Nem az SZDSZ robbantotta ki az 1990-es, négy napig tartó taxisblokádot (október 25- 28.), bármennyire állítják sokan mind a jobb-, mind pedig a baloldalon. Noha az SZDSZ parancsára Göncz Árpád köztársasági elnök, akit bebörtönzése idején, a sitten való viselkedése miatt rabtársai egyszerűen Patkánynak neveztek, amnesztiában részesítette a taxisblokád vezetőit és résztvevőit, ennek a négynapos akciónak nem a büntetőjogi, hanem a politikai utóéletét, hatását kell ismételten górcső alá venni.

A Hunhír.infónak nyilatkozott korábban az a hölgy, akinek a fejéből gyakorlatilag kipattant a szikra, hogy tiltakozásul az addig soha nem látott mértékű áremelés ellen, mozgósítja a taxis munkatársait, hogy tüntessenek az akkor hatalmasnak tűnő megszorítás ellen. Ezt elevenítjük fel most.

Elmondása szerint csak nevetett azokon a híradásokon, amelyekben az SZDSZ-t mint a sztrájk előkészítőjét és megszervezőjét állították be, hiszen ez nem volt más, mint pár, jövedelmét, megélhetését féltő ember spontán villámakciója, amire aztán vastagon ráült a politika.

A taxisblokád időszakában addig soha nem látott helyzetben volt az ország. Kiszabadulva a több évtizedes rabságból az emberek szabadon véleményt nyilváníthattak és törvény adta lehetőségük volt, hogy munkabeszüntetésekkel hívják fel a hatalom figyelmét a különböző problémákra.

A taxisblokád a rendszerváltásnak nevezett arculatváltás spontán eredménye, hiszen azért is csatlakozott annyi ember a megmozduláshoz, mert az emberekben ott lapult az az érzés, hogy kifejezhetik végre, és élhetnek végre az elfojtott szabadságvággyal és -igénnyel.

A benzináremelésben abszolút érintett tüntetéskirobbantó elmondta, hogy éppen a Mogyoródi úti benzinkútnál próbált két másik társával üzemanyagot szerezni, hiszen nagy hirtelenséggel jelentették be az üzemanyag árának emelését 1990 októberében, és mindenki igyekezett még a régi áron benzinhez jutni.

A benzinkutasok előreengedték a taxisokat, mondván, hogy ők dolgoznak, s ebből kisebb lökdösődés támadt a töltőállomás környékén. A három személy szállító, köztük a hölgy, aki a benzinkútnál tartózkodott, látva ezt a reakciót, érezve talán a hangulat felforrósodását, hirtelen akcióba kezdett. F. Zsoltné, a Hunhírnél jelentkező asszony szólt be először az éterbe CB-jén, hogy gyerekek, ez így nem mehet tovább, tennünk kell valamit, aki tud, az jöjjön a Felvonulási térre.

Mire odaérkezett, addig soha nem látott méretű autós tömeg lepte el a helyszínt, hiszen ezt a felhívást a CB-rádió adottságainak köszönhetően mindenki hallhatta. Talán ezért is volt az egyik első intézkedése a Horn-kormánynak, hogy betiltotta a CB-rádiót, hiszen egy gombnyomással a technikai eszköz segítségével tízezreket lehetett elérni. A Felvonulási téren összejött taxisok között először tanácstalanság volt, hogy mit tegyenek, a hölgy kitalálta, hogy oda kéne menni a Parlamenthez, és a spontán összejövetelkor “bízták meg” jó beszélőkéje miatt Horváth Pált, a Rádiótaxi főnökét, hogy adott esetben képviselje az érdekeket.

Tehát eddig a momentumig szó nem volt SZDSZ-ről, politikusi támogatásról, illetve a politika támogatásának kéréséről. Egyértelműen spontán akció, magyar munkavállalók akciója volt, amire aztán rátelepedett az SZDSZ, és a párt taxisok sebtében írt, de a Parlamentben át nem vett petíciója után már mint politikai erő akart hasznot húzni az egészből.

Az is egy másik kérdés, hogy az SZDSZ a tiltakozó, spontán útlezárásokat eredményező demonstrációra telepedett, s agitátorai hangosan ott voltak az események úgymond koordinálásánál, de nem a párt jól előkészített, kitalált és megvalósított kormánybuktató elgondolása volt az egész. Csak úgy állították be, mintha a társadalmi támogatottságukat is jelezné az útlezárásokhoz csatlakozók hatalmas létszáma. Használták persze a taxisokat, mint később a cigányokat, tehát ebből is látszik, hogy a jól bevált, több évszázados recept ebben a szituációban is jól működött. Mikor néhány év múlva szocikkal hatalomra kerültek, gyorsan megfosztották a taxisokat ettől a kommunikációs lehetőségtől. Nehogy ellenük zárják le az országot.

A blokád kirobbantása tehát egy, a 80-as évek szentendrei szkinhedjeivel jó barátságban lévő nőhöz, és egy hatékony, technikailag akkor elhallgathatatlan kommunikációs eszközhöz köthető.

Beálltam a Citadellához, s erősebb volt a rádióm, mint a mellettem álló rendőrautóé. Nyugodtan lökhettem az infókat, eljutott a pestiekhez, aztán végighullámzott az országon. Mikor hallottam a 2002-es hídblokádról, miután jobbos vagyok, a férjemmel azonnal a helyszínre siettünk. De nekik már nem volt olyan technikai lehetőségük a mozgósításhoz, mint nekünk, hiszen a mobilokkal csak azokat hívhatjuk, akiknek ismerjük a számát. A CB-s felhívások meg mindenkihez eljutottak, akiknek be volt kapcsolva a készüléke. Mikor az Erzsébet hídnál azt hallottuk a kollégáktól, meg a rendőrség által használt frekin, hogy talán vízágyús rendőrök is jönnek, mindenki gyorsan lezárta a kocsiját, ott, ahol keresztben állt a hídon, s lementünk az első presszóba. A zsaruk embert nem, legfeljebb a kocsikat tudták volna lemosni.

Jól példázta a rátelepedés papírzsebkendő-taktikáját alkalmazó SZDSZ valódi tevékenységét a történet. Addig használom őket, amíg nekem hasznot húznak, aztán elhajítom őket, mint a használt papírzsebkendőt. Azzal meg, hogy Göncz amnesztiát adott a tiltakozóknak, megint a nemlétező társadalmi érzékenységét akarta bizonyítani az igazi valóját később már teljesen felfedő gyűlöletpárt. Meg kifelé is mutatni, hogy a magyarok tízezrei hallgattak szavára a gonosz, klerikális, horthysta hatalommal szemben, ahogy akkor az elszakított véreinkről önként lemondó, paktumos, aggódó, Antall József kormányát jellemezték.

Hunhír.info