A kifejezetten színvonalas jobboldali radikális portál a KSH legfrissebb adatait idézve, elemezve, megdöbbentő adatokat közölt hazánk demográfiai folyamatairól. Negatív demográfiatörténeti mélypontok dőltek meg 2024 folyamán. A természetes fogyás a tavalyi évben minden eddigi negatív csúcsot meghaladott, az előzetes adatok szerinti mintegy 127 ezer halálozással szemben csak közel 77 500 élve születéssel számolhatunk, vagyis a természetes fogyás számadata közel 50 ezer fő. Tavaly a kivándorlók száma 41 ezer, a bevándorlók száma pedig 39 ezer fő volt.
A megkötött házasságok száma mintegy 48 ezer volt.
Arra azonban csak becslések vannak, hogy 2010 óta mennyi honfitársunk vándorolt ki. Bizonyos becslések szerint e számadat 350-360 ezer körül lehet. Csak zárójelben, mennyivel több lenne, ha példaként a DK és az SZDSZ lenne kormányon?
Mi lehet ennek szomorú a folyamatnak az oka, hogyan lehetne megfordítani a negatív tendenciákat?
Először is talán azt vizsgáljuk meg, mi is lehet az oka az ország népessége ilyen mértékű csökkenésének? Az elvándorlást említettük, a házasságkötések, a születések számai csökkenésének minden bizonnyal a vélelmezett komfortosabb, kényelmesebb életlehetőségek igénye és reménye lehet az indítéka. Más a világ, az értékrendszer, mint 100-120 éve, de akár az 1950-es, 60-as évtizedben is. Mint ismeretes, hazánk népessége az 1980-as évtized közepén mintegy 10 millió 500 ezer volt. Ma mintegy egymillióval kevesebb.
Szintén említésre került az élve születések csökkenése hazánkban. Miért vállalnak kevés gyermeket a fiatal párok, a szülőképes korú nők? Minden bizonnyal a kényelmesebb, komfortosabb életfelfogás lehet az oka a gyermekvállalás későbbi időszakra történő eltolódásának, és a kevesebb számú gyermek vállalásának. A tanulmányi idő elhúzódása, a szakmai karrier felépítése szintén ebbe az irányba mutathat.
Minden bizonnyal téves gondolat, fikció és mese az ún. incel-filozófia, mely szerint a nők 80 százaléka a férfiak 20 százalékára pályázik. Nem kizárt, hogy esetleg, egy talán pár százalékos, bizonyos életkorú és szociológiailag-pszichológiailag behatárolható réteg így gondolkodhat, de a túlnyomó többség biztosan nem.
Tehát a szemlélet, az életfelfogás, az igények, az életforma jelentős változása jelölhető meg mindenképp talán az első helyen. Esetleg ezen is lehetne alakítani.
Azért kicsit mosolyogtató, anekdotikus emlékeket is fel lehetne idézni a korábbi évtizedekből. Szüleink generációja az 50-es, 60-as évtizedben házasodva egészen másképpen fogta fel, tervezte az életet, a jövőt. Az akkori fiatalok, a nehéz körülmények ellenére örültek egymásnak, szórakoztató, mosolyogtató körülményekről lehetett hallani az esküvőikről, lakodalmaikról szóló elbeszéléseikből.
Volt, aki elmondásai szerint biciklikorláton vitte feleségét az anyakönyvvezetőhöz. Mások ünnepélyesen, bár civilben mentek a templomba, vagy a házasságkötő terembe. Szintén komikus elbeszélés, mikor a család nem akart, vagy nem tudott költeni a zenész cigányokra, azok sértett megjegyzése a következő volt: „sz…. ez, nem lakodalom”.
Az 50-es és 60-as évtizedekben, sokszor az ilyen körülmények között megkötött házasságok sokkal tartósabbnak bizonyultak, persze tányércsörgés mellett, mint a maiak. Gyermekek generációit vállalták, nevelték fel a családok, a 60-as és 70-es évtized viszonylag szerény feltételei közepette. E generáció túlnyomó része is alapvetően becsületesen, szerényen élte, dolgozta végig életét.
Másik kérdés a lakhatás és a munkalehetőségek kérdése. Tény, hogy magyar kormányzat sokat tett az utóbbi években mindkét területen a lehetőség bővítéséért. Fiatalok a családtámogatások mellett lakásépítési támogatásokat is igényelhetnek, szép, komfortos otthonokat építhetnek, vagy újíthatnak fel.
Ugyanakkor azonban talán mulasztás tapasztalható a viszonylag kisebb (a mintegy 2-5 ezer) főnyi lakosságú települések fejlesztésében. Pedig e helyeken is tartalmas életfeltételeket lehetne kiépíteni, megteremteni, és ez javíthatná a demográfiai helyzetet.
Kézbe véve az 1936-os Magyar Királyi Statisztikai Évkönyvet és az 1985-ös Magyar Statisztikai Évkönyvet, adataikat összehasonlítva a mai statisztikákkal könnyen megállapíthatjuk, hogy az említett lakosságszámú kis és közepes vidéki települések lélekszáma, egy-két kivételtől eltekintve meredeken zuhan.
Nincs politikai erő, mely e területen változásokat tudna érvényesíteni. A nemzeti jövedelem újrafelosztásában eleve hátrányos helyzetbe került a magyar vidék, pedig jelentős népességmegtartó és reprodukciós feladata lehetne.
Ebben jelentős szerepet tölthetnének be a helyi oktatás, egészségügy fejlesztése, a beruházások, vállalkozások, az adott kistelepülés kulturális életének fellendítése.
Talán azok a települések többet érdemelnének, ahol az ország élelmezését, az exportot biztosító mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés folyik, ahonnan reggelenként komplett építő- és szerelőbrigádok indulnak kisbuszokkal a nagyvárosokba.
A Horthy-rendszer hajdan szülőotthonokat, iskolákat épített e településeken, melyek a 90-es évtized közepétől a folyamatos leépülés útjára léptek. Pedig sok helyen virágzó élet indult el és volt is, miután az ország ki tudott lábalni a világgazdasági válság előidézte lehangoló szociális helyzetből.
Talán érdemlegesebb lenne e településeken az előbbiekben körvonalazott humán infrastruktúra, a gazdaság, az idegenforgalom fejlesztése, az e célokra történő költés, mint a NER-holdudvar körében kiépített pártfőiskolák, az alibi cégek, a legszerencsétlenebb, a nemzet múltját nevetségessé tevő „filmekre” kidobott, a baráti cégeknek szétosztott, az eltőzsdézett milliárdok.
Külön probléma a közbiztonság helyzete. Tényleg nem szabad általánosítani, és a hazai cigányság becsületes és értékes rétegeit megbántani, de sajnos tény, hogy bizonyos kistelepülések életét tönkreteszik a deviáns cigány szubkultúrák, melyek az említett, becsületes rétegekre is árnyat vetnek, akik egyébként szégyellik és megvetik a bűnöző rétegeket. A kormány szinte az utolsó pillanatban ismerte fel a drogkereskedelem elleni drasztikus fellépés szükségességét is.
Nem igazán létezik ma már hazánkban a népiesség, a Nemzeti Parasztpárt, az FKGP, a keresztényszocializmus, vagy a tényleges jobboldali radikalizmus, melyek hajdan kiálltak a magyar vidék érdekében. Elvétve találkozhatunk erőfeszítésekkel.
Pedig nagyon fontos változásokra lenne szükség. A magyar vidék újra történő megerősítésével.
Munkás kezek kellenének a hazának, szellemi, technikai, fizikai munkakörökben egyaránt. A családok, a demográfiai helyzet fellendülésének kulcsa lehet a vidék megerősítése is.
Károlyfalvi József – Hunhír.info