Az 56-os hősök égi táborába költözött Wittner Mária, az 1956-os forradalom és szabadságharc emblematikus Corvin közi hősnője.

Wittner Mária 1937. június 9-én született Budapesten. 1956. október 23-án már a Corvin közi felkelők között van, a sebesültek ellátásában segédkezett. Később a Vajdahunyad utcai felkelőcsoporthoz csatlakozott. A második szovjet beavatkozás idején, november 4-én megsebesült, kórházba került.

Néhány nap múlva – sikertelen disszidálási kísérlet miatt – letartóztatták, a kihallgatás után azonban szabadon engedték. Külföldre távozott, de néhány hónap múltán – bízva Kádárék büntetlenségi ígéretében – hazatért.

1957. július 16-án letartóztatták, s egy év múlva a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa a Wittner Mária és társai per I. rendű vádlottjaként halálra ítélte. Ennek a pernek összesen 9 vádlottja volt, közülük négy felkelőre szabták ki a legsúlyosabb ítéletet. Másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa (tanácsvezető bíró: Borbély János) két vádlott ítéletét mérsékelte: a VII. rendű Bertalan Pál százados 15 évi börtönbüntetését 10 évre, az I. rendű Wittner Mária halálos ítéletét életfogytiglanra változtatta. A másodfokú ítéletet 1959. február 24-én hirdették ki: a két ítélet között eltelt kétszáz napot a kivégzés biztos tudatában a siralomházban töltötte Wittner Mária. A hóhérok végül őt életre ítélték, három társát azonban felakasztották.

A per II. rendű vádlottját, Havrila Béláné Sticker Katalint – Wittner Mária barátnőjét, aki egyébként szintén külföldről tér haza az amnesztia ígéretében bízva – 1959. február 26-án végezték ki. Ugyanezen a napon akasztották fel a per III. rendű vádlottját, Kóté Sörös Józsefet, aki az amnesztiarendelet után szintén a magyar követség segítségével tért haza – meghalni. S ugyancsak ezen a napon, 1959. február 26-án végzett a hóhér a IV. rendű vádlott Tóth Józseffel.

Wittner Mária tehát életre ítéltetett, s csak 1970. március 25-én szabadult. A börtönfalak közül kilépve egy tágasabb, országnyi börtönben élte tovább a megbélyegzettek, megalázottak életét.

Az ún. „rendszerváltás” hajnalán ismerte meg az ország Wittner Mária nevét. Készült vele néhány interjú, 56-os szervezetekben vállalt szerepet. Lázár Imre, a külföldön élő – sok-sok évvel ezelőtt elhunyt – filmrendező négy 56-os felkelőről készített dokumentumfilmet külföldiek számára, s ezt a filmet szűk körben levetítették a Kozma utcai börtönben, a Gyűjtőfogházban 1990. október 30-án, este. A börtön épületében már csend honolt, a rabok nyugovóra tértek. A vetítés után a börtönparancsnok „fogadást” adott a megjelentek tiszteletére – sütemény, némi ital társaságában élvezték a börtön vendégszeretetét egykori elítéltek és a várható ítélet elől külföldre menekült felkelők. Ott volt Pongrátz Gergely, Szlama Árpád, Bocskay T. József és mások.

Wittner Mária 2006-2014 között a Fidesz országgyűlési képviselője volt. S bár sok nevezetes felszólalás fűződik a nevéhez, leghíresebb beszédét még „civilként” mondta el 2001. február 25-én, az Országgyűlés üléstermében. Ez a beszéd nagy vihart kavart, (szélső)balról gyűlölködőnek bélyegezték az egykori halálraítéltet. Pedig szavaiban nem volt gyűlölet. Mindössze kimondta azt, amit minden jóérzésű ember gondolt és gondol ma is: az állampárt örököseit „erkölcsi hullákká nyilvánítom”. Hallgassuk meg újra ezt a több mint húsz éves beszédet – az elmúlt három évtized egyik legfontosabb megnyilatkozását.

Wittner Mária híres beszéde 2001-ből, a kommunizmus áldozatainak emléknapján:

Megilletődve állok a magyar Országházban, ahol történelmünk kimagasló személyiségei a magyar nép javára alkottak törvényeket, mint Tisza István, Klébesberg Kunó, Hóman Bálint, de itt alkottak törvényeket egy hamis eszme nevében is, mely egy jobb sorsra érdemes nemzet elvesztésén munkálkodott. Ma, a kommunizmus áldozatainak emléknapján megidézem az áldozatokat – élőket és holtakat –, hogy együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat. Vádoljuk õket, mert a lenini utat nagy igyekezettel honfitársaink csontjaival kövezték ki. A világ legdrágább, legfájdalmasabb útja ez, s a továbbhaladásuk tétje milliónyi emberélet volt.

Vádoljuk őket, mert nemzetünk kiváló polgárait küldték bitófára és gyalázták meg holtukban is. Vádoljuk őket a Gulágon embertelen körülmények között elpusztult honfitársaink nevében. Vádoljuk őket az otthonuktól megfosztott és kitelepített polgárok nevében, kiknek kiszemelt otthonukba betelepedtek, elrabolva egy élet munkáját. Vádoljuk őket a recski haláltáborban megkínzott, megalázott emberek nevében. Vádoljuk őket a munkaszolgálatosok nevében. Vádoljuk őket a 298-as parcella halottai nevében, az ÁVH mint erõszakszervezetük által fogva tartott, megkínzott és agyonvert emberek nevében. Vádoljuk őket a 6 millió meg nem született magyar gyermek nevében. Vádoljuk őket a „legdrágább kincs”, a gyermek nevében, akitől elvették az apát, az anyát, az otthon melegét. Vádoljuk őket a „legfõbb érték”, az ember nevében, akit egy tollvonással küldtek bitóra, vagy zártak börtönbe hosszú évekre. Vádoljuk őket a megalázott, megkínzott honfitársaim nevében. Vádoljuk őket a sortüzek áldozatai nevében. Vádoljuk őket, mert kiölték az emberekbõl a hitet, a reményt, a morált, egy emberibb, tisztább élet reményét.

Vádoljuk őket Mindszenty bíborosért. Az Istenhez hű papokért, akiket börtönbe zártak hitükért, mert erkölcsre, hazaszeretetre nevelték népünket. Vádoljuk őket, mert kifosztották az országot, hogy a dolgos Magyar Nép munkájából – elveiket megtagadva – lettek vörös kapitalisták. Vádoljuk õket a magyar parasztok nevében, akiket megfosztottak földjeiktől, életterüktõl, így téve kiszolgáltatottá őket. Vádolom a nyugdíjasok nevében, akiktõl elrabolták a hosszú dolgos élet gyümölcsét, bizonytalanná téve biztos nyugdíjas éveiket. Vádoljuk őket történelmünk maghamisításáért.

Vádolnak az élők és a meggyilkolt halottak. És vádoljuk őket, mert hitünkben megcsaltak, megloptak. Ezért megállapítom az áldozatok nevében, soha nem lesznek képesek arra, hogy magyar politikusként egy Nemzet felemelkedése érdekében cselekedjenek. Itt teszem fel a kérdést: milyen morál alapján ülnek egy magyar parlamentben még most is és alkotnak törvényeket egy általuk tönkretett, kifosztott, megalázott nemzet számára? Ezért a Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket.

Wittner Mária 52A559 sz. volt 56-os halálra ítélt

Szalay László – Hunhír.info