A Székely Nemzeti Tanács elnapolt ülése előtt, amelyet Gyergyószentmiklóson tartottak volna január 29-én, Kovács Attila kovásznai csendőr felkereste volt tanárát, Cseh Béla zenetanárt, a Magyar Polgári Szövetség orbaiszéki elnökét, hogy megtudakozza tőle: Kovásznáról kik és milyen szándékkal utaznak az SZNT ülésére.
Cseh Béla elmondása szerint a csendőr bevallotta, hogy e ,,nemes feladatra a hírszerzőktől kapott megbízást, mivel ők nem akartak feltűnést kelteni. De ebből azt is lehet sejteni, nem akarták, hogy Cseh Béla megtudja, kik a titkosszolgálat(ok) kovásznai emberei. Mert ugye, tudjuk, mindenütt vannak hírszerzők, csakhogy most nem pózolnak, nem fitogtatják annyira kilétüket, mint annak idején Ceauşescu szekusai.
Nos, amint Cseh Béla elmondta: a csendőr által feszegetett kérdésekből kiderült, hogy a hírszerzők mind az SZNT-t, mind az MPSZ-t illetően mindennel tisztában vannak, csakhogy összemossák a két szervezetet és tisztségviselőit, ugyanis az SZNT-ben Cseh Béla nem tölt be semmilyen szerepet vagy tisztséget.
Ezek után az a kérdés, a hírszerzők magukból indulnak-e ki? Pontosabban – hogy ők is értsék – : a két intézmény tevékenysége összemosódik? Ha igen, akkor az nagy baj, mert a csendőröknek lenne elég dolguk Kovásznán, és másutt is. Például fel kellene lépniük a parkok kellékeit, padokat, szemeteskukákat rongáló huligánok s a diszkókból hazafelé üvöltöző bandák ellen. Ezért fizetik őket az adófizetők, nem azért, hogy szimatoljanak utánunk. A hírszerzők pedig végezzék a dolgukat, február 12-én menjenek el az SZNT ülésére Gyergyószentmiklósra, nem lesz ott semmi titok, és jegyzeteljenek, mint ahogy az a sötétkék ballonkabátos, barna bőrű, kerek képű, rövid hajú, kb. 170 cm magas, 40-45 év közötti férfiú tette a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron Terem folyosóján újságírók közé vegyülve, amikor 2003 őszén az SZNT alakult, és akit pár hónappal később, a következő ülésen is ott láttunk.
(Forrás: Háromszék)
Rockszerda