Reiner Antal neve, sorsa és élete az Agache-per kapcsán vált közismertté. Egyike azoknak a kézivásárhelyi embereknek, akiket egy hírhedt, koncepciósnak is nevezhető perben ítéltek el, s aki a rá kiszabott börtönbüntetést le is töltötte. Ha vétett a törvény vagy bárki ellen, megbűnhődött érte, és a világ bármely részén nyugodtan tölthetné hátralévő éveit. (A képen Reiner Antal.)
De mert a nagy felfordulás alatti és utáni Romániában él, másképp alakult sorsa. Azon a bizonyos 1989. december 22-i napon Kézdivásárhelyen – eléggé el nem ítélhető módon – nagy baj történt. A diktátor elrepülése után váratlan szabadságtól megrészegedett tömeg közvetlen kínzójára és életének megkeserítőjére támadt, egy pénzéhes, vad és örökös bosszúvágytól lihegő milicistára, Agache Aurelre. Sok embernek okozott bajt, bánatot, többeket megvert, kifosztott, volt, akit megerőszakolt, ráadásul ahelyett, hogy valahol meghúzta volna magát, mint a hozzá hasonló sok ezer egyenruhás társa, pisztollyal hadonászva rohangált, a tömeg elkapta és meglincselte. Barbár dolog volt. Ami következett, a város polgárainak hónapokig tartó vallatása, majd teljesen ötletszerűen öt ember gyilkossággal való megvádolása és elítélése sem volt jogilag tiszta eljárás (2001. március 26-án a Legfelsőbb Bíróság megfellebbezhetetlen döntése értelmében Filip Orbán Gabriella Kamillát hét évre, Paizs Ottót és Héjja Dezsőt négy-négy évre, Reiner Antalt és az időközben elhunyt Konrád Jánost három-három év börtönbüntetésre ítélték).
Börtönben valójában csak Reiner ült, mert a beteg Héjját néhány hét után kiengedték, Paizs és Filip Kamilla Magyarországra menekült, Konrád meghalt.
De a java ezután kezdődött: a román állam a forradalom hősévé avatta a néhai milicistát, szobrot és díszsírhelyet állítottak neki, és egyik gyermeke, Agache Aurel Dionisie pedig megfogadta, hogy bosszút áll apja úgynevezett gyilkosain, perelt és perelt, s a román bíróság mindig neki adott igazat. Így történhet meg, hogy az egyetlen emberen, akinek volt még valamije – Esztelneken egy kis házrésze -, Reiner Antalon fogja behajtani az apján esett sérelmet. Szemet vetett Reiner kis házára, és a saját történelmi igazsága nevében, de apja emlékéhez méltóan elperelte tőle, s ha március 15-ig a kis nyugdíjból tengődő Reiner nem fizet neki 94,6 millió lejt, végrehajtót küld a nyakára, s megszerzi a szerény, több tulajdonossal is rendelkező házat. S ahogyan több ízben is nyilatkozta, fel fogja gyújtani.
Hát ez lett 1989 decemberéből, a forradalomnak nevezett komédiából, a dúvad milicistából, a bosszúvágytól lihegő gyermekéből s a tömegből találomra kiemelt egyik vádlottból – elítéltből. Elfogult és igazságtalan ítélet született Romániában, s halvány a remény, hogy a strasbourgi emberjogi bíróság – ahová Frunda György ügyvéd továbbította az ügyet – majd másként dönt.
2005. március 15-én Agache egyik gyermeke elárverezteti Reiner Antal házát. Vajon valóban nincs annyi pénze Háromszék polgárainak, hogy az eddig gyűjtött 47 millióhoz még 47,6-ot összekalapozzon?
(Forrás: Háromszék)
Rockszerda