- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Felmentették a templomgyalázót

Felmentette a rongálás vétsége alól az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) T. Editet, aki tavaly július 3-án vörös festékkel öntötte le a Hazatérés Temploma szakrális előterében álló gyülekezet- és templomalapító Horthy Miklós kormányzó mellszobrát, a templom főlépcsőjét, bejárati rácsát és ajtaját.

Hegedűs Loránt, a Hazatérés Temploma lelkésze arról tájékoztatta a Hunhír.infót, hogy a PKKB eljáró bírája szerint belefér a véleménynyilvánítás alaptörvényben biztosított szabadságába ez a templomgyalázó cselekmény, a templomot viszont nem illeti meg a lelkiismereti és vallásszabadsághoz fűződő alkotmányos alapjoga, mert a szobor nem a templom belsejében, hanem “kvázi közterületen” került felállításra. Az ügyész fellebbezett, bár vádindítványában mindösszesen 76 ezer forint pénzbüntetés kiszabását kérte a vádlottra.

Amennyiben ezen felmentő ítélet jogerőssé válik, semmi nem tarthatja vissza majd a további garázdákat templom- és nemzetgyalázó cselekedeteik végrehajtásától. Ebben az esetben fel kell készülnünk a BLM mozgaloméhoz hasonló anarchisztikus támadások elhárítására nemzeti és keresztyén értékeink és intézményeink védelmében. Egyúttal az összes magyarellenes és keresztyénellenes emlékmű kapcsán minden hitvalló magyarnak élnie kell majd a politikai véleménynyilvánítás szabadságával – az épp hatályos törvények bírósági jogerős értelmezése által legitimált módon

– fogalmazott Hegedűs Loránt.

Hunhír.info