Isten az Ószövetségben tett kinyilatkoztatása, majd a Megváltó elküldése, áldozata megnyitotta az emberiség számára a hit, a szeretet, az üdvözülés lehetőségét, útjait. A lehetőséggel azonban nem mindenki tudott élni az ember alapvetően bűnös, gyarló mivolta miatt. Annak ellenére sem, hogy Constantinus császár 313-tól a keresztény hit számára szabad lehetőséget biztosított, 379 után pedig Nagy Theodosius császár a Római Birodalom kizárólagos államvallásává tette Krisztus hitét.
A középkor európai feudális, rendi monarchiák legfontosabb erkölcsi-lelki alapját a keresztény hit jelentette, melyet nagy királyok képviseltek (pl. Szent Lajos francia király, a magyar Árpádok). A nyugati egyháztól önállóan fejlődtek a szír, a kopt és az örmény keresztény egyházak is. A Római Pápaság, a középkori egyház túlzott világi hatalma töréseket, ellenállást váltottak ki. 1054-ben elváltak egymástól a keleti és a nyugati egyház, megjelentek az egyház, a hit megreformálásának első hírnökei, a francia valdensek a XIII. században.
Isten igéjének üzenetét a hit erejével közvetítette, a cseh nemzet függetlenségét is képviselve a nagy hatású, tragikus sorsra jutott prágai reformátor, Husz János. Nyugodtan tekinthetjük őt Luther Márton szellemi és lelki elődjének, tudván azt, hogy Luther is többször hivatkozott rá.
A reneszánsz kor elérkezése tovább rombolta a római egyház morális állapotát, fényűzést, pazarlást, képmutatást hozott. A Szent Péter székesegyház felépítésére kibocsátott búcsúcédulák árusítását a szuggesztív hitszónok, Johannes Tetzel népszerűsítette.
Isten a kritikus pillanatokban mindig küld olyan embereket, akik igazsága fényét megvilágítják az emberiség előtt. Ezt a szerepet ekkor Wittenbergben Luther Márton Ágoston rendi szerzetes, egyetemi tanár kapta, mikor 1517. október 31-én a vártemplom kapujára tűzte 95 tételét. A lényeget az 1.Kor. 3.11. alapján fogalmazta meg, senki sem vethet új alapot Jézus Krisztuson kívül. Bebizonyította a búcsúcédulák Isten igéjével való összeférhetetlenségét. Kezét széttárva vállalta hitét 1521-ben a wormsi birodalmi gyűlésen. ”Itt állok, másként nem tehetek!”
Vállalta a Cajetan bíboros vezette bizottság vizsgálatát, X. Leó pápa kiátkozását, V. Károly császár birodalmi átkát, kockáztatva a nagy előd Husz János sorsát, a máglyát. A hit igazságára vágyó német nemesek, polgárok, lovagok, népi tömegek mellé álltak. Az ereklyegyűjteményét felszámoló Bölcs Frigyes szász választófejedelem színleg elraboltatta, ezzel megvédte, Wartburg várába zárta, ahol a nemzeti nyelvű igehirdetés lehetőségét megteremtve lefordította német nyelvre a Bibliát. A német lovagok: Ulrich von Hutten és Franz von Sickingen is Luther mellé álltak az akkori katolicizmus ellen.
Pár év múltán a német nemzet nagy része Luther követője lett, a megreformált hit diadalmaskodott.
A francia Jean Calvin I. Ferenc király palotájára ragasztott miseellenes plakátjai miatt csaknem a máglyára került, majd Svájcban megteremtette a csak az írásra (sola scripura) tekintettel lévő hitelveit, puritanizmusa az önszeretetet pestisnek tekintette, elismerte az értékteremtő munkát.
A reformáció demokratikus egyházirányítási elvei a világi szférára kivetülve teremtették meg a XVII. századtól a polgári alkotmányosságot.
Hazánk történelmében mindig vezércsillag volt a protestáns hit, kezdve a három részre szakadt ország végvári vitézeinek, az erdélyi fejedelmek honvédő, a rendi- és a vallásszabadságért vívott harcaitól egészen a reformkor irányt mutató személyiségiig: Berzsenyi Dánielig, Kölcsey Ferencig, Petőfi Sándorig, Kossuth Lajosig.
Személyes életünkre nézve is ad iránymutatást Luther: „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta, térjetek meg, azt akarta, hogy a hívő egész élete megtérés legyen.” /Mt. 4/17./ Ezért kell nemcsak e napon, de mindig a személyes lelki megújulás, reformálódás útjait keresnünk.
Károlyfalvi József – Hunhír.info