Ez a mai nap különös üzenetet tárhat elénk nekünk, keresztyén magyaroknak! Ma záródik ugyanis az egyetemes ökumenikus imahét, amikor a világon bárhol élő keresztyének, együtt imádkoznak a világ megtartatásért, a megújulásért, a jövőt illetőleg azért a reménységért, amire építhetik majd a következő generációk, nemzedékek életét. Ezt az imahetet minden évben ilyenkor januárban egy előre meghatározott időpontban szervezik és tartják meg a világ keresztyén országaiban. Ám ebben az esztendőben egy különleges konstelláció részesei lehetünk, hiszen ma, január 22-én 200 éves a mi nemzeti imádságunk, a Magyar Himnusz, amely Kölcsey Ferenc hitvallásának, tanúságtételének csodálatos gyümölcseként adatott minekünk! Így tehát ma az egyetemes és a nemzeti imádságnak az ereje, csodája is az életünket formáló ajándékká lehet. Többek között ezért válhat aktuális üzenetté az a páli tanács, amikor így szól az apostol: „a reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartóak, az imádkozásban állhatatosak”. (Róma 12,12.)
Ha ennek a tanácsnak a szavait más sorrendbe állítanánk, mert éppen egy szókereső játékot játszanánk, akkor is feltűnő lehet a jelentésük és értelmezésük üzenete. Ha a fogalompároknak csak az első felét vizsgáljuk, akkor is ugyanoda juthatunk el, és így is értelmes, mély üzenetet meríthetünk az igéből: reménység, nyomorúság, imádság. Ha reménységgel viseled a nyomorúságot és közben imádkozol, akkor Isten ajándékaként megtartatik az életed! Ha állhatatos vagy és kitartó, akkor örvendezni fog az életed! Ezt az egész kis játékot csak azért követtem most el, hogy felfigyelj te is arra, hogy ennek az igének milyen fontos és súlyos üzenete van a keresztyénség, a nemzetiség megmaradása és megtartatása kapcsán! Ezért tehát hadd hívjam fel a figyelmet ma arra, milyen csodálatos Istentől kapott ajándéka ez a nap az életünknek, hogy 2023-ban keresztyénekként és magyarokként is együtt lehetünk! Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert mai világunkban pont az a cél, hogy ezt a kettőt, a nemzetiséget és a keresztyénséget megtörjék az emberek életében és lelkében. Ezt ma már csak a vak nem látja, nem érti, csak az nem hallja meg, akinek nincsen füle a hallásra! Ma az a divatos ember, aki önmagát semlegesnek, toleránsnak vallja minden és mindenki felé, pedig ez nem igaz, mert ilyen nincsen! Ma az a furcsa ember, aki hittel és meggyőződéssel él a szívében és arról kész hitvalló módon nyilatkozni! Egy pillanatra átfutott az a gondolat a fejemben, ha ma élne Kölcsey, akkor most milyen Himnuszt írna a ma élő magyaroknak? Ismerve Kölcsey Istenbe vetett hitét és életét, biztos vagyok benne, hogy másként, de tartalmilag valami hasonlót írna megint nekünk. Ezért tehát ma röviden nézzük meg, mit is jelenthet nekünk ez a páli tanács a nemzeti imádságunk 200. évfordulóján!
Legyünk a reménységben örvendezőek! Ez egy nagyon furcsa tanács, hiszen az ember leginkább annak tud örülni, ami már megtörtént, ami már kézzelfogható! Valami olyannak hogyan lehet örülni, ami még előttünk van, ami még meg sem történt? Hiszen a reménység egy még be nem teljesedett valóság látomása és értelmezése. Itt ragyog fel csodálatosan, hogy ez a Kölcsey Ferenc nemcsak csodálatos költő volt, hanem az Isten megváltott gyermeke is. Mert egyedül a keresztyén hit az, amelyik képes úgy értelmezni a jövendőt, mint Isten szabadításának már megtörtént valósága, ezért örvendetes az a jövő, amit még nem is látunk, még csak nem is sejtünk emberileg! Ám mivel a jövendőnk Isten kezében van, ezért válhat a félelmetes, a bizonytalan örvendetes reménységgé, amely nem egy illúzióra, nem egy önhipnózisra épül, hanem Isten kijelentésére és ígéreteire! Ezért ajánlja fel nemzetét Kölcsey az élő Istennek, ezért kezdődik így a nemzeti imádságunk: Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel, nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel! Mert ő tudta hívő emberként, hogy eddig sem a vak szerencse, nem a vezetők zsenialitása, nem a nemzet hadserege tartotta meg ezt a népet a Kárpát-medencében, hanem az Isten gondviselő, kiválasztó és megtartó ereje! Ha ez az áldás nem lett volna, akkor már eltűnt volna ez a nép, a többi nemzetekkel együtt a süllyesztőben, de mivel ennek a népnek lelkében mindig is ott volt az Istenbe vetett hitnek a kincse és ajándéka, ezért még egy tatárjárás, egy mohácsi tragédia után is, vagy bármilyen elnyomás, diktatúra után is mindig visszatalált az őt kiválasztó és megtartó Istenhez! Mert Isten áldása nemcsak egy-egy sikerben, nemcsak egy jobb történelmi korszakban kísérte el életét a magyarságnak, hanem akkor is, amikor szenvedett és üldöztetett ez a nép. Ezért folytatja így: “Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt!” Ezért bizakodó a költő, ezért lehetünk mi is bizakodóak, mert amíg Isten kezébe tesszük le a népünk életét, addig az Istenbe vetett reménységünk adhat nekünk biztonságot, örömöt és bizalmat a szívünkben és életünkben!
A nyomorúságban legyetek kitartóak! Azt gondolom, hogy ez a tanács keresztyén hitünk alapja, hiszen Jézus élete is, a magyarság történelme is, de Kölcsey életének is az egyik rendíthetetlen bástyája volt az a tény, hogy Istent nemcsak akkor kell szeretnünk és tisztelnünk, amikor jól megy az életünk! Jézus kitartása és hite nemcsak addig tartott, amíg a nép királlyá akarta kenni, amíg a legnépszerűbb rabbi volt az országban. Hanem akkor is kitartott, amikor elérkezett a kereszt felvételének az ideje is! Akkor még bensőségesebb, mélyebb kapcsolatot keresett az Atyával. Népünk történelméből számos olyan példát lehetne felidézni, amikor a nyomorúság nem elfordította őt Istentől, hanem egy új korszakot, még mélyebb hitet és ébredést idézett elő. Kölcsey személyes életére is igaz volt ez, hiszen korán elveszítette szüleit, számos betegséggel küzdött, egyik szeme megvakult, sokszor, sokféleképpen megpróbálta őt az élet. Mégsem keményedett meg a lelke, nem vált Isten-tagadóvá, nem arról ír a Himnuszban, hogy csak addig érdemes Istenben bízni, amíg szalad a szekér, hanem pont az ellenkezőjéről tesz hitvallást. Ez számunkra is fontossá lehet az előttünk álló években, hiszen a mi korszakunk is afelé halad, hogy ami eddig természetes volt, az most megpróbáltatik. És nem károgni akarok, de jöhetnek nehezebb idők is, nemcsak az egyéni életünkben, hanem az összemberiség életében is és akkor előttünk is ott áll majd ennek a kihívása, mennyire leszünk kitartóak a nyomorúságban. Jézus egyértelműsíti, hogy az nyerheti el az élet koronáját, aki mindvégig kitart, ezt bizonyítja az ő kereszthalála is, hiszen csak úgy támadhatott fel, hogy előtte elviselte a kereszt áldozatát. Csak az tapasztalhatja meg az újrakezdés csodáját, aki kitart a nyomorúságban és hűségesen megvárja az Isten szabadítását. A Himnusz elemzői sorra írják le, hogy a költemény arra a bibliás, debreceni református kollégiumi nevelésre és hitre épül fel, ami beleplántáltatott a fiatal Kölcsey lelkébe. Az a bibliás kép, amelyik tudja, hogy Isten a népek és nemzetek Ura és parancsolója. Isten a nemzetek Atyja, aki ígéretei, szeretete és hűsége szerint formálja az emberiség életét. És azokat a népeket, akik kitartóak e hit és meggyőződés mellett, azokat a népeket időről időre megszabadítja a maguk nyomorúságából és új szövetséget kötve velük beteljesíti a nekünk adott ígéreteket! És erre maga az Isten a garancia, így tehát nekünk sem kell félnünk és rettegnünk, hiszen a mi atyáinknak is annyi ígéretet adott az Isten, hogy a mi népünk is az Istentől kapható biztonságban élheti az életét még a nyomorúságok közepette is! Ez adjon majd nekünk erőt, ha erre szükségünk lesz!
Az imádságban állhatatosak legyetek! Ez a harmadik tanács csak azért szorul magyarázatra, mert sajnos be kell vallanunk az állhatatosság távol áll az emberi természetünktől. Mit is jelent ez a szó? Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor mindig és minden körülmények között imádkozzatok! Akkor is, amikor jó kedvetek van, akkor is, amikor rossz vagy éppen nincsen kedvetek. Akkor is imádkozzatok, amikor szeretnétek, amikor vágyik rá a lelketek és akkor is, amikor nem! Mindenkor, minden időben, minden helyzetben, mert így vonhatjátok be az életetekbe az Élő Istent! Figyeljétek meg, a Himnuszban hány történelmi korszakot sorol fel Kölcsey, ám egy dolog tisztán látszik. Minden történelmi korszakban a népünk életében ott volt, jelen volt, velünk volt az Élő Isten, mert imádkozó nép és nemzet voltunk! Gondoljatok nagy hőseinkre, gondoljatok mártírjainkra, gondoljatok a nagy államférfiakra, mindegy hogy háborúztak, vagy éppen a halálra készültek, mindegy hogy valami nagyot alkottak vagy csak a hétköznapok feladatai álltak előttük. Istenhez fordultak mindig, így válhattak nagyokká, hősökké, mártírokká, így válhattak a dolgukat és kötelességüket teljesítő emberekké. Így válhattak áldott életű apákká és anyákká, így adhatták tovább szent örökségként a hitüket, a lelki kincseiket, a magyarságukat, hogy Istennel volt élő imaközösségük! Ma ezt hiányolom leginkább a mi nemzedékünk életéből: sokan elfelejtettek imádkozni a mindennapokban. Akkor fordulnak Istenhez, amikor szükségük van rá, amikor valami baj, szerencsétlenség éri őket. Ám ma megtanulhatjuk, nemcsak az ökumenikus imahét miatt, hanem nemzeti imádságunk születésnapja miatt, az erőt, az egészséget, a hitet, az akarást, mindent az Istennel való élő imaélet termet meg. Jézusnak sok dolga volt itt a földön, reggeltől estig voltak körülötte, de mindig megtalálta annak az idejét, amikor kettesben maradhatott az Atyával, imádkozott, beszélgetett vele. Hogy tudja a feladatait, a szolgálatait jól ellátni. Hogy legyen türelme és ereje az emberekhez, hogy tele legyen a szíve szeretettel az övéi felé.
Nem véletlen, hogy ennek a páli résznek az a címe: a képmutatás nélküli szeretet! Mert az apostol ennek a feltételeit sorolja fel, kit tölthet el és be egy ilyen szeretet! Azt testvéreim, aki tud a reménységében örvendezni: de jó, hogy Isten kezében van az életem! Az, aki a nyomorúságban is tud hűséges maradni és kitartóan Istenben hinni. Míg végül az, aki napi élő kapcsolatban van az Élő Istennel, imádkozó életet él. Kölcsey Himnusza is erre tanít bennünket, hogy értsük és szeressük azt az Istent, aki őseinket felhozta Kárpát szent bércére, nemzetünket megőrizte a dicsőséges és a nyomorúságos korszakokban is, aki eddig is, és reménységünk szerint továbbra is megáldja majd a magyar nemzetet, minket, gyermekeinket és unokáinkat is! Adja Isten, hogy ez így legyen! Ámen.
Dr. Kálmán Csaba
református lelkipásztor
Hunhír.info