2019.08.17.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek két iraki embercsempészt Budapesten

Nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság azt a két iraki állampolgárt, aki két-két gyereket csempészett Magyarországra kedden – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.
2019.08.17.

Huszonnyolc idegen élősködőt fogadtunk be idén – ez nagyon sok…

Harmincnál is kevesebb külföldi kapott valamilyen menekültstátuszt az idei év első hat hónapjában – tudta meg a Magyar Hang. A Magyar Helsinki Bizottság friss adatai szerint tíz embert menekültként, tizennégyet oltalmazottként, négyet pedig befogadottként ismertek el. A menedékért folyamodók száma jóval több volt, ugyanebben az időszakban meghaladta a 250-et.
2019.08.17.

Megszűnt a forgalomkorlátozás az M7-en Velencénél

Közúti közlekedési baleset történt 2019. augusztus 17-én 7 óra 20 perc körül az M7-es autópályán Velence térségében, a Balaton irányába vezető oldalon, ahol nyolc személygépjármű ütközött össze – írja honalpján a rendőrség.
2019.08.16.

EB: Migránsokat tessék!

Az Európai Bizottság arra szólítja fel az európai uniós tagországokat, hogy mutassanak szolidaritást a Proactiva Open Arms spanyol civil szervezet hajóján rekedtekkel és a sorsuk rendezésén fáradozó tagállamokkal - jelentette ki Tove Ernst, a brüsszeli testület illetékes szóvivője sajtótájékoztató keretében pénteken.
2019.08.16.

Folktrend a Mesterségek Ünnepén

Régi magyar motívumokat, díszítéseket láthat a közönség új köntösben a Folktrend divatbemutatón, a programot a 33. Mesterségek Ünnepéhez kapcsolódóan rendezik meg vasárnap Budapesten, a Budavári Palotában.
2019.08.16.

A bilincs a szabadság legyen

Polcz Alaine és Mészöly Miklós levelezéséből felolvasószínházi előadást láthat a közönség vasárnap este a Zsámbéki Romtemplomnál.
2019.08.16.

Ma kezdődött az Ősök napja Bugacon

A ma kezdődött V. Ősök napján vasárnapig több mint 50 hagyományőrző és sportesemény mellett ismeretterjesztő kiállítások és előadások, valamint több tucat koncert is várja az érdeklődőket. Ma este például a ROMER Mondák könyvét adja elő.
2019.08.16.

Felhúzza a vidéki ingatlanárakat a CSOK

Az állami támogatások egyre nagyobb hatással vannak az ingatlanpiacra, emelik az árakat, növelik a keresletet. Ez elsősorban vidéken, főleg azokon a településeken, amik rajta vannak a CSOK-listán, érzékelhető. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a nagyvárosokban is várható még emelkedés, Debrecen például hamarosan utolérheti Budapestet.
2019.08.16.

Magyar olimpikonok arcképei díszítik a Városháza park tűzfalát

A Fővárosi Önkormányzat felkérésére és támogatásával a Színes Város Csoport hat híres magyar sportoló arcmását örökítette meg az V. kerület, Városháza park homlokzati tűzfalán.
2019.08.15.

Egy iraki férfi és egy szír nő akart gyerekeket átcsempészni a ferihegyi repülőtéren

Egy iraki férfit és egy szír nőt gyanúsít a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság embercsempészéssel és közokirat-hamisítással, mert két fiút és két lányt más nevére kiállított útlevéllel utaztattak. Őrizetbe vételük mellett gyorsított eljárást kezdeményeztek velük szemben.
2019.08.15.

Borbély Zsolt Attila: Schuszter Loránd bandája egyébként sosem „nyalta” Erdélyt, bátorkodott a „Metálmánia” című dalát „Transylvániára” átírni…

Már megfogadtam párszor, hogy nem szennyezem a tudatom Tamás Gáspár Miklós agymenéseivel, de miután egyre több ismerősöm emlegette legutóbbi cikkét, amiben kérdőre vonta az általam egyébként nagyon nem kedvelt Lovasi Andrást, gondoltam rászánom azt a húsz percet.(Lovasi emlékeim szerint 2001-ben mondta azt az emlékezetes mondatot Tusnádfürdőn, hogy a „leszakadt országrésznyalást meghagyja az utána következő együtteseknek”, vélhetően a P.Mobilra célozva.
2019.08.15.

A KSH tegnap nagyon jó hírt közölt a nyugdíjasokkal

A havi 60 ezer forint nyugdíjban részesülők akár 18 ezer forint prémiumot is kaphatnak év végén a gazdasági növekedés idei alakulása alapján. A 80 ezer forintot meghaladó járandóságok esetében pedig 24 ezer forint érkezhet számításaink szerint.
2019.08.15.

Megrázó látvány, kötéllel a nyakán találtak a tatabányai férfira

A rendőröket csütörtök reggel riasztották, mert egy helyi férfi öngyilkosságot kísérelt meg. A hatóság még épp időben érkezett.
2019.08.15.

Több mint 100 rendőr csapott le a bűnszervezetre Siófokon

A Siófoki Rendőrkapitányság rendőrei a Készenléti Rendőrséggel együttműködve az előzetesen beszerzett információk alapján 2019. augusztus 14-én összehangolt rendészeti és bűnügyi akció keretében intézkedtek Siófokon, valamint több Balaton-parti településen.
2019.08.15.

Olasz felségvizekre ért Soros szervezetének hajója

Csütörtökön olasz felségvizekre ért a Proactiva Open Arms nevű spanyol civil szervezet hajója, összesen 147 migráns van a fedélzetén. A római közigazgatási bíróság előző nap elfogadta a szervezet beadványát, érvénytelenítette Matteo Salvini olasz belügyminiszter behajózási tilalmát, és engedélyezte, hogy a Proactiva hajója olasz felségvizekre lépjen.
2019.08.15.

A DK-s Homonnay már most stresszel a keresztény körmenet miatt, nem is bírta ki gyalázkodás nélkül

A liberálisok egyik hazai kedvence, a korábban fideszes szomszédasszonya halálát kívánó homoszexuális aktivista, Homonnay Gergely mai bejegyzésében a Szent Jobb körmenetet gyalázza. A macskáját istenítő férfi(nő) (még véletlenül sem akarnánk megsérteni nemi identitásában) közösségi oldalán különös érzékenységgel vette górcső alá az államalapítás ünnepe alkalmából megrendezésre kerülő körmenetet.
2019.08.15.

Újabb hőség a láthatáron, itt a friss előrejelzés

A bőséges csapadékkal járó hidegfront után fokozatosan melegszik a levegő, így már láthatáron a következő hőségperiódus.
2019.08.15.

Mindenki barom, aki nem ül fel a meleglobbinak a liberális értelmiség szerint

Baromnak nevezte azokat, akik sértőnek találták a Coca-Cola homoszexualitást népszerűsítő plakátkampányát Nádasdy Ádám nyelvész, költő. A balliberális “körúti értelmiség” (meleg) veteránja a Magyar Narancsnak adott interjújában elmondta, szerinte értelmetlen az egész felháborodás, Orbán tusnádfürdői illiberális demokráciáról szóló beszédét pedig a mindenhez (is) értő nyelvész elintézte annyival, hogy “síkhülyeség”.
2019.08.15.

Gundy Sarolta: „Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány”

Most nem is a szétválasztott ikrekre gondolok, akiknek életéért küzdenek nemes emberek és drukkol és imádkozik értük az egész együtt érző világ, hanem az alapítvány elnevezése ragadott meg: „Cselekvés a Kiszolgáltatottakért” Milyen emberi és menyire mély tartalmú! A kiszolgáltatottság öntudatlanul vagy akár tudattal is átélt függés-érzés. . Rablánc. Bilincs. Áldozati lét. Átok
2019.08.15.

Nagyboldogasszony ünnepe van ma

Ma ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária mennybevételét. Az ünnep alkalmából Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek délelőtt fél 11-kor az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét – tájékoztatta Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-t.
2019.08.15.

Vádat emeltek az Országos Roma Önkormányzat elnöke ellen

Vesztegetés bűntette miatt kell felelnie a bíróság előtt. Azt írja a 24.hu, hogy vesztegetés miatt vádat emeltek az ORÖ-elnök Balogh János ellen, szeptemberben ül majd a vádlottak padjára. A roma vezetőt egy titokban rögzített hangfelvétel buktatta le, ebben az hallható, hogy fiktív kampányrendezvényeket akar lepapíroztatni egy vállalkozóval, akinek pénzt ajánl cserébe.hvg.hu
2019.08.15.

A magyar adatvédelmi hatóság is vizsgálja a Facebook lehallgatási gyakorlatát

A Facebook kedden ismerte el, hogy korábban, saját állítása szerint a felhasználók engedélyével lehallgatott bizonyos beszélgetéseket, amelyekről leiratot is készített. A hírre reagálva a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) közölte, vizsgálják a közösségi cégóriás hangfelvétel-leírási gyakorlatát.
2019.08.15.

A magyarok a legelutasítóbbak a „menekültekkel” szemben – Kívül tágasabb!

A megkérdezett magyarok 32%-a érzi kötelezettségnek a menekültek befogadását (a világátlag 71%), míg 24%-uk támogatja a bevándorlók beengedését (az átlag 50%). A menekültek megítélése tekintetében a magyarok véleménye a 18 ország közül a legelutasítóbb az amerikai Pew Research Center napokban publikált felmérése szerint.
2019.08.15.

Bemutatták az ellenzék veszprémi polgármesterjelöltjét

Élhető, otthonos, zöld város megteremtése a cél Veszprémben - mondta a hat ellenzéki párt közös polgármesterjelöltje csütörtökön sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd közös helyi képviselőjelöltjeit.
2019.08.14.

Ellentmondásos hírek érkeznek az olasz belpolitikai válságról

Ellentmondásosak a hírek az olasz államválságról. Kedd reggel még tagadták, estére már lehetőségként nyilatkoztak arról, hogy átmeneti kormányt alakítana a nagyobbik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az ellenzéki Demokrata Párt (PD) – mondta Szomráky Béla Olaszország-szakértő szerdán az M1 Ma reggel adásában.
2019.08.14.

Ferencz Orsolya: A balliberális klímavédők a lejárt szavatosságú szellemi termékeiknek remélnek politikai sikert

Ferencz Orsolya az ELTE tudományos főmunkatársa volt a Hír TV Magyarország élőben vendége, aki a stúdióban Földi-Kovács Andrea műsorvezetőnek beszélt az úgynevezett „születéssztrájk” jelenségéről, amikor gyermekvállalás helyett a klímavédelem válik a legfontosabb tényezővé bizonyos nyugati ideológusok véleménye szerint.
2019.08.14.

Rendőrnek adták ki magukat a romániaiak, így húztak le külföldi turistákat

A Teréz körúton fogtak el az igazi rendőrök két férfit, aki álrendőrnek adta ki magát, és azt hazudták, hogy kábítószert keresnek a külföldi turistáknál. Az 51 éves román állampolgár és társa először augusztus elején napközben Erzsébetvárosban szólítottak le egy török férfit, egy hamis rendőrigazolványt mutattak fel, majd elkérték a külföldi útlevelét és a pénztárcáját arra hivatkozva, hogy kábítószert keresnek. A turistától ekkor 500 eurót loptak el.
2019.08.14.

Na, ki Donáth László és Donáth Anna nagy barátja? Hát Iványi Gábor! Minden érthető!

Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi testvérközösség vezetője a Klubrádiónak nyilatkozott arról a sajtótámadásról, amely Donáth László evangélikus lelkész és lánya, a momentumos Donáth Anna ellen indult a kormányközeli médiában. Iványi a rádióban elmondta, hogy Donáth László régi barátja, "és a legkevesebb, amit ilyenkor az ember tehet, hogy kiáll mellette."
2019.08.14.

Isten-ellenesség – bergoglionizmus 2019.

Manapság kezdjük belátni, hogy egy olyan folyamat részesei vagyunk, amit korábban a sci-fi kategóriába soroltunk, vagy lekezelő mosollyal összeesküvés-elméletnek tituláltunk. Az általunk ismert világ eseményei azonban szemmel láthatóan felgyorsultak és a nagy többség számára teljesen váratlan fordulatot vettek. Kezdjük belátni, hogy igenis létezik egy globális keresztényellenes terv, amelyik igyekszik eltörölni az általunk ismert világot.
2019.08.14.

Van olyan település, ahol 18 fokkal lett hidegebb egy nap alatt

Többfelé több mint 10 fokkal hűlt le a levegő – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán Facebook-oldalán. Azt írták: 14 órakor az Alföldön sok helyen 10, néhol 17-18 fokkal volt hidegebb kedd délutánhoz képest.
2019.08.14.

900 ezres kezdő bért követelnek az orvosok

Elhalt ígéretek nyomában címmel rendkívüli nagygyűlést tart szeptember 21-én a Magyar Orvosi Kamara (MOK) – jelentette be a kamara elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján – írja a hvg.hu.
2019.08.14.

Homoszexuálisok gyermekvállalása mellett kardoskodik az “Anya csak 1 van” közösség

Amikor azt hinnénk, hogy a meleg propagandát már nem lehet tovább fokozni, valakinek mindig sikerül rátenni még egy lapáttal, csak hogy kimaxolják az emberek tűréshatárát. Ez történt az egyébként is sokakat irritáló Budapest Pride idején, amikor a Coca Cola tolta a képünkbe, no meg a gyerekeink képébe közterületeken virító óriásplakátokon a meleg szerelem szépéségeit, mert hogy “love is love”.