A magyar oktatás mély mederben csordogál, részben az irányító szervek koncepcionális téveszméi, részben a társadalom, a szülők, kisebb részben pedig a tanulók értékrendje, talán legkisebb mértékben a tanárok viszonyulása miatt, akik túlnyomó részben lelkiismerettel és hivatástudattal végzik munkájukat.

Nagyon hosszú évtizedekkel ezelőtt, mint kisdiákot tanévkezdéskor e kis vers elmondására kért fel Görög Tibor lelkész úr a kecskeméti evangélikus templom oltára előtt. A pár sort teljesen majd e rövid írás végén idézem, most inkább térjünk ki az induló új tanévre.

Ismeretes, hogy a magyar oktatás mély mederben csordogál, részben az irányító szervek koncepcionális téveszméi, részben a társadalom, a szülők, kisebb részben pedig a tanulók értékrendje, talán legkisebb mértékben a tanárok viszonyulása miatt, akik túlnyomó részben lelkiismerettel és hivatástudattal végzik munkájukat.

A koncepcionális problémákról már többször írtunk: a legnagyobb probléma, hogy a tudás- és ismeretátadásra épülő rendszer helyét átvette a kompetencialapú, formális logikára épülő rendszer. (Bizonyos – csekély – határig, az utóbbi is fontos.) A kompetenciákra épülő oktatás sokkal kevesebb műveltségi anyagot ad át, ezáltal a tanulók szegényebbek maradnak.

Ma az oktatás ideológiai alapelveit leginkább a másság, a diákjogok, az emberi jogok, és a viszonylataiban túldimenzionált holokauszt jelentik. Szerencsére az utóbbi 14 évben, főként Kásler Miklósnak köszönhetően bizonyos, visszafogott hazafias elemek és mélyebb irodalomtörténeti ismeretek is bekerültek a tananyagba. Ettől függetlenül azért jóval több ismerettel kellene kibocsátani az érettségiző diákokat. Nekik, és távlatilag a hazának és a  nemzetnek is jobb lenne így.

Több műveltség- és tudásátadásra, hazafiságra és valláserkölcsre lenne szükség a magyar oktatásban. Ismert, hogy azok az országok sikeresebbek, amelyek a szigorú, porosz típusú oktatást helyezik előtérbe, mint ahol a liberális angolszász-holland iskola működik. Természetesen ennek emberségesen kell érvényesülnie, azonban az nem lehet kizárólagos szempont, hogy a diák úgymond „csak” jól érezze magát az iskolában. Tanulnia, művelődnie, épülnie kell.

Mindezt olyan összefüggésben értékelhetjük, hogy ismerve a középiskolás fiatalok nem jelentéktelen részének gondolati irányultságát, tudhatjuk, hogy köreikben tért hódítanak a különféle szubkultúrák, és a bizonyos influenszerek, bloggerek, celebek által sugalmazott teljesen individualista, posztmodern értékrend.

Természetesen azért léteznek ellentétes, nagyon pozitív példák is.

Bár akárcsak az egész magyar életben, az oktatásban is vannak lehangoló jelenségek, azonban inkább a pozitív és előremutató szempontokra érdemes tekinteni. Emellett olyan személyekre, akik tanulni, tanítani akarnak.

Csak két példa, egyik barátom sikeres kárpitos mesterként nagyon boldog attól, hogy meghívták szakoktatónak. Múltkor egy kislánnyal beszélgettem, aki egy másik középiskolából átjön jelenlegi munkahelyemre, és nagy várakozással tekint az iskola, az új tanárok, a jövendő diáktársak felé. Ezek kedvcsináló, hangulatot erősítő szempontok, melyekre gondolva elfelejthetjük a lehangoló jelenségeket.

Végezetül tanévkezdetkor idézzük az egykor elhangzott kis verset:

Az új tanévnek küszöbén
Fohászom hozzád szálljon:
Én Istenem kérlek, segélj,
Szent lelked védjen, áldjon!
Áldásodat áraszd reám!
Nem, nem bocsátalak el atyám,
Amíg meg nem áldasz!

Ezt kívánhatjuk az oktatás minden szereplőjének!

Károlyfalvi József – Hunhír.info