Talán nem késve, de bizonnyal érdekes dokumentációval alátámasztva, értelmezve vesszük elő Balogh István magyar NATO-nagykövet által ajándékozott, bemutatott történelmi atlasz kapcsán a környező államokban megnyilvánuló reakciókat.
A szóban forgó atlasz a történelmi határok között mutatta be hazánkat, de a környező államok történeti-területi-államjogi fejlődését is.
Hajdan az egyetemen tanulva elemezhettük a történetírás mögötti politikai, historiográfiai célkitűzéseket. Tehát meg kell tudni állapítani a történetírás hátterében álló politikai, legitimációs célkitűzéseket. Az ókor óta nézhetünk szembe a problémával. Másképp értékelték mondjuk a peloponnészoszi háborút a démosz vagy az arisztokrácia történetírói, álláspontjuk kimutatható érdekek mentén körvonalazható. A hátteres történetpolitikai érdekek megjelenése a történetírásban azóta is, tehát mintegy 2500 éve kitapintható.
A mai posztmodern világban a leghatékonyabb tudatformáló eszköz, a filmgyártás is jelentős mértékben elszakad a realitásoktól, a tényektől. Ez talán csak mintegy negyedszázada megfigyelhető jelenség, azelőtt csak elvek, értelmezések, interpretációk túlhangsúlyozásáról volt szó.
A reális történésektől történő elszakadás első jelentős példája a Gladiátor című film. A tartalma mindenki előtt ismerős. A nagy filozófus császár, Marcus Aurelius fia Commodus zsarnok lett. Mint a római császárkor története során korábban, de később is bekövetkezett a császári testőrgárda beavatkozása, a praetoriánusok megbuktatták a hatalmával visszaélő császárt. A Kr. u. 193-ban bekövetkezett változás irányítója egy Pertinax nevű testőrparancsnok volt, aki három hónapig császár is volt, de az elégedetlen katonák egy másik parancsnokot, Didius Julianust kiáltották ki császárrá. Ő sem tudta uralni az elégedetlenséget, s a valószínűleg a legtöbb katonai erővel és pénzzel rendelkező pannóniai Septimius Severus hatalomátvétele zárta le a „négy császár évét”, vagyis 193-at. Mindezek tények. Az viszont semmiképp sem igaz, hogy a Commodust megbuktató parancsnok, Pertinax mint kegyvesztett és jogfosztott hadvezér gladiátori szerepre is kényszerült volna.
A közelebbi korokban játszódó magyar játékfilmek kapcsán is érzékelhetünk elszakadást a történelmi-kulturális realitásoktól, tényektől. Képtelenség Petőfi reformkori magyar közegben játszódó alkotása, A helység kalapácsa western közegbe történő öltöztetése. Bár ez még stílusparódiaként is értelmezhető, azonban problematikusabb 1848. március 15. kapcsán horribilis összegből egy, a történetiségtől elszakadó fantasyt készíteni. Ugyanis Petőfi alakja, nagy napja sokkal több tiszteletet és méltóságot érdemelne.
Ezek csak példák, térjünk vissza e cikk eredeti problémafelvetéséhez, a térképhez.
Már többször nyilvánvalóvá vált, hogy a történelmi Magyarország említése, kartográfiai ábrázolása kifejezetten sérti a környező államok realitásérzék hiányától szenvedő, soviniszta hatás alatt álló politikai tényezőit. A történelmileg, etnikailag igazságtalan határmegrajzolás kritikája, a múlt pontos történelmi és térképészeti rögzítése nem jelent revíziós igényeket, csak a történelmi igazság és a tények megállapítását.
Nem tudhatjuk, a jelenlegi soviniszták a múltat akarják végleg eltörölni, esetleg mesterséges intelligencia révén újraírni, de rendkívül zavarják őket a konkrét, nemzetközileg elfogadott tények. A következőkben néhány gondolat erejéig szeretnénk nekik segíteni a reális kép kialakításában.
Maradjunk csak a horvátoknál, akikkel egyébként a legkevesebb problémánk lehet. Horvátország 1091 és 1918 között alkotott perszonáluniót hazánkkal, ez időszak alatt határai csak csekély mértékben változtak (egyedül a török hódoltság miatt). A horvát főnemesek, a Zrínyiek, a Frangepánok a magyar szabadság hősei is voltak.
1918 őszén a szábor (horvát nemzetgyűlés) az SHS Királysághoz történő csatlakozás mellett döntött, mely 1941 áprilisáig tartott. Ismeretes, hogy ekkor a Simovic-puccs miatt meginduló német, olasz, bolgár és magyar katonai fellépés, a horvát függetlenség kinyilvánítása következtében az SHS (Szlovén-Horvát-Szerb) állam darabjaira hullott. Megszületett a Horvát Állam, melyet az Ante Pavelic vezette, nacionalista usztasa mozgalom hozott létre és vezetett 1945 májusáig. Mellékeljük ezen állam térképét, ezen sem szerepelnek a mai Horvátország területei. Isztria, Fiume, Dalmácia egy része, Zára már korábban Olaszországhoz kerültek. A Fiume kapcsán korábbiakban kirobbant vitáról már írtunk.
A jugoszláv partizánhadseregek a szövetségesek cinkos és kétszínű támogatásával elérték, hogy az említett területek 1945 után a Jugoszláv Szövetségi Szocialista Köztársaság, ezen belül Horvátország részeivé váltak. Ez így maradt Jugoszlávia felbomlását követően is. Említettük, a horvátok szerezték meg a történelmi Magyarország területéből a legkisebb részeket. Így Dél-Baranyát (e terület védelmében szerzett történelmi érdemeket a magyar-zsidó-bolíviai Rózsa György Eduárdó (későbbi, ismertté vált nevén Rózsa-Flores Eduardo 1991-ben), és a Muravidéket (ma már Szlovénia).
Emlékeztetőként azonban mellékeljük a Dunántúl Évkönyve 1941-es számát. Ismeretes, hogy a Magyar Királyi Honvédség 1941. április 11-13. között, az SHS állam felbomlásakor végrehajtott akciója eredményeképp a Bácska, a Baranyai-háromszög, és a Muravidék visszatértek hazánkhoz.
Dr. Blaskovich Iván főispán tette közzé a nagy eseményt: Dél-Baranya feltámadása. Dr. vitéz Horvát István alispán Dél-Baranya honfoglalás óta magyar etnikai összetételét elemezte és magyarázta el. Glück István béllyei plébános pedig a terület magyar katolikus jellemzőiről írt. Olvashatunk még a továbbiakban az 1941. április 11-13. közötti eseményekről is.
Tehát nem revíziós igényeket jelent a térkép, legfeljebb tények rögzítéséről van szó. Amelyeket lehetetlen letagadni!
Károlyfalvi József – Hunhír.info
