Az Ignácz bíró által hozott megalapozatlan és igazságtalan ítéletet követő újbóli letartóztatásunk óta több mint 5 hét telt el, de a kényszerintézkedést elrendelő I. fokú bíróság írásos indokolt végzését csak most kaptam kézhez.

Ennek a nyilvánvalóan rövid távon előállítható egyoldalas indokolásnak az ilyen hosszú ideig való elhúzása szükségtelenül megnyújtja a kényszerintézkedéssel kapcsolatos jogorvoslati eljárást is és így megítélésem szerint szembemegy a büntetőeljárási törvény 271. § (1) bekezdésében meghatározott azon alapelvvel is, miszerint a bíróságnak törekednie kell arra, hogy a terhelt letartóztatása minél rövidebb ideig tartson. Alaptörvényi irányelv, hogy a büntetőeljárás terheltjének joga van ahhoz, hogy szabadlábon védekezzen. Ez az alapelv nyilván azon könnyen belátható tényen alapul, hogy érdemben védekezést felépíteni – főleg egy sokszereplős, összetettebb büntetőeljárásban – csak szabadlábon lehetséges, de úgy is fogalmazhatunk, hogy a letartóztatás körülményei között lehetetlen.

Úgy gondolom, hogy ahhoz kétség sem férhet, hogy ebben az eljárásban én végig érdemi védekezést folytattam, rengeteg munkaórát beleölve a különböző bizonyítékok értékelésébe, összevetésébe, újabb bizonyítékok beszerzésébe. Ezt természetesen tovább is folytatni szeretném, de a BV Intézet viszonyai között teljesen el vagyok lehetetlenítve. Az egész hatalmas eljárási anyag digitális, de a BV Intézet nem tud ehhez sem megfelelő számítógépet, sem elegendő időt biztosítani. Az itt lévő számítógép gyakorlatilag egy kacat. A nagyobb méretű fájlokat futtatni is képtelen, a régi, ócska monitor tönkreteszi a szememet. Ráadásul az anyagokat tartalmazó adathordozómat sem engedték magamnál tartani a zárkában, aminek az lett a vége, hogy a kezeik között tönkrement, úgyhogy most nem férek hozzá még ehhez sem, sőt még az aktuális jogszabályokhoz sem. Nem beszélve az internet elérhetetlenségéről, a védekezéshez szükséges releváns személyekkel való kommunikáció lehetetlenségéről és a lehetséges telefonos ügyvédi kapcsolattartás horribilis költségeiről.

Az átlagember valószínűleg nem tudja, hogy a köztársasági elnökhöz beadott kegyelmi kérvényeink előrehaladásának adminisztratív irányítása a hatályos törvények alapján szintén a velünk ellenséges, elfogult bíró kezében van, így nem meglepő módon az is alig halad. A felterjesztéshez szükséges iratok közül nem sok minden került beszerzésre az elmúlt egy hónap alatt. Ily módon könnyen elérhető, hogy Áder János köztársasági elnök úr leköszönéséig ne is kerüljön elé az anyag, sőt akár az új kormányalakításig sem. Rohadjunk csak minél tovább a börtönben, teljen csak rácsok közt az elkövetkező másfél hónap során a húgom, a két nagyobbik gyermekem és jómagam születésnapja is, továbbá a házassági évfordulónk, ami egyben a mellettem töretlenül kitartó feleségemnek és nekem egyben az ezüstlakodalmunk is lesz.

Magát a nem jogerős ítéletet teljesen megalapozatlannak tartom és mind a minősítések, mind a bizonyítékok értékelése terén súlyosan elfogultnak. Meggyőződésem, hogy ez így nem maradhat és nem is fog így maradni, és hogy ez nem alaptalan állítás részemről azt jól mutatja az a széles körű társadalmi felzúdulás, amit kiváltott számos közszereplő felháborodott megszólalása az ügyünkben és az eljárás megszüntetésének követelése. Kijelenthető, hogy az ítélet az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megingatására is alkalmas. Mindezek után nem értem, hogy miért kéne nekem az eljárás továbbfolytatása alatt megszöknöm, ahogy ezt a letartóztatás indokolása feltételezi. Ezzel lemondanék a további védekezés lehetőségéről is, ami teljesen szembemenne az eddigi eljárási magatartásommal, továbbá köztudomásúan haza- és családszerető emberként nem kívánok elszakadni sem az előbbitől sem a szeretteimtől, akikkel bujkálás esetén semmilyen kapcsolatot nem tarthatnék, ami még a letartóztatás korlátozott kapcsolattartásánál is rosszabb. Azzal szemben pedig, hogy a nem jogerős ítélet mértéke miatt alappal feltételezhető, hogy a letartóztatásom hiányában megszöknék az a jó, hogy ennek az ellenkezőjét egy hasonló helyzetben már bizonyítottam. 2016-ban a hasonló nagyságrendű I. fokú ítéletet hozó bíróság maga is szükségtelennek találta az eljárás során tapasztalt magatartásom alapján a letartóztatásomat.

Ezt később ügyészi fellebbezésre a II. fokú bíróság ugyan elrendelte, de végül újabb indítványunkra a Kúria elfogadva érveinket egy kiváló iránymutatásokat tartalmazó döntéssel megszüntette letartóztatásomat. Az, hogy ez a döntés helyes volt, utóbb bizonyítottam is a II. fokú eljárás során, mert nem szöktem el, végig rendelkezésre álltam és aktívan védekeztem, melynek meg is lett az eredménye. A kúriai végzés leszögezte, hogy a nem jogerős ítélet mértékével összefüggésbe hozott kényszerintézkedéssel kapcsolatos döntésnél figyelemmel kell lenni a konkrét üggyel és terhelttel kapcsolatos adatokra, körülményekre, és ez alapján elegendőnek látta a letartóztatásomnál enyhébb kényszerintézkedés elrendelését, amit én utána maradéktalanul be is tartottam. Ez természetesen most is ugyanígy érvényes.

Végül meg kell még említenem, hogy 97 éves Nagymamám az elmúlt hetek során sajnos súlyosan lebetegedett, gyakorlatilag az ágyból nem tud felkelni és az orvos szerint akár el is távozhat bármikor. Nagymamámmal kötődünk egymáshoz, fontos kérdésekben mindig rám támaszkodott és a bajban is mindig számíthatott rám. Hirtelen leépülésében nyilván szerepe van a velem történt jelenlegi igazságtalanságnak is. Rendszeresen kérdezi, hol vagyok, miért nem tudok hozzá menni. Szörnyen megrázó lenne számomra, ha pusztán egy elfogult, rosszindulatú bírói döntés következtében az egyébként is teljesen szükségtelen börtönben tartásom miatt esetlegesen bekövetkező halála előtt még elköszönni sem tudnék tőle. Ezt semmilyen „büntetőeljárási érdek” nem akarhatja.

Mindezek után csak a remény marad számomra, hogy ez a legújabb igaztalan bebörtönzésem mihamarabb véget ér és újra találkozhatok szeretteimmel, barátaimmal, bajtársaimmal.

Szabadság!

Budapest, 2022. április 21.

Budaházy György
nem jogerős politikai elítélt

Hunhír.info