Huszonhét napja játszanak blokádot az SZFE hallgatói. Huszonhét napja hallgathatjuk ismét a CEU-s tüntetéseken megszokott „szabad ország, szabad egyetem” rigmust. És bár a fenntartó már megtalálta az új helyszínt, ahol a tanulni vágyó többség az órákon részt vehet, amíg a blokádozó, és bulis tüncikéket szervezgető kisebbség minden ellen is tiltakozik, nekik ez sem jó.
Egy Szurdi Panni nevű modern Zsándárk erre azt nyilatkozta az egyik médiának, hogy “Hallgatók nélkül nincs oktatás, a hallgatók pedig itt vannak a Vas utcában”. Szerinte ugyanis az uszkve 200, mínusz a 10 blokádolásban koronavírusossá vált hallgató az annyi, mint a közel ötszázas hallgatói létszám. Értem én, nem csak tornából, de matekból is fel vannak mentve. Sebaj. Azt is mondta, hogy „a tanköztársaság keretén belül, az elfoglalt épületben a blokád szervezése mellett tanórák és kurzusok zajlanak”.
Nem, nem elírás. Tanköztársaság. Vagy akár tanácsköztársaság. Ezek erre vágynak. A tanácsköztársaságra, amikor olyan állami szintre emelt erőszak működött az országban, ami korábban soha. Vörös Őrséggel, terrorcsapatokkal, reguláris hadsereggel. Ez kell(ene) nekik.
Merthogy az október elsejével sztrájkra készülő tanárok követelései is politikai követelések, közel sem az oktatással összefüggő elvárások. Ez már csak azért is tény, mert a kuratórium a magyar jogszabályok által adott és megengedett keretek között vont magához jogokat, innentől kezdve pedig a fallosz formájú torták, a színpadi meztelenség és a nyílt színi manuális kielégítés egyetemi hiánya nem lehet sztrájk-alap.
Na, de biztos, ami fix alapon ezek (nekem nem „ők”, mert sajnos még önálló gondolatuk sincs, és az ellenzéki politika tartja őket nagy fokozatra kapcsolt lélegeztetőgépen) tegnap is tüntettek egyet. A Mérce, a HVG és egyéb liberális, neokommunista portálok szerint ezres nagyságrendben, ez azért igencsak barokkos túlzás, igaz közel sem annyira művészi, mintsem alpári. Merthogy – ugyebár – azt tanították nekünk, hogy a „hír szent, a vélemény szabad”.
Szóval, kedves diszkalkuliás, így matekból is felmentett baloldali propagandagyárosok, nagyjából 600-700 hallgató és szimpatizáns tartotta fel a forgalmat és kreált szép, vasárnap délutáni dugót a Karácsony által már így is állandó digókra és bűzre ítélt fővárosban, de legalább nagy csinnadrattával és a Pride-ot is megszégyenítő színkavalkáddal. Talán amiatt tűntek számotokra oly soknak, mert már megszoktátok, hogy az ilyenféle zajos és hangos, ricsajos kisebbség mindig többnek láttatja magát, mint ami, mint amit valójában érnek és tudnak.
Értjük mi, hogy a tornából felmentetteknek is kell némi mozgás, és ha már a blokádolók körében is megjelent a vírus, hát gyorsan szét kell azt szórni valamilyen tömegrendezvénnyel, mert dögöljön meg a szomszéd tehene is, de a Hősök tere és a Vas utca közötti vonulás lényege teljesen és totálisan értelmezhetetlen volt.
Egy tüntetés célja általában markánsan meghatározott, az ahhoz kapcsolódó követelések egyértelműek, azt a tüntetésen részt vevőkkel megosztják. Itt pedig volt karnevál, báb, bohócok, dobosok, mindenféle móka, de igen kevés sikerrel. Valamikor az élőlánc után az emberek elvesztették érdeklődésüket a pénzt és előjogokat követelő, de ezekért cserébe semmit teljesíteni nem akaró diákok hisztériázása iránt. Lassan az egész, tragédiának beállított színdarab kezd bohózattá válni.
Na, de sebaj. Miután a facebook-huszár főpolgármester megjelent az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) Dankó utcai intézménye előtt, ahol – természetesen mobiltelefonnal rögzített élő adások keretében nyilatkozva – próbálta megmagyarázni, hogy elismert tetemes tartozás mellett miért ne érje hátrány a szervezetet mondjuk a közművek lekapcsolásával, és rájuk miért nem vonatkoznak a fizetendők, hát átkerekezett a Hősök terére is. Ott fensőbbségesen megszemlélte az alig 500 nyomorultat, és reményét fejezte ki, hogy sokan csatlakoznak még hozzájuk. Ez meg is történt, úgy 100-150 tornából nagyon felmentett valahol később csatlakozott be látványosan, miután a fővárosi tömegközlekedést előbb igénybe vette. Ezalatt a főpolgi kedélyesen kerekezett, és uszkve húsz perccel a gyalogos menet végének beérkezése után meg is jelent a Vas utcánál. Épp negyed órával késte le, hogy Iványi Gábort, aki épp „őrködött” az egyetemnél, vadul megtapsolják, aztán – miután volt, aki nem kedvesen érdeklődött anyukája felől – gyorsan a távozás hímes mezejére lépett. És mivel ezen eseményen nem nyalták oly fényesre a hátulsó felét, mint a másikon, hát erről nem is rakott ki posztot a szent facebookra.
Valahogy erről az egész, elcseszett és kabaréba fúló cirkuszi hepajról Shakespeare sorai jutnak eszembe. Mert bizony, a sok kappanon hízott felnőtt mondja a lapos, de bölcs szónak hangzó közhelyeket, és a sok kis buta nebuló szent áhítattal szajkózza az ostobaságot. Mert ezek a gyerekek, bár hiszik, de nem az életet élik, hanem azt, amit a potrohosok szólamai okán az életről hisznek. Ez pedig pontosan csak ennyire elég. Szürreális, mélyen ostoba és végtelenül szánalmas hiszti-tüntetésekre.
Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő:
Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár
Életében, melynek hét felvonása
A hét kor. Első a kisded, aki
Dajkája karján öklendezik és sír.
Aztán jön a pityergő, hajnalarcú,
Táskás nebuló: csigamódra és
Kelletlen mászik iskolába. Mint a
Kemence, sóhajt a szerelmes, és
Bús dalt zeng kedvese szemöldökéről.
Jön a párduc – szakállú katona:
Cifra szitkok, kényes becsület és
Robbanó düh: a buborék hírért
Ágyúk torkába bú. És jön a bíró:
Kappanon hízott, kerek potroh és
Szigorú szem és jól ápolt szakáll:
Bölcseket mond, lapos közhelyeket,
S így játssza szerepét. A hatodik kor
Papucsos és cingár figura lesz:
Orrán ókula, az övében erszény,
Aszott combjain tágan lötyög a
Jól ápolt ficsúr – nadrág; férfihangja
Gyerekessé kezd visszavékonyodni,
Sípol, fütyül. A végső jelenet,
Mely e fura s gazdag mesét lezárja,
Megint gyermekség, teljes feledés,
Se fog, se szem, se íny tönkremenés!
Kép és szöveg: Varga Moncsi – Hunhír.info
