- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A rabbi szerint túltolják az antiszemitizmust

Köves Slomó szerint helytelen politikai bunkósbotként forgatni az antiszemitizmust. Az EMIH vezető rabbija Michael Roth német uniós külügyi államtitkárnak egy interjúban tett kijelentésére reagált, amelyben antiszemitizmussal vádolta Magyarországot — olvasható a Hírtv híradásában.

Lehet az antiszemitizmust politikai bunkósbotként használni, de ez azok számára jelentős, akik célpontok. Ebből a szempontból Magyarország különösen biztonságos helynek tekinthető – jelentette ki Köves Slomó rabbi a magyar közszolgálati Kossuth Rádió kedd reggeli adásában.

„Különösen furcsa, hogy egy német politikus bírálja Magyarországot, hiszen Németországban 2019-ban 1824 antiszemita cselekmény volt, míg hazánkban összesen harmincöt”

– fogalmazott az EMIH vezetője és emlékeztetett rá, hogy míg Magyarországon stagnálnak ezek az adatok, addig Németországban évről évre növekszik a számuk.

„Fontos lenne, ha a politikusok is komolyabban vennék ezt a kérdést és nem kiüresedett politikai bunkósbotként használnák”

– fogalmazott a főrabbi.

Az EMIH vezetője ezzel Michael Roth német szociáldemokrata külügyi államtitkár kijelentésére reagált, aki antiszemitizmussal vádolta meg Magyarországot.

„A Magyarország ellen indított 7-es cikkely szerinti eljárás egyik szempontja a hatalmas antiszemitizmus volt az országban”

– fogalmazott Roth egy német hírportálnak adott interjúban.

A német politikus szombati nyilatkozata miatt hétfőre bekérették Németország budapesti nagykövetét a Külgazdasági és Külügyminisztériumba.

Hunhír.info – Hírtv