Mit jelenthet ma a pünkösdi csoda? Ahhoz, hogy ezt megértsük tudnunk kell, mi is történt akkor, ott, Jeruzsálemben pünkösdkor. Azt világosan kell látnunk, hogy ez a pünkösd is ugyanúgy indult, mint az eddigiek, az emberek összegyűltek a fővárosban és készültek a megszokott rituáléjuk alapján az ünnepi alkalomra. Pünkösd az aratás ünnepe volt, amikor mindenféle népek elzarándokoltak Jeruzsálembe a templomba, hogy hálát adjanak Isten megtartó és megújuló kegyelméért. Ilyenkor megmozdult a város és tele lettek a főterek, az utcák vallásos turistákkal, zarándokokkal, akik mind igyekeztek leróni kegyeletüket, áldozatukat az Istennek az ő házában. Mivel csak 50 nap telt el a húsvéti feltámadás és a nagypénteki események óta, biztosan téma volt még az emberek között annak a názáreti rabbinak az esete, akit nemrégen kivégeztek. Talán legtöbben azért is jöttek el, hogy megnézzék, meglássák a saját szemükkel, mi maradt ebből a jézusi ügyből, maradt-e egyáltalán valami?
A Mester meghalt, a tanítványok szétszéledtek, senki nem tud róluk semmit, hiszen bezárkózva élnek, nem járnak az emberek közé, nem lehet semmit sem tudni róluk. Bár egyesek azt mondják Jézusról, hogy feltámadt és megjelent sokaknak, de ezt legtöbben pletykának tartják, semmi valós alapját nem lehet ennek látni és tapasztalni. Vár ránk egy szép út, egy szép magasztos ünnep, ennyi volt az elvárás az emberekben. Közben a tanítványokról, annyit tudhatunk, hogy egy háznak a felső szobájában vegetáltak, nem hiszem, hogy bármi konkrét elképzeléssel készülődtek volna az ünnepre. Hiszen ilyenkor, ha tele a város, sok lesz a katona is, ott lesznek a főpapok, az írástudók, mindazok, akik azonnal felismerhetik őket. Az a tény, hogy ez a háttérben elevenen ott élt az emberekben, hogy közszájon forgott, Péter prédikációjából egyértelműen ki is derül, hiszen elég neki Jézus nevét kimondani és hivatkozni a közelmúlt eseményeire és mindenki tudja, érti miről is van szó és kiről beszél az apostol.
Összefoglalva: mindenki készült az ünnepre a maga kis elgondolása, szokása szerint, úgy ahogyan eddig, semmi elvárás, semmi extra, ez is eltelik majd, mint a többi. Senki nem gondolta, hogy ilyen mindent felülíró csoda fog megtörténni. Ám ezt olvashatjuk: ekkor „hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből…” (Apcsel 2,2.) És minden megváltozott, kiléptek a bezárkózottságukból és kimentek az utcára. Megváltozott minden, mássá lett az ember, más értelmet nyertek az események és olyan valami történt, amit senki még csak elképzelni sem mert. A tanítványok beteltek Szentlélekkel és azok az emberek, akik eddig féltek, hirtelen bátrakká lettek, akik zárkózottak voltak, nyíltakká váltak. A némák megszólaltak, az eddig semleges bámészkodók azt vették észre magukon, hogy isszák Péter szavait és az az ige, amit ő mond, elkezd bennük megtapasztalható módon munkálkodni és megváltoztatni mindent.
Mi történt, mi fogta meg az embereket a hallgatóságot, milyen erő volt képes arra, hogy háromezer ember még aznap megkeresztelkedjen és megtérjen? Izgalmas kérdések ezek, amikre csak akkor találhatjuk meg a válaszokat, ha bennünk is most elkezd ugyanaz a Szentlélek munkálkodni és minket is betölteni.
Milyen igazság vált valósággá bennük? Az, amit már mi is sokszor hallottunk: Jézus miattunk halt meg a kereszten. Péter prédikációjában nagyon keményen fogalmaz és egyértelműen szembesíti a hallgatóságát azzal, milyen gonoszságot követtek el Jézussal szemben: „ti a bűnös kezeitek által keresztre szögeztétek és megöltétek.” (Apcsel 2,23.) Azért ez egy nagyon kemény mondat és mégis azt láthatjuk, hogy a hallgatóság nem háborodik fel ezen, nem kéri ki magának ezt a gyanúsítgatást, hanem azt olvashatjuk: „amikor ezt hallották, mintha szíven találta volna őket és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: mit tegyünk, testvéreink, férfiak?” (Apcsel 2,37.) Furcsa ez a kérdés azoktól, akik biztosan nem voltak ott nagypénteken a kereszt alatt, nem ütötték meg, nem köpték le Jézust, nem gúnyolódtak rajta, talán nem is ismerték, nem látták őt és nem találkoztak vele személyesen. Le is írja ezt nekünk Lukács: „a föld minden nemzete közül jöttek.” Tehát fizikálisan is lehetetlen, hogy ők bármilyen módon hozzájárultak volna Jézus halálához, mégis ezt értették meg, ezt érezték akkor, ott. Miért? Mert a Szentlélek elkezdett munkálkodni bennük, betöltötte a szívüket, a gondolataikat, a lelküket és megértették azt, amit nekünk is meg kell értenünk. Még ha a kezeimmel nem is feszítettem keresztre ezt a Jézust, akkor is az Istentől elszakadt életemmel, a bűneimmel miattam is meg kellett halnia. Megértették, ha nem halt volna meg értünk, akkor benne maradtunk volna az örökhalálban, a kárhozatban és nem lenne kimenekedésünk ebből. Milyen érdekes, most nem legyintenek erre, mint máskor, nem hangzik fel senki száján: ugyan már miről beszélnek ezek? Nem engedik el a fülük mellett ezeket a mondatokat, hanem a szívükig ér.
Mélyen szántja lelküket, átjárja gondolataikat, olyannyira, hogy azonnal cselekedni akarnak, mert őket is betölti az a Szentlélek, amelyik egyedül képes így hatni az emberekre, ránk, rád is. Ez az első bizonyítéka a pünkösdi csodának!
A második az, hogy nemcsak meghallották a szót, hanem meg is cselekedték azt, amit Péteren keresztül az Isten mondott nekik! „Akik hallgattak a szavára megkeresztelkedtek és azon napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.” (Apcsel 2, 41.) Itt nem is az a lényeg, mennyien voltak a megkeresztelkedettek, nem a szám a fontos, hanem az, hogy voltak. Voltak olyanok, akik rádöbbentek arra, hogy Péternek, az Igének igaza van: Jézus nélkül elveszett marad az életem! Nem tudok addig Istenhez közel kerülni, amíg Jézus meg nem tisztítja az életem és nem tölt be engem is a Szentlélek. Nem az a lényeg, hogy hányan vannak, akik ma ezt felismerik, hanem van-e legalább egy, aki hasonló módon átéli: az Igének, Péternek igaza van!
Jézus, amikor az elveszettség állapotáról beszél a példázatában, akkor azt mondja, a jó Pásztor az egyért is elindul, hogy megtalálja azt. Nem a szám a fontos, hanem van-e egy, akit megtalálhat a Pásztor? Itt a lényeg az, hogy voltak olyanok, akik nemcsak megértették a szavakat, hanem elkezdtek tenni is azért, hogy Istennek tetsző életet éljenek, vagyis megtalálhatta őket a Pásztor. Mert akiket megtalálhat ez a bennünket is kereső Pásztor, azok telhetnek be Szentlélekkel. Ezek az emberek odaszánták magukat, halaszthatatlanná vált bennük az a tudat: nem akarok így tovább élni, nem akarok tovább a Szentlélek jelenléte nélkül innen elmenni. Ez az igaz csoda, mert a szót mi is sokan sokszor meghaljuk, sokszor meg is értjük, de mit teszünk érte? Mit teszünk azért, hogy a szívünkben, lelkünkben, otthonunkban, családunkban lakozást vehessen a Szentlélek, hogy betöltsön bennünket és cselekvésre bírjon?
Mit tegyünk mi ma most itt? Váljunk pünkösdi gyülekezetté, vagyis halljuk meg a szót és kezdjünk el cselekedni! Az első, amit megtehetsz, ne a szokásos módon menj ki az úr asztalához, hanem úgy: Uram, nem akarok innen nélküled hazamenni! És akkor átölelhet téged Jézus, vagyis betölthet téged a Szentlélek. Ha ez megtörténik veled, akkor a második: menj haza, mondd el a tieidnek, történt velem valami a templomban, találkoztam Jézussal, megerősített, megtisztított, így enyém lett a Szentlélek ajándéka. Amely képessé tesz arra, hogy legyőzzem önmagam, szembeforduljak a bűneimmel, a rossz szokásaimmal, mindazokkal, amik eddig uralkodtak rajtam. Szeretnék másként élni, mint eddig, mert már az ő tulajdona vagyok, mindent meg fogok tenni azért, hogy ez a Lélek bennem is élhessen! Ha most ezeket a szavakat túlzásnak tartod, akkor még mindig nem érted a lényeget!
Ez nem azt jelenti, hogy önmagadból kifordult emberré válsz, hanem pont az ellenkezőjéről van szó. Az történhet meg veled, ami a tanítványokkal és az ott megkeresztelkedő emberekkel. Kiléphetsz a bezárkózó, befelé forduló kis életedből, legyőzheted a félelmeidet, a kétségeidet, megváltozhatnak a megszokásaid és lesz erőd győzni önmagad felett is. Meg fogsz tanulni igazán örülni, boldognak lenni, ezután fogod megtanulni, mit jelent igazán élni, mert nemcsak a önmagad lelkének leterheltsége, fájdalma, bűne és fáradtsága az, ami majd betölt téged, hanem betölthet téged Isten Szentlelke is.
A történet végén azt olvashatjuk, hogy ez a változás nem egy pillanatig tartott, nem a tömeg hatása váltotta ezt ki bennük. A fejezet végén leírja nekünk a Szentírás a következőket: „Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (Apcsel 2, 42.) Vagyis elkezdtek egyfajta lelki életet élni, ami már nem egy ünnepi pillanatig tartott, nem egy héten egyszer vasárnap, hanem minden alkalommal, amikor lehetett, mert bennük megváltozott valami.
Ez a pünkösdi csoda lényege, hogy felül tudja írni az emberben a prioritásokat! Eddig éltek a hétköznapoknak, a maguk bajának, gondjainak és örömeiknek, mint minden más ember. Utána mássá lett az életük, számukra fontossá vált az Ige (apostoli tanítás), fontos lett a gyülekezet (a testvéri közösség), újra meg újra szerették volna megtisztítani az életüket, hogy a Szentlélek el ne távozzon tőlük és belőlük (kenyér megtörése, úrvacsora), míg végül folyamatosan törekedtek arra, hogy élő kapcsolatuk legyen az Istennel (imádkozás, beszélgetés Istennel).
Ezt jelentheti számunkra ma a pünkösdi csodának a beteljesedése, velünk is megtörténhet ez! Valósággá lehet bennünk is mindez, mert számunkra is adatott ígéret erre. Megígérte nekünk is Jézus: „Ímé én tiveletek vagyok a világ végezetéig…” (Máté 28.) Ma is itt lehet velünk, betölthet bennünket az Ő Szentlelke és végbemehet bennünk ennek a pünkösdi léleknek a munkája és csodája. Adja Isten, hogy ez így legyen!
Dr. Kálmán Csaba – Hunhír.info
(A szerző református lelkipásztor)