Kedves Testvérek!
December 5-dike után, próbáltam egy kicsit csendben maradni. Úgy érzem, hogy egyetlen helyes válaszunk a szégyenletes nemre, egy határozott Igen kell hogy legyen: Igen az életre! Igen a szeretetre! Igen a határokon túli testvérre!
Éppen ezért felkértem az árva gyerekeinket, hogy készítsenek ajándékcsomagokat a moldvai csángó gyerekeknek. A gyermekeink igent mondtak a szeretetbõl vállalt áldozatra, s így több száz csomag napok alatt elkészült. Minden programomat lemondtam, és egy nagy busznyi ajándékkal elindultam Erdély határain túli testvéreinkhez, a Moldvai csángókhoz.
Hosszan látogattam a Hegyeli Attila által szervezett tizenkét magyar oktatási központot, amelyekben 21 romániai magyar pedagógus oktat, nevel magyar nyelven, közel nyolcszáz csángó gyereket. Emberfeletti munkájukat, kis bérelt garázsokban, fészerekben végzik, sokszor a 10-12 négyzetméteres kis szobákban 20-30 csillogó szemû gyermek szorong az agyonkopott tenyérnyi táblácska elõtt. Magyarul beszélnek, énekelnek, imádkoznak. A pedagógusok 6-8 négyzetméteres kis szobácskában laknak, s bár végzettségük, pedagógusi tapasztalatuk alapján még itthon Erdélyben is igazgatói posztokért pályázhatnának, mégis mosolyogva kitartanak a ficánkoló csángó gyermekek mellett. Történész, filozófus, filológusi diplomákkal elemista gyermekeket tanítanak betûvetésre, veszõdnek kacagva, sírva a kisiskolások mindennapi gondjaival.
Munkájuk eredményes, mert ok nem azt mondják, hogy a 24. órában értek a csángó gyerekek közé, hanem azt, hogy még csak most vannak a népük megmaradásáért végzett munkájuk elsõ órájában. Optimizmusuk – melyet én is osztok – nem alaptalan, hisz egy kis csángó faluban október elején béreltünk egy kis házat, melyben egy szakképzett, tapasztalt tanárnõ vállalta, hogy a kis “iskolába” leköltözzön, és el is kezdõdött a magyar oktatás. Szûk két hónap alatt 64-re emelkedett a magyar nyelven tanulni akaró gyerekek száma. A jó magyar szó, mint a futó tûz, úgy járta át ezt a kis csángó falut. Az Igen a semmibõl ott életet teremt.
Fontosnak látom kihangsúlyozni, hogy a moldvai csángó magyarok, sok-sok generáció óta, nemcsak hogy nem tanulhattak anyanyelvükön, de még a többségi nép nyelvén sem végezhettek szegénységük miatt iskolát. Egy román tanárnõ mondta, hogy õ huszonnégy éve tanít egy csángó faluban, de az alatt egyetlen gyerek sem ment kilencedik osztályba abból a faluból. Természetes, hogy iskola nélkül a tudomány, a kultúra nagyon sok vívmánya nem jutott, nem juthatott el arra a vidékre. Így nemcsak az anyanyelvrõl van szó, hanem mindazt az értéket, kincset, amit népünk, nemzetünk birtokol szeretettel a kis iskoláinkon keresztül, felkínálhatják tanáraink csángó testvéreinknek. Éppen ezért mérhetetlenül fontos, és értékes az a munka, amit népünk nevében felvállaltak a Csángóföldre költözött magyar pedagógusok. Eljön az az idõ, amikor népünk a megmaradásért vívott harcban elért eredményekért érdemrendet fog osztani, és akkor ezek a fiatal pedagógusok kapják majd a legnagyobb elismerést.
Istenre figyelõ lélekkel, moldvai csángó testvéreink iránti szeretettõl vezérelve, arra bíztatok minden szomorú szívû magyar testvéremet, hogy a december ötödikén kimondott “nem” gyalázatát mossuk le egy hatalmas, egy emberként kimondott Igennel.
Úgy érzem, hogy jelenleg csángó testvéreink folytatják a legelkeseredettebb harcot megmaradásukért. Álljunk ki melléjük, vállaljunk szolidaritást velük! Osszuk meg velük mindazt a szellemi, anyagi értéket, melyet Isten nekünk adott, de ugyanakkor alázatos szívvel tanuljunk is tõlük, hisz csendes elzártságukban, a megmaradásért vívott névtelen harcukban olyan értékeket birtokolnak, mely az egész magyar nép újjászületésének alapja. Õk szeretik az Istent, sokan naponta kétszer is elmennek a templomba imádkozni. Szeretik egymást, szeretik a gyermekeket, így nem ritka a 8-10 gyerekes család sem ott. Vidámak, tüzesen táncra, dalra szívesen perdülnek.
Életigenlésük és életerejük engem mélységesen megindít. Azt javasolom, hogy egy-egy város, település, iskola vállaljon fel testvértelepülésként, testvériskolának, egy-egy moldvai falut, települést. Menjünk el közéjük, vásároljunk, építsünk nekik iskolákat, kollégiumokat. Fogjunk össze és alapítsunk egy komoly iskolahálózatot moldvai csángó testvéreink számára. Ez legyen a mi mindent elsöprõ Igenünk, az elhalkuló, tétovázó nem-ekre.
Szeretettel,
Csaba t.