A Soproni Erdélyi Kör és a Rákóczi Szövetség Soproni Szervezete az Ojtozi-szoros soproni hőseinek emlékét ápolandó, a soproni és erdélyi emlékművek helyreállítása céljából tegnap jótékonysági koncertet rendezett. A rendezvénysorozat védnökei: a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület, Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzata és a Rákóczi Szövetség Soproni Szervezete.
A koncert közönsége előtt felolvasták a Mikes Művelődési Egyesület levelét, melyből alább részleteket közlünk:
(…) Kívánom, hogy a mai koncert egy messze hangzó s a Kárpát-medence egészében céljainkat meghalló fülekre és ezeket értő elmékre leljen, s a rendezvény echója a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum dísztermétől az Ojtozi-szorosig visszhangozzék.
Nagy szükség van erre, mert Kárpát-medencei szülőhazánkat nem csupán Trianon és egyéb békének mondott diktátumok tördelték darabokra.
Napjainkban is fülfájdító nemzeti disszonancia tombol. És eközben úgy érezzük, hogy Sopronban varázslat történik: a Klarinet-trió koncertjével lélekben azt éneklik egybe, amit mások az együvé tartozásunkra kántált nem-voksokkal próbáltak szétdobolni.
Sopronnak és környékének lakói – amikor ennek ideje volt – éppen az ellenkezőjére, Trianonra mondtak nemet. És a soproniak, amikor megdöbbenve hallották a hírt, hogy Erdélyben a hősi halottaik emléke, a soproni 18-as honvédek első világháborús harcainak ott megörökített nyoma is valakinek az útjában áll, akkor az emlékmű mását megépítették az eredeti helyétől 800 kilométerre, Sopron Városi Erdejében.
Ennek a lélekbe markolóan felemelő cselekedetnek, akárcsak a mai, rendezvénysorozatot elindító koncertnek gesztusértékén túl szimbolikus üzenete is van: téglával és kőtömbökkel, dallal és énekkel, síppal, dobbal, nádi hegedűvel, szóval és betűvel, az irodalom, zene és képzőművészet eszközeivel, hitünk révén együvé tudjuk ölelni mindazt, ami bensőnkben tulajdonképpen szét sem esett.
Sem együvé tartozásunk hangszerei, sem mi nem hangolódtunk le.
Tisztelet és köszönet a Soproni Erdélyi Körnek, a Rákóczi Szövetség Soproni Szervezetének és mindazoknak, akik ezt a Soprontól Háromszékig hangzó rendezvényt olyan szándékkal indították el, hogy az útnak a vége is látszodjék: az Ojtozi-szorost védő soproni 18-as honvédek első világháborús hősi harcaira emlékeztető dombormű újra a háromszékiek féltő védelme alá kerüljön.
(Forrás: Háromszék)
Rockszerda