Szent-Györgyi Albert biokémikus 1941. június 13-án jelentette be találmányát a jól eltartható, nagy C-vitamin tartalmú készítmények előállítására – ő ezért (már korábban) Nobel-díjat kapott, a hálás utókor pedig 2009-től e napot a Magyar Feltalálók Napjaként jegyzi. Egy másik feltalálónkra emlékeztetünk most, Jedlik Ányosra. Bár aligha a szódavíz a magyar feltalálástörténet legjelesebbje, mégis oly kedves legendák fűződnek hozzá, hogy az irodalomtörténet több okból is számon tartja.

A nagyszerű tudós bencés pap, Jedlik Ányos (1800-1895) miután feltalálta a szódavizet, Fáy András költő (1786-1864) fóti borospincéjébe volt hivatalos szüretre. Ugyancsak hivatalos volt oda a Szózat zseniális költője, Vörösmarty Mihály (1800-1855) is. (Egyébiránt a feljegyzések szerint sok ismert ember járt itt – például az írók-költők közül Bajza József, Czuczor Gergely, Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Vachott Imre, Szemere Pál, a politikusokat képviselte Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós, Deák Ferenc, a színészeket Megyeri, Lendvainé, Szentpétery, a képzőművészeket pedig Barabás Miklós, Ferenczy István.)

Maradjunk azonban most a Fáy-Jedlik-Vörösmarty hármas találkozásánál, amikoris Jedlik, a jeles fizikus bemutatta a szódavizet. Itt és ekkor készítette el “a világmindenség első fröccsét”, s ez az új ital adta meg a híres, újszerű bordalának alaphangját, ez ihlette Vörösmartyt, a felszabadult életérzést kifejező szókép megalkotására, egyben a fröccsdal megírására.

Jedlik a pohárka italt spritzernek nevezte volna, ám Vörösmarty e szót túl németesnek tartotta, s azonnal javasolta helyette a fröccs szót. Mindenki elégedett volt – tartja a legenda. Azért senki ne vegyen mérget a fenti történet igazságára, de tényleg történhetett volna így is…)

Vörösmarty Mihály – Fóti Dal

Fölfelé megy borban a gyöngy;
Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az,
Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
A göröngy.

Testet éleszt és táplál a
Lakoma,
De ami a lelket adja,
Az bora.
Lélek és bor két atyafi
Gyermekek;
Hol van a hal, mely dicső volt
És remek?

Víg pohár közt édesebb a
Szerelem.
Ami benne keserű van,
Elnyelem.
Hejh galambom, szőke bimbóm,
Mit nevetsz?
Áldjon meg a három isten,
Ha szeretsz.

Érted csillog e pohár bor,
Érted vív,
Tele tűzzel, tele lánggal,
Mint e szív;
Volna szívem, felszökelne,
Mint a kút,
Venni tőled vagy szerelmet,
Vagy bucsút.

Hejh barátom, honfi társam,
Bort igyál.
Víg, komor vagy csüggeteg vagy,
Csak igyál.
Borban a gond megbetegszik,
Él a kedv.
Nincs a földön gyógyerőre
Több ily nedv.

Borban a bú, mint a gyermek,
Aluszik.
Magyar ember már busúlt sok
Századig.
Ideje, hogy ébredezzen
Valaha:
Most kell neki felvirúlni
Vagy soha.

Bort megissza magyar ember,
Jól teszi;
Okkal-móddal meg nem árthat
A szeszi.
Nagyot iszik a hazáért
S felsivít:
Csakhogy egyszer tenne is már
Valamit.

No de se baj, máskép leszen
Ezután;
Szóval, tettel majd segítünk
A hazán.
Ha az isten úgy akarja,
Mint magunk,
Szennyet rajta és bitor bűnt
Nem hagyunk.

Rajta társak, hát igyunk egy
Húzamost;
Bú, szerelmek, házi gondok
Félre most:
A legszentebb-, legdicsőbbért
Most csak bort,
De ha kellend, vérben adjunk
Gazdag tort!

A legelső magyar ember
A király:
Érte minden honfi karja
Készen áll.
Lelje népe boldogságán
Örömét,
S hír, szerencse koszorúzza
Szent fejét!

Minden ember legyen ember
És magyar,
Akit e föld hord s egével
Betakar.
Egymást értve, boldogítva
Ily egy nép
Bármi vésszel bizton bátran
Szembe lép.

Ellenség vagy áruló, ki
Hont tipor,
Meg ne éljen, fogyjon élte
Mint e bor.
Áldott földe szép hazánknak,
Drága hon,
Meg ne szenvedd soha őket
Hátadon!

S most hadd forrjon minden csepp bor,
Mint a vér,
Melyet hajdan frígyben ontott
Hét vezér;
S mint szikrája a szabadba
Felsiet,
Úgy keresse óhajtásunk
Az eget.

Légyen minden óhajtásunk
Szent ima,
S férfi-keblünk szent imáink
Temploma.
És ürítsük a hazáért
E pohárt:
Egy pohár bor a hazáért
Meg nem árt.

Érje áldás és szerencse
Mindenütt,
Ahol eddig véremésztő
Seb feküdt.
Arca, mely az ősi bútól
Halovány,
Felderűljön, mint a napfény
Vész után.

Hű egyesség tartsa össze
Fiait,
Hogy leküzdje éjszak rémes
Árnyait:
Künn hatalmas, benn virágzó
És szabad,
Bizton álljon sérthetetlen
Jog alatt.

S vér, veríték vagy halál az,
Mit kiván,
Áldozatként rakjuk azt le
Zsámolyán,
Hogy mondhassuk csend- s viharban:
“Szent hazánk!
Megfizettük mind, mivel csak
Tartozánk.”

Vörösmarty Mihály, 1842. október 5.

Június 13-án mi ittunk egy fröccsöt a feltalálók napjára.

Hunhír.info