- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Evolúciós zsákutca lett a Lendvayból

Az Úr 2021. évének július havában Józsika, korunk Hegedűs hadnagya, a független-objektív újságíró felébredt reggel a fene nagy magyar diktatúrában, és rémülten kapott a telefonja felé. Álmot látott, amiben egy jó ember figyelmeztette, hogy őt bizony lehallgatják. Megnézte hát alaposan a csúcskategóriás almás mobilját, amit azért vett, mert szépen világít az ellenzéki tüntetéseken, ahol nem mellesleg jó szelfiket is tud tolni vele. Szóval félálomban, csipás szemmel ránézett, böngészgette, majd elsápadt. Oh, egy Pegasus!

Persze az álombéli barát már azt is megsúgta neki, hogy ez a pegazus nem az a cuki, mesebeli pegazus, hanem egy fránya kémprogram, amit Izrael fejlesztett. Volt egy kis álomittas fejvakarás, hogy ha most Izraelt szidja, hogy eladott a magyaroknak egy ilyet, nem lesz-e antiszemita, főleg így, ellenzéki zsidóként, de félresöpörte a pillanatnyi gondolatot. Arra a megállapításra jutott, hogy őt bizony lehallgatják, mert az izraeliek olyan bénák, hogy az Aliexpress és a Bolt Ételfutár appja között ráakadt erre a kémizére is. Kicsit megint elmélázott, szabad-e neki Izraelt szapulnia, majd rájött, sokkal inkább a magyar kormányt kell, hiszen csak ők vásárolhattak ilyet, és Izrael végül is csak a pénzt szedte be érte. Szóval akkor minden oké, mehet a balhé.

Persze azóta már mindenkit IS megfigyelnek, sőt ezen sok mindenkinek a családját, a gyerekeit, a nagynénit és a nagybácsit is, hiszen van rá bőven kapacitás, ahogy azt Gyenes Szilárd (a hulladékgazdálkodást végző Zöld Híd Nonprofit Kft. egykori ügyvezetője) elmondta.

No, de ne rohanjunk ennyire előre…

Valahogy így kezdődhetett a történet, legalábbis ahogy sugallni szeretnék a közvéleménynek, merthogy július 18-án hozta nyilvánosságra 17 médiaszervezet – köztük a Washington Post, a Guardian, a Süddeutsche Zeitung, a Die Zeit a Le Monde és a Direkt36 (amúgy ez mi a frász???) – közösen egy oknyomozó projekt megállapításait. Eszerint az NSO izraeli cég Pegasus nevű kémszoftverével világszerte legalább 180 újságíró, 600 politikus és 85 emberi jogi aktivista, valamint 65 vállalatvezető okostelefonját törték fel. Állítják, hogy világszerte 50 ezer célpontja volt a Pegasusnak, közöttük több mint 300 magyar is. Igaz, közülük csak pár embert tudtak beazonosítani, valamiféle telefonos átvizsgálással, de kicsire nem adunk, biztos lesz még, lesz még, lesz még… A hvg.hu-n talált lista szerint ezek a következők:

Persze az, hogy konkrétan ki vetette be a kémszoftvert, ha egyáltalán bevetette, nem derül ki sehol, de azért a különféle ellenzéki portálok vélelmezik, hogy a magyar hatóságok használták a programot magyar célpontok ellen, mert szerintük erre több körülmény is utal.  Persze még véletlenül sem szabad arra gondolni, hogy esetleg így, a választások előtt valamely ellenérdekelt ország titkosszolgálatának ténykedése áll a dolog hátterében, és Soros bagázsáról pedig szinte szentségtörés még csak feltételezni is ilyen ármánykodást. Szegény, jó Kovács Bélánk pedig fejét kapkodva olvasgatja a hírek napvilágra kerülése óta is az ítéletét…

Egyébként arról is viszonylag kevés szó esik, hogy Salev Hulió, az izraeli cég egyik alapítója és vezérigazgatója a Kalkaliszt című izraeli gazdasági újságnak azt mondta, hogy az NSO-nak semmi köze az ismeretlen eredetű ötvenezres listához, és tagadta, hogy a szoftverrel rosszindulatú tevékenységet végeztek volna. “Azt mondják, hogy a lista kiszivárgott. De honnan szivárgott ki? Nem mondják meg, hogy ki szivárogtatta ki, de honnan szivárgott ki? Kihez tartozik a lista? Ki készítette? Miért nincsenek erről adatok? Ez abszurd” – nyilatkozta a kémszoftver izraeli gyártója. Mindenesetre a szart jó habosra verték, és most már a fene nagy nyugati demokráciákon túlcsordulva Magyarországig ér a habja.

Ám a lényeg, és hát mi más is lehetett a cél, hogy az eseményeken felbuzdulva nyolc ellenzéki párt meg is hirdetett egy mega- sőt, gigatüntetést mára, „Ne hagyjuk, hogy a magánéletünket is ellopják! Közös tiltakozás a lehallgatás ellen!” címmel.  A Momentum Mozgalom, az LMP, a Jobbik, a Párbeszéd, az MSZP, a DK és az Új Világ Néppárt közös hétfő esti lázadásához csatlakozott a Kossuth tériek csapata is, Tuareg vezetésével, de még a sivatagi harcos agg-vad serege sem tudta hozzásegíteni a hétpárti szurkolótábort legalább a félezer fős tömeghez.

Szóval gyűltek, gyűltek nagyon stílusosan a Terror Háza előtt, mígnem este fél hétkor olyan 350-400 fővel, ámde legalább sok zászlóval elindultak a Fidesz Lendvay utcai székháza elé. A résztvevők „ÁVH, ÁVH”-t, és „Diktátor, diktátor”-t skandáltak a menet alatt, és persze a megszokott „monnyonle” sem hiányzott.

Elég gyorsan odaért a menet, szerencsére a nagy melegben nem kellett messzire sétálni, egy jobb érzésű, kevésbé eleven turista szintidejét megfutották a viháncoló tüntetők. A célegyenesben, az árnyékot adó fák és házak tövében milliós színpad várta őket, olyan hangtechnikával, hogy attól még az Occupy Oktogon repedt hangú, betépős zenéjét nyomó DJ is sírva fakadt volna, valamiért azért az elemek nem voltak mellettük. Bár a HVG szerint ezer fősre duzzadt, a valóságban ennek még a felét is csak alulról nyalogató tömeg lazán lézengő vége a Rippl-Rónai utcánál ugyanis már semmit nem hallott. De középtájt se sokat, ám nem is ezért mentek tüntetni, így hát gyorsan távoztak is jó sokan.

Nagyjából azt láthattuk, hogy amint lement egy szereplő, akarom mondani felszólaló, a pártjához tartozó, kirendelt pártkatonák szépen elindultak. Éhesek voltak, szomjasak voltak, panaszkodtak a melegre és vécé, no meg Spar sem volt a közelben.

Így tett a Horthy-szobrot egykoron ősellenségként megterrorizáló Szarvas Koppány Bendegúz is, aki a vörösre rúzsozott szájú Nagy Blankával pontosan a sarki kerthelyiségig jutott, ahol kimerülten lerogyott. Ha reménykedett is benne, hogy ott még hall valamit, hát lyukra futott, de úgy tűnt, nem nagyon bánta.

Páran rosszul is lettek a tömegben, valószínűleg a meleg és a sok izgalom megártott néhány ÁVH-s utódpárt agg rajongójának. Igaz, a szervezők sem voltak a helyzet magaslatán, mert nagyjából fél órát rohangáltak, de mentőt hívni nem sikerült a csúcskategóriás mobiljaikkal. Biztos féltek, hogy ezt a hívást is lehallgatják. Ezt végül egy rendőr tette meg, akit véletlenül megtaláltak. Valószínűleg kémszoftver nélkül nem volt elég feltűnő az ott strázsáló jó pár tucatnyi kék ruhás, ezért keresgélték vagy fél órán keresztül. Befejezésként egyébként egy elégedetlen tüntető veszekedett is ennek okán a szervezőkkel, miszerint az egyik ájult 40 percet feküdt, mert nem hívtak időben mentőt neki. Kifogásolta, hogy nem a rendőrökhöz kellett volna szaladgálni, ha valaki rosszul van, hanem mondjuk felemelni a telefont, az ugyanis – idézzük szavait – nem csak világításra való egy tüntetésen.

De hát tudjuk be ezt a malőrt annak, hogy rettentő kíváncsiak voltak a szervezők a beszédekre, és hát végül is semmi baj nem lett, egyik gerontozombi sem halálozott el. Végül is biztos érdekes beszédek voltak, már akinek, hiszen a krémek krémje szólalt fel minden részről. Mi csak azt sajnáltuk, hogy kedvenceink, Hadházy Ákos és Széll Bernadett nem üvöltöztek – szokásukhoz híven – egy kört a mikrofonba, inkább elbújtak magáncsevejre egy autó mögé. Igaz is, ők a fülhallgató és a mobil közvetítéseit jobban kedvelik a gengeléseik során, Bernike mindig nagyon cukin csippantja ujjacskái közé a mikrofont. Na, de mindegy. A lényeg, hogy ott volt a Momentumtól Donáth Anna, Gyenes Szilárd, akit lehallgattak a gyerekeivel együtt, a DK-tól Arató Gergely, az LMP-től Tetlák Örs, a Jobbiktól Z. Kárpát Dániel, az MSZP-től Bárándy Gergő, a Párbeszédtől Dorosz Dávid, az ÚVNP-től Pálinkás József, az MMM-től Lukácsi Katalin.

Azt, hogy „megfigyelőállamban élünk”, akármit is jelentsen ez, mindegyikük elharsogta, ez tán nem is meglepő tőlük. Donáth Anna még azt is mondta, hogy

„ennek a kormánynak most azonnal le kell mondania”,

míg az Új Világ Néppárt vezetője, Pálinkás József szerint

„senki nincs biztonságban”.

A  Mindenki Magyarországa Mozgalom részéről Lukácsi Katalin, aki ugyan történész, de úgy látszik, vajmi keveset tanult a pártállami időkről, az ÁVH-ról és a diktatúrákról, azt mondta, „Orbán Viktor egy bukott politikus, bukott miniszterelnök”. A fentebb már említett Gyenes Szilárd megjegyezte, hogy “Ki gondolta volna, hogy az Európai Unióban ilyen előfordulhat?”. Valószínűleg, mire színpadra állt, már elfelejtette, hogy állítólag Macron is a Pegasus miatt cserélte le a mobilját, de lehet, hogy nem tudja, Franciaország is az EU tagja.

A DK-s Arató nagyon ütős, és mesterien új mondatot köpött az emberek képébe: „Egy olyan országot képzeltünk el, ahol nem a kormány ellenőrzi a polgárait, hanem a polgárok ellenőrzik a kormányt.” Tetlák Örs, Érd LMP-s politikusa is kifogásolta, hogy a kormány nem kérdezi meg a magyarokat például a Paks 2-es beruházásról vagy a külföldi hitelekről, míg Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke szerint “ha jövőre nem változtatunk a sorsunkon, lehet, hogy nem lesz menekvés”. Ezután bátran felszólította a fideszeseket, hogy “takarodjanak a telefonjainkból”. Biztos ő is reggel kémprogramot talált a telóján, mikor a dinnyéjével akart szelfizni, Jakab után szabadon. Az MSZP-s Bárándy a jelenlegi helyzetet a keleti típusú diktatúrákhoz hasonlította, valószínűleg ezért vonultak páran cirill feliratos táblákkal. Azt is kijelentette, hogy a kémszoftvert a magyar kormány vásárolta meg, ezért bízik abban, hogy a botrány majd felnyitja a fideszes szavazók szemét, akik jövőre majd inkább rájuk szavaznak.

A fővárosi ügyekben oly tehetségtelen Dorosznak úgy látszik, már a kávéfőzés sem megy túl jól a Városházán, ugyanis irigyen közölte, hogy „Viktor, nektek lefőtt a kávé”. Mondjuk az biztató, a magyar népmesékben legendás hármas számot emlegette, bár azt csak remélhetjük, ezt nem a Meseország mindenkié mesekönyvből ismeri. Azt mondta ugyanis, hogy Orbánék három bűnükért, ami az aljasság, gyávaság és az árulás, háromszor fognak megfizetni. Az első fizetség az előválasztás, majd a Karácsony kezdeményezte nemzeti konzultáció, végül pedig az lesz, amikor reményeik szerint 2022-ben az összefosás összefogás legyőzi a Fideszt.

Mire az utolsó beszédre is sor került, a tömeg fele már jó ideje elszivárgott. Ez persze nem tartotta vissza a momentumos bagázst, hogy festékszóróval összefújkálja a majdnem a székház előtti, de inkább egy másik ingatlanhoz tartozó úttestet, és utána sikongasson egy sort a rongálás miatti rendőri ellenőrzés okán. De hát tudjuk, ők imádnak fújkálni, füstölögni, mert ezt menőnek tartják, minket pedig úgy tanítottak, tiszteljük embertársaink elmebaját, és fogadjuk egy fogyatékosságaikat. Így a végére csak annyit állapítottunk meg, hogy e jeles napon szem- és fültanúi lehettünk az evolúciós zsákutcának számító, önmagukat politikusnak és tényezőnek képzelők ámokfutásának.

Varga Moncsi – Hunhír.info