Románia helyhatósági és általános választási törvényének bizonyos kitételeit mind az EBESZ, mind a Velencei Bizottság diszkriminatívnak találta. A megállapítás jórészt a törvény azon pontjára vonatkozik, mely nagyon megnehezítette, illetve lehetetlenné tette a parlamenti képviselettel nem rendelkező kisebbségi szervezetek részvételét mind a helyhatósági, mind az általános választásokon.
Ez már annak idején meglehetősen nagy felháborodást keltett, főként magyar körökben, hisz e cikkelynek köszönhetően nem jelentkezhetett a választáson a Magyar Polgári Szövetség. Már akkor nyilvánvaló volt, a választási törvény említett cikkelyére az RMDSZ-nek volt szüksége, hogy segítségével, no meg az Országos Választási Bizottság hathatós közreműködésével – mely hibákat talált az összegyűjtött 22 000 aláírásban, és elutasította a bejegyzést – lehetetlen helyzetbe hozza a helyhatósági választások előtt reális eséllyel rendelkező MPSZ-t.
Most, hogy a nemzetközi szervezetek fenntartásai és elvárásai nyilvánosságra kerültek, az is kiderült, Frunda György szenátor személyében a román választási törvény említett cikkelye harcos védelmezőre talált. Az RMDSZ jogász-szenátora, az ET megfigyelőbizottságának frissen megválasztott elnöke kijelentette: nem ért egyet a két tekintélyes intézmény értékelésével. Szerinte a parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségi szervezetek nem kivételezett helyzetben vannak, hanem ,,megszerzett joggal rendelkeznek, s nem kényszeríthetők rá annak feladására. Meggyőződése: az a jó és helyes, ha mind a helyhatósági, mind az általános választásokon egy kisebbséget egyetlen szervezet képvisel. Meglehetősen flegmatikusan jelenti ki, ha a kisebbségi szervezetek szűknek érzik ezt a keretet, jegyeztessék be magukat politikai pártként, és induljanak a választáson. Frunda – bizonyára nem önzetlenül, hanem az RMDSZ egyeduralmának megőrzése érdekében – meg kívánja védeni álláspontját az ET-ben, és szembe kíván szállni a Romániát elmarasztaló jelentéssel.
A kisebbségek hátrányos helyzetét bebetonozó 7. cikkely előírásain kívül a nemzetközi testületeknek más kifogásuk is volt a román választási törvény ellen, egyebek közt az, hogy igen későn – néhány héttel a választások előtt – módosították és, hogy a választói kártyák használatáról való lemondással az eredmény hitelességébe vetett bizalmat vették el az emberektől.
Frunda amúgy ügyvédmódra csűrheti, csavarhatja a szavakat itthon és Európában egyaránt, azt nem mossa le magáról, sem az RMDSZ-ről, hogy kisebbségi szervezetként kisebbségellenes választási törvény mellett törtek és törnek lándzsát.
(Forrás: Háromszék)
Rockszerda