltalán nem tartjuk véletlennek és provokációnak azt a tényt, hogy az ellen a magyarországi politikus jelenléte ellen tiltakozzanak, aki szándékosan félrevezette a magyar választópolgárokat a népszavazás kérdésében.
Tulit véleménye szerint minden egyes olyan alkalommal, amikor szükség van rá, legalább ilyen határozott fellépésre kell rászánja magát a magyar közélet iránt érzékeny politikus vagy szervezet. Nem az elrettentés volt ennek a megmozdulásnak a célja, ezért akinek nem inge, ne vegye magára – mondta Tulit. Az alelnök kijelentette: “Markó Béla RMDSZ-elnök ezzel kapcsolatos nyilatkozatában is benne van az a félsz, hogy ma Eörsi, holnap Markó, ami ugyancsak nem tetszik az erdélyi magyar közéletet befolyásolni próbáló tényezőknek.” Az Eörsi elleni fellépés nem volt sem több, sem kevesebb, mint a nyugaton is elfogadott polgári megnyilvánulások egyike – hangsúlyozta Tulit Attila.
(Forrás: erdély.ma)
Rockszerda