Úgy látszik, régen volt már Pride, mert az első adódó alkalomra úgy csapott le a hazai buzilobbi, mint gyöngytyúk a takonyra. Azt tudjuk, hogy már időtlen idők óta küzdenek hazánkban a különféle álcivil szervezetek, hogy az ultraliberális ideológiákat meghonosítsák nálunk. Erre utal az is, hogy a vasárnapi rendezvényen lépten-nyomon külföldi fiatalokba botlottunk. Bár vélhetőleg ők hazánkban tanuló diákok, és nem a szokásosan a pride-ra érkező import buzik, azért mindez jelzésértékű. Mivel valahogy nem olyan termékeny errefelé a táptalaj, mint tőlünk nyugatabbra, hát általában elég erőszakos propagandát folytatnak, és bizony elég hangos ez a kisebbség.

Amiért tüntettek vasárnap a Kossuth téren, hogy a Kocsis Máté által beterjesztett inkriminált törvénycsomag a legszigorúbb büntetéssel fenyegeti azokat, akik kiskorúakat szexuálisan megrontanak, bántalmaznak,  s az elkövetőkkel szembeni zéró tolerancia, valamint az átláthatóság jellemzi. A kiskorúakkal foglalkozó tanárok, edzők ugyanis ellenőrizhetők lesznek egy központi nyilvántartáson keresztül. A hazai LMBTQPRSTZ stb. szervezeteknél az verte ki a biztosítékot, hogy az előző héten módosították a törvénytervezetet, így tiltanák a homoszexualitás és a nemváltás  népszerűsítésére irányuló propagandát is az iskolákban és az óvodákban. 

Az egész úgy kezdődött…

Tavaly szeptemberben jelent meg az első LMBTQ-mesekönyv Magyarországon, „Meseország mindenkié” címmel a Labrisz Leszbikus Egyesület kiadásában. Ez az alkotásnak csúfolt valami a szeretet és az elfogadás álarcát magára öltve próbált meg sunyin belopakodni, beosonni az óvodákba és az iskolákba, azt tanítva a gyerekeknek, hogy buzinak lenni kiváltság, dicsőség és előny. Egyértelmű, hogy ez a valami nem szórakoztatni akarja a gyerekeket, hanem érzékenyíteni, nevelni, afelé terelni, hogy aki nem hódol be a buzipropagandának, az rossz és gonosz.

Ezek után természetesen pont gyereknapra időzítve jött a következő propaganda-csoda, ugyanis Szivárványcsaládokért Alapítvány Micsoda család! címmel jelentette meg Lawrence Schimel amerikai szerző könyvét. Mi másról is szólhatna ez, mint az úgynevezett szivárványcsaládokról, azaz azokról, ahol egynemű párok nevelnek – általában – örökbe fogadott gyereket. Persze ez az újabb könyv is kiverte a biztosítékot a társadalom többségénél, akik java része a legkevésbé sem vádolható homofóbiával, pusztán úgy vélik, e téma nem az óvodákba és az általános iskolákba való.

Nem mellékesen az LMBTQ-irodalom népszerűsítésével párhuzamosan különféle nemzetközi, de hazánkban is vad és erőszakos propagandát folytató melegjogi szervezetek egyre több klasszikus rajzfilmet, regényt, dalt vádolnak szexizmussal, és tüntetnek, harcolnak azok betiltásáért.

Övék volt a tér

Az Amnesty International Magyarország, a Budapest Pride, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar Helsinki Bizottság, a Prizma Közösség, a Szivárványcsaládokért Alapítvány és a TASZ, azaz a Soros-támogatást élvező, átláthatatlan lobbista szervezetek persze azonnal farkast kiáltottak, és gyorsan szerveztek egy tüntetést a Kossuth térre, egyfajta alternatív pre-pride-ként.

Bár gróf Andrássy Gyula, a hagyományosan ellenzéki családból származó egykori politikus szobra elé szervezték a dzsemborit, azt úgy látszik, elfelejtették, hogy bár a gróf küzdött hazánk alkotmányos szabadságáért, azért ezt ő nem a buziság népszerűsítésében látta. Mindenesetre a sok milliót kóstáló színpadot a szobor mögé állították fel, innen hallgathatta a nagyérdemű, hogy “ezzel a javaslattal igyekeznek egybemosni gyerekekkel szemben elkövetett, megbocsáthatatlan bűnöket elkövetőket az LMBTQI közösség tagjaival”. Arról azért nemes egyszerűséggel elfeledkeztek, hogy igen sok külhoni rokonszervezetük a pedofília elfogadtatásáért küzd, és arról is mélyen hallgattak, hogy igazából senkinek sem a buzikkal van baja, hanem a szervezetek erőszakos lobbitevékenységével.

Mert hát buzik mindig is voltak és lesznek. Az elmúlt évtizedekben az ország eljutott arra a szintre, hogy nemi identitásától függetlenül minden állampolgárnak ugyanolyan jogai (és persze kötelezettségei) vannak, senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés amiatt, hogy kit és hogyan szeret. Ám míg egy hetero ember számára természetes, hogy nemi életét a négy fal között éli, identitását nem tolja erőszakosan mások arcába, addig a hazai buzilobbi hatására divat lett homoszexuálisnak vagy leszbikusnak lenni, nem is beszélve a ma már követhetetlen mennyiségű és milyenségű identitásról. Kamaszkori identitási válsággal küzdő fiatalokat, bizonytalan, más okok miatt a közösségükben háttérbe szorult kiskamaszokat győznek meg arról, hogy ha buzik lesznek, akkor különlegessé válnak, és egy menő, divatos közösség tagjai lehetnek.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

A törvényjavaslat tehát nem a más nemi identitással élő emberek ellen született, hanem azok ellen a szervezetek ellen, amelyek ezt a végtelenül aljas és erőszakos propagandát folytatják. Nem a gyerekek nevelése ellen született, nem az ellen, hogy elfogadásra neveljük a gyerekeket, hanem éppen ellenkezőleg. Azt célozza, hogy a gyerekek elfogadásra nevelése globális legyen, és ne csak egy lobbisták által tüzelt kisebbségre irányuljon, hanem minden ember tiszteletére, vallásától, nemi identitásától, fizikai és egészségi állapotától függetlenül.

Az ellenzék a lobbista szervezetekkel karöltve kifogásolja, hogy a kormánypárti módosító elfogadása esetén gyakorlatilag ellehetetlenülhetnek az iskolai felvilágosító foglalkozások is, méghozzá az Alaptörvény azon passzusára hivatkozva, hogy „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”. A módosító javaslat szerint ugyanis „a tanulók részére a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről szóló foglalkozás megtartása során különösen figyelemmel kell lenni az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében foglaltakra. E foglalkozások nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére”.

Normálisan gondolkodó ember számára értelmezhetetlen, hogy egy óvodás vagy kisiskolás gyereknek egy szexuális felvilágosítás keretében ugyan miért is kellene nemváltoztatásról vagy a homoszexualitás népszerűsítéséről hallania, és miért nem elég a korának megfelelő alapszintű ismeretek átadása. Az sem érthető, hogy miért nem csak és kizárólag az identitási problémákkal küzdő gyermekek célirányos megsegítésével való foglalkozást tartják fontosnak, bár normális esetben ez sem valamely propagandista szervezet feladata lenne, hanem olyan szakembereké, akik meg tudják tanítani a fiatalnak, hogyan fogadja el magát, és hogyan lehet hasznos tagja a társadalomnak anélkül, hogy másságát erőszakosan az emberek pofájába tolná. Hol vannak már a régi, szép idők, amikor a nyolcadikos osztályba vöröslő fejjel osont be az osztályfőnök, hogy felvilágosító órát tartson! A srácok zavartan vihorásztak, mégis megtanulták, hogyan működik a nő és a férfi. Ma pedig már az óvodában azt akarják elmagyarázni, normális, ha valaki egy csillárba szerelmes, vagy egy fával köt házasságot, netalán naponta kétszer-háromszor változtatja az identitását.

Mindenesetre lezajlott a pár ezer fős pre-pride, a beszédek közepette piknik volt a szép, zöld gyepen, csúcsra járt a Spar – csak úgy, szokásosan –, lengtek a zászlók és a molinók. Zászlók, köztük a DK kék zászlai, mint olyan párt, mely nyíltan vállalta, hogy ellene szavaz a törvényjavaslatnak. És voltak momentumos pólók, volt antifa zászló, melyek azért ki-kivillantak a sok szivárványos rongy mögül. Elzarándokolt nemcsak Gyurcsány Ferenc, de Vajnai Attila és Noé Krisztina is a rendezvényre, s előkerült a rég látott Zoltai Andrea is, aki mélyen felháborodott, hogy ellentüntetők is lehetnek a téren, vele egy levegőt szívva.

Mert ismét csak pár legény/leány volt, aki oda mert állni és ki merte mondani, „el a kezekkel a gyermekeinktől!”. Akik vállalták, hogy Magyarország nem kér buzipropagandát az óvodákban és az iskolákban, hogy hagyják meg a gyermekek nevelését a szülőknek, tanítását a tanároknak. És voltak bátrak, akik úgy gondolták, ebbe az országba nem való az antifa zászló, így elorozták azt a hazafelé tartó bátor harcostól. Persze mások nem voltak ennyire merészek, ezért a molinókat és zászlókat apróra hajtogatva zsebre tették, a szivárványos mázolmányokat arcukról letörölték, a szép, színes, kézzel pingált táblácskákat pedig nemes egyszerűséggel a téren felejtették.

Mert bár soknak tűnhetett a pár ezer ember a téren, azért azt nem szabad elfelejteni, hogy az ország lakosságához mérten igencsak kevés. És ez bizony jól mutatja, hogy a jóérzésű többség nem kéri a buzipropagandát, az erőszakos átnevelést, gyermekeink szándékos, mentális megnyomorítását.

Varga Moncsi – Hunhír.info