- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Áldás és békesség

Isten dicsősége a mi békességünk. Békében élni magunkkal, környezetünkkel Isten és az ő egyszülőtt Fiának el- és felismerésével, befogadásával válhat valóra. Ha ezt megtaláljuk és megőrizzük magunkban, s hagyjuk, hogy utunkon kísérjen, vezessen ez a gonoszságot, emberi rosszindulatot elsöprő erős hit, akkor soha nem kell aggódnunk a hétköznapokban. 

A karácsonyi beteljesedéssel, annak évközbeni továbbvitelével, a szeretet erejével, azzal a hatalmas bizonysággal a szívünkben és lelkünkben, amit Istentől kaptunk, hogy elküldte Fiát közénk, s bűneink bocsánatot nyerhetnek, békések és boldogok lehetünk. Ha ezt elfogadjuk, ha ezt a végtelen és áldozatos szeretetet közel engedjük magunkhoz, és mi   is szeretve, és hálatelt szívvel fordulunk az Egyszülött felé, békére találunk. Megnyugodva tekinthetünk életünkre, megláthatjuk abban az isteni áldást, és visszaemlékezve eddigi földi létünk kisebb és nagyobb sorsfordító eseményeire, boldogan mondhatjuk ki: formált, jobbá tett, a ráeszmélés, a józanítás szándékával hol kemény kézzel, hol pedig lelket simogató kedvességgel, de mégiscsak teljessé lettünk odafordulása által.

Lássuk meg, hogy mint eddig soha, most sem hagy magunkra, a megfoghatatlan, láthatatlan hatalom a szeretet erejével velünk van, karácsony estéjén a társ nélkül maradottaknak is vigaszt nyújt. Örvendezzünk és adjunk hálát saját életünkért, szeretteinkéért és a Megváltóért! Ünnepeljünk, mert mindez megszülethetett!

Áldott, békés ünnepeket kívánunk!

G. Németh Éva – Hunhír.info