- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

2006-osok fegyelmi eljárást kezdeményeztek a bíró ellen

A 2002 és 2010 közötti rendőri, ügyészi és bírói jogtiprások áldozatait képviselő Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete fegyelmi eljárás megindítását kezdeményezte a Főváros Törvényszék elnökénél dr. Ignácz György törvényszéki bíróval szemben. A Budaházy György és társai ellen indult büntetőügy március 16-ai nyilvános tárgyalásán az ítélethirdető a feljelentők szerint súlyosan etikátlan magatartást tanúsított, illetve eljárási szabálysértéseket vétett. Azt is kérték, vizsgálják ki, nem követte-e el a hivatali visszaélés bűntettét.

Gőbl György, a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete elnöke bejelentette: az igazságszolgáltatásba vetett társadalmi hit megőrzése, visszaszerzése érdekében fegyelmi eljárást kezdeményeznek dr. Ignácz György ellen. Gőbl emlékeztetett rá, hogy a bíró Budaházyék tárgyalásán korlátozta a nyilvánosságot, majd 17 vádlottra 117 év fegyházat kiszabó rendkívül igazságtalan és máig tartó széleskörű társadalmi felháborodást kiváltó ítéletének indokolása folyamán jelentős elfogultságáról tett tanúbizonyságot és a vádlottakra és védőikre, sőt egyes tanúkra is számos sértő, pocskondiázó megjegyzést engedett meg magának.

Egészen kirívó és az ügyészséggel összedolgozó súlyos elfogultsági körülményre utal, hogy a bíró az egyik bizonyíték kapcsán az ítélet szóbeli indokolása közben egyszer csak kinézett a tőle jobbra ülő ügyészre és azt közölte, hogy „…itt azért nagy volt a kísértés, hogy azt mondjam rá, hogy ez jó lesz nekünk, de aztán győzött a józan ész és azt mondom, hogy nem lesz jó nekünk, mert…”.

A tárgyaláson hallgatóságként kifejtett véleménye miatt a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjével, dr. Gaudi-Nagy Tamással szemben alaptalanul ügyvédi fegyelmi eljárást kezdeményezett, amelyet a Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi vétség hiányában megszüntetett. Ezen túl pedig adatok támasztják alá, hogy a vádlottak kegyelmi kérelmeinek intézésével kapcsolatban indokolatlanul késlekedett.

neva – Hunhír.info