2019.09.04.

Magyar szerint Vona és Schiffer felelős a kétharmadért

Magyar György ügyvéd, a nyári főpolgármester-jelölti előválasztást koordináló Civil Választási Bizottság elnöke Bolgár György Megbeszéljük című rádióműsorában nevezte meg a fideszes kétharmadért felelős politikusokat.
2019.09.04.

Azt hitte, ágyneműtartó mindennel szemben megvéd

A rendőrség körözte, a férfi külföldre menekült, de hazahúzta a szíve, és úgy vélte, jó rejtekhelyet talál magának. De hiába a rafináltság, a szemfüles rendőrökön sem lehet ám csak úgy kifogni.
2019.09.04.

Kitüntették Nyers Csabát

Magyar Nemzetért Ezüstéremmel tüntette ki a Magyarok Világszövetsége Nyers Csaba hagyományőrzőt, aki harminc éve szervezi a Tarsolyosok Országos Találkozóját, és a nemzetünk múltját megjelenítő tárgyi emlékek szenvedélyes gyűjtője, másolója.
2019.09.04.

Eltöröltetné a mentelmi jogot a Mi Hazánk

Az országgyűlési képviselők mentelmi jogának eltörlésére szólítja fel a pártokat a Mi Hazánk Mozgalom - közölte az ellenzéki párt elnöke.
2019.09.04.

Hazatértek a magyar katonák a Baltikumból

Hazatértek a magyar katonák szerdán Litvániából, ahol négy hónapon át a balti országok légterét védték. A katonákat Mihócza Zoltán, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnöke és Ugrik Csaba, a Magyar Honvédség Balti Fegyveres Légvédelmi Készenléti Alegységének parancsnoka köszöntötte Budapesten.
2019.09.04.

Tarsoly Csaba visszatérő vendég a bíróságon

Holnap újra bíróság elé áll Tarsoly Csaba, a Fővárosi Törvényszék tárgyalási jegyzéke szerint az első tárgyalási napot tartják a közokirat-hamisítás bűntette ügyében indul perben - írja az mfor.hu.
2019.09.04.

A Mazsihisz retteg Kornis Gyula szobrától

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szerdán közleményben tiltakozott, amiért Rétvári Bence államtitkár, Schmidt Mária kormánybiztos és Fördős Attila polgármester a váci Piarista Gimnázium és Kollégium tanévnyitóján átadták Kornis Gyula szobrát.
2019.09.03.

Gyászol a Hunhír.info

Elhallgatott a portál. Keserűen bámult a semmibe, s várta hogy felocsúdjon. A Hunhír.info lelke, szellemi atyja és hűséges talpasa 17 év szolgálat után eldobta a billentyűzetet, hogy égi kürtön hirdesse tovább: csak felemelt fejjel érdemes magyarnak és embernek lenni. G. Kirkovits István feladta a stroke-kal négy és fél éve tartó küzdelmét. A mindig örökmozgó, nyüzsgő, érdeklődő és élettel teli ember a testét-lelkét bénító betegséget soha nem tudta elfogadni, nem akart másképp, nem akart kevesebbként élni, nem akart beletörődni.
2019.09.02.

Egy hónapig ingyen lehet kulturálódni

Egy hónapos ingyenes kulturális programsorozat veszi kezdetét csütörtökön a Városligetben: a Pavilon és a Magyar Zene Háza közös szervezésében megvalósuló Zene a lombok alatt elnevezésű sorozat keretében kedvelt zenei formációk lépnek fel, a gyermekeket, hangszerkészítő foglalkozáson várják, a Múzeumok a szabadban című estek alkalmával a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Diafilm Múzeum vetítéssel és dj-vel várja a látogatókat - közölték a szervezők.
2019.09.02.

Becsengettek

Ma reggel becsengetnek az iskolákban, és a köznevelésben mintegy 1,2 millió diáknak megkezdődik a 2019/20-as tanév.
2019.09.02.

Még egy elmebeteg gyilkos lett öngyilkos

Három holttestet találtak egy andornaktályai családi házban hétfő reggel, a gyanú szerint az apa megölte gyermekét és annak édesanyját, majd öngyilkos lett - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.
2019.09.02.

Egyházmegyei öregfiúkkal játszik a Fradi

Közös misével záruló családi napon veheti birtokba vasárnap a hívő közösség a Szeged-Csanádi Egyházmegye kulturális, szabadidős és sportközpontját, a Szent Gellért Fórumot.
2019.09.02.

Újabb 3 BKV-jegy típus elérhető mobilappon

A fővárosi közösségi közlekedési mobiljegy próbaalkalmazása keretében hétfőtől immár újabb három jegytípus - a 24 órás, a 72 órás jegy, valamint a Budapest-hetijegy is - megvásárolható mobiltelefonon - tájékoztatott a Budapest főpolgármesteri hivatala.
2019.09.02.

Nemecsek elhatárolódik: Kampánycélra használják a Pál Utcai Fiúk Grundját

„Mindenféle pártállástól függetlenül, mélyen elhatárolódom attól, hogy ma a "Mi vagyunk a Grund!" szól politikai kampányrendezvényeken. Én nem látok ma Magyarországon olyan pártot, aki képviselni tudná/akarná ennek az üzenetét. Rég voltam ilyen szomorú... Arra kérek mindenkit, hogy ne azonosítsa ezt azzal, amiért mi már 240 előadáson keresztül a lelkünket és a barátságunkat adtuk, még akkor sem, ha maguk a szerzők ítélik úgy, hogy helye van ezeken a rendezvényeken” – írja Vecsei H. Miklós Facebook-bejegyzésében.
2019.09.02.

Kétszer annyi egyházi iskola van, mint 2010-ben

Magyarországon az egyházi fenntartású közoktatási intézmények és a bennük tanuló gyermekek száma is a kétszeresére nőtt 2010-hez képest - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn Kapuváron, a Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanévnyitó ünnepségén.
2019.09.02.

Retro Véradás sörrel, virslivel

Ismét megtartja Retro Véradás elnevezésű programját szeptember 7-én az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ); az immár hagyományosnak számító rendezvényre országszerte hat helyszínen várják a véradókat.
2019.09.02.

Hamarosan választás: Kézbesítik a rezsiutalványokat

Megkezdődött a rezsiutalványok postai kézbesítése a nyugdíjasoknak hétfőn, szeptember 30-áig mintegy 2,6 millióan kapnak személyenként 9 ezer forint összegben gáz- és villanyszámla kifizetésére fordítható utalványt.
2019.09.02.

Csillagok háborúja a Bálnában

A magyarországi bemutató 40. évfordulója alkalmából The Fans Strike Back - Csillagok háborúja címmel kiállítás nyílik a Bálna Budapestben a legendás filmsorozatról. A tárlat szeptember 15-től december 31-ig látható.
2019.09.02.

Kiállítás Trianon előttről

Az adott település első világháborús emlékeit mutatják be az ország különböző pontjairól érkező tájházak szombaton a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban az Élet a fronton túl tematikus évhez kapcsolódva.
2019.09.02.

333 éve vettük vissza Budát

1686. szeptember 2-án, két és fél hónapig tartó ostrom után foglalták vissza a keresztény hadak Budát, a magyar királyok korábbi székvárosát, mely 145 évig állt az oszmánok fennhatósága alatt.
2019.09.02.

Megmenekül a szarvasi kávéfőző

Megmarad a szarvasi kávéfőzőt is gyártó cég, miután a Szarvasi Háztartásigép Kft., a Deerplast Kft. és néhány korábbi alkatrész-beszállító újraszervezte a gyártást. A közlemény szerint a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. (Vasipari) célja korábban is a kávéfőzőgyártás megújítása volt, viszont a Vasipari lámpa körüli gyártási nehézségek miatt erre már nem maradt lehetőség és tőke. A fizetésképtelenség miatt kérdőjeleződött meg a további tevékenység, viszont bevontak külső befektetőket, és hónapok óta dolgoztak a folytatáson.
2019.09.02.

Letartóztatták a ráckevei vasvillás tömegverekedőt

Elrendelte a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap annak a ráckevei férfinak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít – tájékoztatott a Budapest Környéki Törvényszék.
2019.09.02.

Színházak éjszakája nyolcadszor

Harmincnégy budapesti teátrum várja a közönséget kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal és mintegy kétszáz egyéb programmal a Színházak éjszakáján, melyet idén a magyar dráma napján, szeptember 21-én rendeznek meg.
2019.09.02.

Túl sok elmebeteg él közöttünk

Megölte feleségét egy 51 éves tatai férfi vasárnap este, az elkövetőt a helyszínen elfogták, miután maga jelentette be a gyilkosságot - közölte honlapján a rendőrség.
2019.09.01.

Az ősz első napjaiban lehűl az idő

Az ősz első napjaiban lehűl az idő. Jövő hétvégén néhol már 20 fokig se melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2019.09.01.

Több helyen is betolakodó kontinensfoglalókat fogtak el a hatóságok

Tompánál négy afgánt, Röszkénél egy albánt, Majsnál pedig tizennégy bevándorlót fogtak el a hatóságok.
2019.09.01.

A „kiskorú” migránsok szétosztásánál a többi európai államra is gondol a nagylelkű Görögország

...Az új intézkedéscsomag azt is előirányozza, hogy az elutasított menedékkérőket gyorsított eljárásban küldik vissza Törökországba. 2015-ben csaknem egymillió migráns és menekült lépett be a görög határon át az Európai Unióba, hogy onnan folytassa útját a gazdag nyugat- és észak-európai célországok felé...
2019.09.01.

Tanévnyitó 35 fokban

Általában napos idő várható, de délután néhol erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. A délutáni, esti órákban helyenként alakulhat ki zápor, zivatar – olvasható a Kiderül.hu-n található időjárás-jelentésben. A déli szél néhol megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között várható. Késő estére 21 és 26 fok közé hűl le a levegő.
2019.09.01.

72 éve történt – a kékcédulás választások

1947. augusztus 31-én tartották Magyarországon a hírhedt „kékcédulás választásokat”, ahol a Magyar Kommunista Párt – Rajk László belügyminiszter hathatós segítségével – számos csalást követett el, a győzelem megszerzése érdekében.
2019.09.01.

Döbbenet: Megjött a teljes szeptemberi időjárás előrejelzés

Erre a meteorológusok sem számítottak!
2019.09.01.

Újra megszólalt Radics Béla legendás Bíbor Gibsonja

Ahogy azt az Origo is megírta, előkerült a magyar Jimi Hendrixként is emlegetett Radics Béla legendás gitárja. Kosik Kristóf ügyvéd szabadidejében, többévnyi munkával megszerezte a Bíbor Gibsont. Most nagyszabású rendezvényen mutatták be a Várkert Bazárban, a legendás Ifipark szomszédságában.
2019.09.01.

L. L. Junior fia szaladt egy autó elé Zuglóban

Gyermeket gázolt halálra szombat este egy autó Budapest XIV. kerületében, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél – közölte a holnapján a rendőrség.