Ősztől V. osztály is indítható az eddig csak középiskolaként működő sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumban. A megyei tanfelügyelőség jóváhagyta az új gimnáziumi osztály működését, a kollégium közelebbről meghirdeti a helyeket.
Ötödik osztály indítására évek óta kér jóváhagyást a Református Kollégium, idén történt meg először, hogy a tanfelügyelőség rábólintott. Keresztély Irma főtanfelügyelő érdeklődésünkre elmondta, az oktatási minisztériumnak nincs ellenvetése gimnáziumi kezdő osztály működése ellen, de ennek feltétele az iskola besorolásának megváltoztatása.
A főtanfelügyelő arra nem tért ki, ha szeptemberig a jelenleg középiskolaként működő kollégium státusa nem változik, minek alapján indul az V. osztály, azt ellenben hangsúlyozta, ennek az osztálynak nyitottnak kell lennie minden jelenlegi IV. osztályos háromszéki diák előtt, elhibázott lenne, ha csak a Váradi József Általános Iskola jelenlegi református IV. osztályosai kapnának benne helyet. Keresztély Irma leszögezte, a Váradi Iskolában működő református elemi osztályok az állami oktatás keretében fejtik ki tevékenységüket, az egyház elvárásai szerinti foglalkozásokat a kötelező programon kívül tartják.
Érdeklődésünkre Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője elmondta, a református egyház a módosított alkotmány szellemében tart igényt önálló iskolák működtetésére, így természetes, hogy a jelenlegi középiskolákat bővíteni szeretnék alsóbb tagozatokkal is. Az iskolaalapítási jogot az egyházak az új oktatási törvénytől várják, amelyről a magyar történelmi egyházak püspökei pénteken Kolozsváron egyeztetnek az oktatási minisztérium képviselőjével, de Kató főjegyző szerint addig is ki kell használni, hogy az elemi és gimnáziumi oktatásban a beiskolázás a megyei tanfelügyelőségek hatáskörébe tartozik.
Pető Mária, a Református Kollégium igazgatója lapunknak elmondta, mihelyt a tanfelügyelőségtől írásban megkapják az értesítést az V. osztály indításáról, meghirdetik a helyeket, és felekezeti hovatartozástól függetlenül várják a jelentkezőket. Az igazgató hallott arról, hogy ősztől a Váradi Iskolából szinte az egész jelenlegi református IV. osztály át szeretne iratkozni, ami az iskola hírnevét tekintve szerinte örvendetes, de azt nem tehetik meg, hogy másokat elzárnak a beiratkozás lehetőségétől. Érdeklődésünkre, hogy miért nem kértek I. osztályra is jóváhagyást, Pető Mária elmondta: jelenleg nincs több szabad tanterem, de nem mondanak le arról, hogy a teljes tagozatot, elsőtől tizenkettedikig kiépítsék.
(Forrás: Háromszék)
Rockszerda