A nemzeti öntudat, tudatosság, a közélet iránti fogékonyság és érzékenység, illetve annak kifejezése a hitben, hittel és nemzetben gondolkodó magyar értelmiség és művészvilág sajátja volt a két világháború között és az azt követő években is. Aki átélte a politikai döntések okozta borzalmakat, eleget látott és tapasztalt, s megfelelő tudás birtokában is volt ahhoz, hogy áthallással, finoman, de mégis egyértelműen és kemény határozottsággal véleményt nyilvánítson, maradandót, hatásosat, megrázót, az utókor számára irányt mutatót alkotott. Ilyen például Bárdos Lajos, a magyar kórusművészet egyik legkiemelkedőbb egyinéségének az 1920-as nemzetszakítás után, s az 1956-os forradalom évében született remekműve, a Jeremiás próféta könyörgése.
Az 1956 tavaszán szerzett, klerikális reakciósnak bélyegzett, a népi demokrácia ellenségének titulált művet 1957-es rádiós bemutatója után a nyilvánvalóan egyházellenes kommunista érában igyekeztek mellőzni, ám a kardal mégis utat tört magának és külföldi zenei körökben is nagy sikert aratott.
Az alkotás és annak lelkes fogadtatása veszélyes támadás volt a kommunista diktatúra ellen
Bárdos Lajos (Budapest, 1899. október 1. – Budapest, 1986. november 18.)
Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, karnagy, zenetudós, érdemes és kiváló művész. Kodály Zoltán tanítványa, majd a Zeneművészeti Főiskola tanára. A magyar kórusművészet egyik legkiemelkedőbb egyénisége
Amikor a zenét is átitatta a politika, a szocialista irányvonalat a dalnak is követnie kellett, szocialista kantáták, tömegdal a szocializmusért, az erőltetett operettek vörös ködös, sarló-kalapácsos világában Bárdos Lajos a keresztény életszemléletű költő, Balássy László magyar költőnek az ószövetségbeli Jeremiás próféta verseire írt parafrázisát zenésítette meg 1956-os Jeremiás próféta könyörgése című vegyes karában. Az áthallások érzékenyen érintették a politikát.
Szánj meg Uram, szánj bennünket, / Szánd meg szörnyű szégyenünket!
Örökségünk elrabolták, / Másoké az ősi jószág.
Apátlanok, árvák lettünk, / Özvegy anyánk sír felettünk,
magunk vizét pénzért vesszük, / Magunk fáját megfizetjük.
Szolgák alatt szolgák lettünk, / Jaj, nincs hová menekednünk.
Mint a barmot, úgy terelnek, / Az, ki fáradt, nem pihenhet,
Volt apáknál vétkesb fiak: / Bűnhődünk a vétkek miatt.
Szövetkeztünk Egyiptommal, / Kenyérért az asszírokkal.
Míg behordjuk kenyerünket, / Kardok lesik életünket,
Bőrünket, mint a kemencét, / Jaj, égeti gyötrő éhség.
Sír Sion, sír Júda lánya, / Asszony és szűz meggyalázva,
Kötélen a fejedelmek, / Tisztes aggot kinevetnek.
Szívünkbe’ meghalt az öröm. / Nincs más, csak gyász, keserű könny.
Hova tűntek a bölcs vének? / Elnémult a lant, az ének,
s míg fiaink robotolnak, / A kisgyermek fától roskad.
Lehullt fejünk koronája. / Jaj, rajtunk a vétkek átka!
Szívünk azért sújtja bánat, / Könny szemünkből azért árad,
Mert feldúlták Sion hegyét, / Rókák lakják romos helyét!
De, Te, Uram, örökké vagy, / Véghetetlen a hatalmad.
Oltalmunkra hogy ne lennél, / Oly sokáig hogy felednél?
Vagy haragod oly hatalmas, / Hogy örökre eltaszítasz?
Szólíts, Uram, s hozzád térünk; / Add vissza sok boldog évünk!
A vers Tóth Auguszta, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésznője tolmácsolásában:
A zenei élet irányítói (szocializmusépítés ide vagy oda) mégsem hunyhattak szemet Bárdos Lajos kimagasló karnagyi, tanári, tudósi, zeneszerzői tehetsége felett, még az inkriminált mű megjelenése előtt, 1953-ban Erkel-díjat, 1954-ben Érdemes művészi címet és 1955-ben pedig Kossuth-díjat adományoztak neki.
Pedig korábban sem volt egyértelmű a karnagy megítélése a hatalom megtartásában és megszilárdításában érdekelt, azon munkálkodó kommunista körökben.
Az 1948 utáni években több magyar zeneszerzőt ért igazságtalan bírálat. Például az 1952. októberében megrendezett Ifjúsági Zenei Napokat követő rossz emlékű vitában. Az 1950-es években alakult, majd 1956-os forradalom után felbomlott és KISZ-szé vedlett sztálinista, kommunista Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) vezetése is aggódott. Az akkori DISZ-titkár Bárdos Lajos zeneszerzői munkásságát is megkérdőjelezte. Breuer János egy későbbi írásában így vélekedett a történtekről: „Nem kritikáról, hanem fölöttébb veszedelmes támadásról volt szó. A DISZ titkára ugyanis a közönség soraiban fellelhető klerikális-reakciós csoportoknak tulajdonította a Bárdos-kórusmű ismétlését (sőt, ha jól emlékszem: ismétléseket) kikövetelő sikerét, a korszakban merőben más célokra fenntartott vastapsot.”
Az önazonosságától megfosztott Magyarországon a honszerető, a nemzetcsonkítást reálisan értelmező művészek a nagypolitika közösségre gyakorolt negatív hatásait saját eszközeikkel fejezték ki és hívták fel arra a figyelmet, így erőt adva a jövő nemzedékeknek is a honféltés és hazaszeretet cselekvő megtartásához.
G. Németh Éva – Hunhír.info