- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Kampánycsendet sértett Kováccsal a „királyi”, a Jobbik ügyére visszatérnek

Két esetben is elmarasztalta az MTV-t az Országos Választási Bizottság a vasárnapi EP-választással kapcsolatban. A bizottság szerint kampánycsendsértő volt, hogy vasárnap megjelent egy műsorban Kovács László egykori MSZP-elnök, jelenlegi uniós biztos. A testület tárgyalja a Jobbik kifogását, amely sérelmezi, hogy több tévécsatorna nem hívta be a párt politikusát a műsorába.

A bizottság tárgyalta egyebek mellett Novák Előd Jobbik-delegált kifogását is. A delegált a beadványában arra hívta fel a figyelmet, hogy a tv2, az Atv és a Hír TV megsértette a pártok médiabeli esélyegyenlőségét azzal, hogy az EP-választási kampányban egyszer sem hívták be a választáson végül három mandátumot is szerző Jobbik politikusát a műsorokba. Az OVB úgy döntött, levélben kéri a három műsorszolgáltatót, hogy reagáljon a kifogásban írtakra, hogy azok megfelelnek-e a valóságnak, s a szerdai ülésen visszatérnek a beadványra – közölte az origo.hu.

HunHír.Hu