2019.08.19.

Gyurcsányék meggyalázták augusztus 20-át, Szent István ünnepét

Nyilvánvalóan Gyurcsány Ferenc biztatására és felhatalmazásával rontott az államalapító Szent István ünnepére, Magyarország születésnapjára a legismertebb DK-aktivista, Homonnay Gergely. Aki rendszeres vezérszónoka a Gyurcsány-párt rendezvényeinek, aki családi jóbarátja a DK-elnöknek és feleségének, nemrég Gyurcsányné személyesen is meglátogatta a lakásán.
2019.08.19.

A német belügyminiszter megvonná a menedékjogot a hazájukba látogató szíriaiaktól

Megvonná a menedékjogot a hazájukba látogató szíriai állampolgároktól Horst Seehofer német belügyminiszter. A politikus hétfői német beszámolók szerint hangsúlyozta, hogy „aki szíriai menekültként rendszeresen Szíriában tölti a szabadságát, nem hivatkozhat komolyan arra, hogy Szíriában üldözik”.
2019.08.19.

Külföldi diplomaták Donald Trump győzelmére számítanak a 2020-as választásokon

Külföldi diplomaták Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök ismételt győzelmére számítanak a 2020-as választásokon - összegezte tapasztalatait vasárnap közölt riportjában a Politico című lap. A lap mintegy 20 külföldi diplomatával és elemzővel folytatott beszélgetéseket, és ezek alapján megállapította: elsöprő többségük arra számít, hogy Trump további négy évig a Fehér Házban marad. Nem egy diplomata még a második Trump-kormány tagjainak összetételét is latolgatta.
2019.08.19.

Kásler: Szent István meghatározta a magyarság helyét a világban

Szent István meghatározta a magyarság helyét a világban azzal, hogy felvette a kereszténységet és kiteljesítette ősei küldetéstudatát –mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Simonpusztán. A Nemzeti Lovaskultúra Központban az államalapítás emlékére rendezett Kenyérünnep megnyitóján Kásler Miklós arról beszélt, hogy a magyarság korábbi sztyeppei időszakaiban is már megvolt minden, ami az államot jellemzi, a szuverenitás, az integritás, az ősök tisztelete és a közös célok. Hozzátette, hogy ezekre az alapokra Szent István király más típusú, keresztény államot épített.
2019.08.19.

A Momentum kipukkadt lufija

Hatalmas bukta a Momentum számára Baranyi Krisztina ferencvárosi győzelme – mondta lapunknak Deák Dániel politológus. A szakember rámutatott: a Momentum a DK-hoz hasonlóan egyre több településen és kerületben igyekszik saját jelöltet vagy hozzájuk szorosabban kötődő jelöltet állítani, ez volt a helyzet a Ferencvárosban Jancsó Andreával is, aki azonban csúfos vereséget szenvedett a szinte párttámogatás nélküli Baranyi Krisztinától.
2019.08.19.

Halálra gázolt a vonat egy embert a Balatonnál

Vasárnap hajnalban a Fonyódról a Déli pályaudvarra tartó személyvonat (18719-es vonat) Balatonboglár és Balatonlelle felső állomás között elütött egy embert, aki a balesetben életét vesztette - írja a Mávinform. A helyszínelést reggel 6 óra előtt fejezték be, a várakozásra kényszerülő vonatok továbbindulhattak
2019.08.19.

Hétfőn van a Csíksomlyói passió szabadtéri előadása Esztergomban

Ma van a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passiójának ingyenes szabadtéri előadása az esztergomi bazilika előtt. Krisztus szenvedéstörténetét meséli el a Nemzeti Színház és a Zsuráfszky Zoltán által vezetett Magyar Nemzeti Táncegyüttes, valamint helyi ének- és tánckarok és felvidéki néptáncosok közreműködésével létrejött produkció.
2019.08.19.

Nyílt levél Hommonay Gergelynek – Na picinyem…

Homonnay! A minap tettél egy magyarfób, keresztényfób nyilatkozatot, de valahogy nem lett belőle tüntetés, bezzeg ha mi elmondjuk, hogy nem tetszik pl. amikor egy buzi gyerek a macskáját bassza otthon, tehát zoofil, a saját háziállatát kínozza, akkor sipákoltok, nyivákoltok.
2019.08.19.

Életfogytiglanra ítélték a SZUDÁNI NÉGER BETOLAKODÓT, aki tizenötször (!) szúrta meg késével áldozatát

A migráns semmit nem bízott a véletlenre: annyira brutálisan végzett áldozatával, hogy kése darabokra tört.
A 29 éves Karar Ali Karart a héten életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, miután szabályosan kivégezte 21 éves női áldozatát még februárban.
2019.08.19.

140 ezer külföldi voksolhat az önkormányzati választáson

A bejelentett lakcím számít majd ősszel, nem az állampolgárság, sem az, hogy ténylegesen hol él valaki.
Mintegy 114 ezer, nem magyar, de magyarországi lakóhellyel rendelkező európai uniós állampolgár is szavazhat az október 13-ai önkormányzati választáson, ehhez regisztrációra sincs szükségük.
2019.08.19.

Ideológiai határzárat is jelentett a vasfüggöny

Nem csak fizikai, hanem ideológiai határzárat is jelentett a vasfüggöny, amelynek lebontása a Szovjetuniótól való elszakadás első mozzanata volt – mondta Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője az M1 hétfő reggeli műsorában. A szakértőt annak kapcsán kérdezték, hogy harminc éve, 1989. augusztus 19-én rendezték meg a Fertő-tó mellett az úgynevezett páneurópai pikniket...
2019.08.18.

Kásler szerint a magyarok származástudata, önazonossága a jövő záloga

A magyarok származástudata, önazonossága, egymás iránti tisztelete és szeretete, rokonaik megbecsülése egyben a jövőjük záloga – mondta az emberi erőforrások minisztere az V. Ősök Napja ünnepélyes megnyitóján, szombaton, a Bács-Kiskun megyei Bugacpusztán. István király Álmos vezér küldetéstudatát új dimenzióba helyezte anno: "úgy alakította ki keresztény államát, hogy az ősök hagyományára, hagyatékára építkezett".
2019.08.18.

Megvertek és kiraboltak egy magyar férfit a Bakáts téren éjszaka – naná, hogy Jónást keresik…

A 25 éves szombathelyi Jónás Árpád 2019. augusztus 18-án hajnalban a Budapest IX. kerületi Bakáts téren többször megütött és megrúgott egy férfit, majd elvette pénztárcáját és elmenekült a helyszínről. A felkutatására tett rendőri intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre, ezért a nyomozó hatóság elrendelte a férfi körözését – írja a police.hu.
2019.08.18.

Halálos baleset – Villanyoszlopnak ütközött egy autó Gyulafirátótnál

Villanyoszlopnak ütközött egy autó vasárnap délután a 82-es számú főút 11. kilométerszelvényében, Gyulafirátót közelében. A balesetben egy ember életét vesztette, egy másik személy pedig megsérült – írja a police.hu.
2019.08.18.

A nemzeti összefogás augusztus 20-ai rendezvénye ingyenes koncerteket és gyerekprogramokat kínál

A Mi Hazánk Mozgalom, a MIÉP és az FKgP ünnepi programja többek közt három pártelnökkel és ingyenes koncertekkel a 4-es metró Bikás parki kijárata mellett lesz augusztus 20-án (kedd) 9-20 óráig (állami tűzijáték a Dunán 21 órától).
2019.08.18.

Tehervonat alatt akartak bejutni Magyarországra az idegen betolakodók

Őrizetbe vettek Afganisztánból származó tizennyolc illegális bevándorlót a szlovákiai Párkány vasútállomásán, akik egy magyar tehervonat vagonjai alatt bújva jutottak be az országba – közölte a szlovák rendőrség vasárnap a Facebook-oldalán.
2019.08.18.

Az integráció élő példájaként emlegették a migránst, majd letartóztatták

Terrorgyanús személyként vették őrizetbe az üzbég migránst, akit ráadásul egyszer már ki is toloncoltak az országból.
2019.08.18.

Új fegyverkezési hullám kezdődik a szakértő szerint

Új fegyverkezési hullám kezdődik, a hadászati támadóeszközök fejlesztése mellett a légvédelmi rendszereket is modernizálni kell - mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2019.08.18.

Retró krimi: százával végezte ki az elítélteket Bogár és fia

A szülő általában példa a gyermeke számára, így sokszor gyakran hasonló hivatást is választ. Így volt ez a Bogár családban is. Pedig Bogár János hóhér volt.
2019.08.17.

Kiraboltak egy magyar járókelőt Egerben: csak aprópénz és egy doboz sör volt nála

Az Egri Rendőrkapitányság rablás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárást egy 43 éves és egy 41 éves helyi lakos ellen – tájékoztat honlapján a rendőrség. A nyomozás adatai alapján F. Emil és P. László megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy május 30-án Eger belvárosában odamentek egy gyalogoshoz és megfenyegették, hogy adja át a nála lévő értékeket. A sértett odaadta a zsebében lévő aprópénzt, cigarettát, valamint egy dobozos sört.
2019.08.17.

408 milliárd forintot fordított a rendőrség határvédelemre 2015 óta

Határvédelmi, határrendészeti feladatokra összesen mintegy 408 milliárd forintot költött el a rendőrség 2015 és 2019 júniusa között – írja szombati számában a Magyar Nemzet. A lap az az Országos Rendőr-főkapitányság adataira hivatkozva arról számol be, hogy a határvédelem költségei az idei első fél évben jelentősen csökkentek a korábbiakhoz képest: mintegy 11,3 milliárd forintot kapott az ORFK „a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások fedezésére.”
2019.08.17.

A Mi Hazánk ifjúsági szervezete a Coca-Cola plakátjának leragasztásával üzent a buzilobbinak

A fiatalok egy buszmegállóban akcióztak. Azok után, hogy a Mi Hazánk politikusai hétfőn reggel eltorlaszolták a Coca-Cola dunaharaszti üzemének bejáratát, ezúttal a párt ifjúsági szervezete, a Mi Hazánk Ifjai lendült akcióba.
2019.08.17.

Brüsszel megint a migránsok szétosztását erőlteti

Az Európai Bizottság arra szólítja fel az európai uniós tagországokat, hogy „mutassanak szolidaritást” a Proactiva Open Arms spanyol civil szervezet hajóján rekedtekkel és a sorsuk rendezésén fáradozó tagállamokkal – jelentette ki Tove Ernst, a brüsszeli testület illetékes szóvivője sajtótájékoztató keretében pénteken. Ahogy arról mi is beszámoltunk, Soros György szervezetének hajója 147 migránssal a fedélzetén olasz felségvizekre érkezett csütörtökön.
2019.08.17.

Nem kell kánikulától tartanunk a hétvégén

És a jövő hét eleje sem ígérkezik rossznak.
2019.08.17.

Nagy Blanka szüleit feljelentették

Elkezdődött a kampányidőszak a Fidesznél. Feljelentették a szüleimet – írta pénteken este Facebook-oldalán a választékos nyelvezetű diáktüntetőként ismertté vált Nagy Blanka, aki Kiskunfélegyházán önkormányzati képviselő-jelöltként méreti meg magát ősszel.
2019.08.17.

Így lett a Szigetből a főváros második, ezúttal egy hétig tartó melegfelvonulása

Szivárványos zászlók mindenütt, életveszélyes tömeg a színpad előtt. Ilyen volt idén a Sziget Fesztivál. Szögezzük le már az elején: nem ez volt az első Szigetem. Sokadjára vettem részt Európa eddigi egyik legnevesebb zenei rendezvényén. Sok szép emlékem fűződik hozzá. Nagyszerű, hogy ez alkalomból számos világsztár látogat el hazánkba, fedezi fel Budapestet és ad elő nekünk, magyaroknak. Legalábbis így volt ez eddig.
2019.08.17.

Egy prosti miatt lepték el a TEK-esek Enyinget – R. Andort őrizetbe vették…

Ellepték a nyomozók és a TEK-esek a Fejér megyei Enyinget. A rendőrség közleménye szerint egy prostituálttal kapcsolatos ügy miatt lepték el a települést. A rendőrség házkutatást is tartott, amely során több dolgot is lefoglaltak.
2019.08.17.

Visszatér a kánikula

Éjszaka nyugat felől átmenetileg megnövekszik, majd vasárnap reggeltől gyorsan csökken a felhőzet, és többórás napsütés várható. Csapadék nem lesz. A déli szél szombaton csak a Kisalföldön, vasárnap másutt is megélénkül, néhol meg is erősödik.
2019.08.17.

Vészjelzés van érvényben: jön az özönvíz

Zivatarveszély és a várható sok eső miatt adott ki figyelmeztetéseket szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2019.08.17.

Gazdag István: a Wikipédia „sötét oldaláról”

A Wikipédián „a New York Times azt mondta” vagy a „Le Monde azt mondta” szentírásnak számít, még akkor is, ha az, amit adott esetben állítanak, ellenőrizhetően téves. Ha a domináns média szerint kettő meg kettő öt lenne, akkor a Wikipédia számára ez lenne az etalon. Egyébként a Wikipédia „sötét oldaláról”, vagyis a közvélemény szisztematikus és szervezett manipulálásáról, az adminisztrátorok által művelt zaklatásról, cenzúráról, blokkolásról egy német dokumentumfilm (Die dunkle Seite der Wikipedia, 2015) rántja le a leplet.
2019.08.17.

Felhúzza a vidéki ingatlanárakat a CSOK

Az állami támogatások egyre nagyobb hatással vannak az ingatlanpiacra, emelik az árakat, növelik a keresletet. Ez elsősorban vidéken, főleg azokon a településeken, amik rajta vannak a CSOK-listán, érzékelhető. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a nagyvárosokban is várható még emelkedés, Debrecen például hamarosan utolérheti Budapestet.
2019.08.17.

Ő volt a magyar Jimi Hendrix…

Ő volt a magyar Jimi Hendrix, aki a fogaival is jobban pengette a legendás Gibson gitárját, mint a kortársak jelentős része kézzel. Irigyelték is érte, ahelyett, hogy az őt megillető helyre került volna, a haláláig egy szoba-konyhás lakásban élt az anyukájával, ahol a kredenc mellett volt az ágya és a kamra a könyvtárszobája. Radics Béla, a zseniális gitáros viszont idővel feladta, 36 évesen inkább „átitta magát” a túlvilágra…