A nagy, nyári uborkaszezonba két hír is belerondított a libanoni témán kívül. Az egyik a varsói LMBTQ-tüntetésen történt rendőri előállítások témája volt.
Lehet, hogy csak én emlékszem rosszul, de valahogy nincs olyan kép az agyamban, hogy valamilyen magyar belügy, rendőri intézkedés, stb. miatt külföldi aktivisták valaha is tüntettek volna a magyar nagykövetségek előtt. Valahogy úgy tűnik, mintha ez a hazai neoliberális ellenzék standard elmebaja lenne. Folyton mások miatt aggódnak. Persze azért annyira nem voltak aktívak, amikor mondjuk mécsest lehetett volna gyújtani a libanoni robbanás áldozataiért. Akkor nem sorakoztak fel a követség előtt, nem térdepeltek az áldozatokért. Lehet, hogy Soros papa erre nem ad támogatást?
Varga Moncsi – Hunhír.info 
Varga Moncsi – Hunhír.info 
Varga Moncsi – Hunhír.info 
Varga Moncsi – Hunhír.info 
Varga Moncsi – Hunhír.info 
Varga Moncsi – Hunhír.info 
Varga Moncsi – Hunhír.info 
Varga Moncsi – Hunhír.info 
Varga Moncsi – Hunhír.info 
Varga Moncsi – Hunhír.info 
Varga Moncsi – Hunhír.info
No, de hagyjuk az elmélkedést, jöjjenek a tények. A nagy, nyári uborkaszezonba két hír is belerondított a libanoni témán kívül. Az egyik a varsói LMBTQ-tüntetésen történt rendőri előállítások témája volt. Augusztus 8-án a lengyel LMBTQ tüntetést szervezett a fővárosban. A tüntetésen egy Margo Szutowicz nevű transzgender LMBTQ-aktivista ereje és éppen akkor aktuális férfiassága teljében megtámadott egy kamionsofőrt. A nő (vagy férfi) először kiszúrta a kamion kerekeit, utána rátámadt a sofőrre, aki a támadás során megsérült. Egyébként a sofőr igazi tökös csávó volt, mert szembeszállt a nővel és/vagy férfival, közben videózta is támadását, hogy legyen bizonyítéka. Persze a varsói rendőrök elő akarták állítani a garázda lelket, mire rögtön ott termett vagy ötven véres szájú aktivista és élőlánccal próbálták megakadályozni a szerintük jogszerűtlen letartóztatást. Bevitték őket, aztán pár órán belül – meghallgatásuk után – szabadon távozhattak.
Na, ezen a borzalmas dolgon háborodott fel három Soros-szervezet vezetésével a hazai LMBTQ-lobbi, és az Amnesty International Magyarország, a Budapest Pride és a Teektura gyorsan tüntetést szerveztek a budapesti lengyel nagykövetség elé. És akkor idézzük ide, Facebook-eseményük leírásában mennyire másként látják ők az eseményeket:
„Sokan a lengyel Stonewallként emlegetik az elmúlt két napban kibontakozó eseményeket. Két hónap előzetes börtönbüntetést kapott Margot Szutowicz, a szólásszabadságát szabadon gyakorló lengyel LMBTQ aktivista, és további 47 aktivistát vittek el a rendőrök, akik élőlánccal próbálták meg megakadályozni a szerintük jogszerűtlen letartóztatást. Több száz LMBTQ ember (szerintünk lény) gyűlt össze Lengyelország egyik legnagyobb LMBTQ szervezetének, a KPH-nak (Kampania Przeciw Homofobii, Kampány a Homofóbia Ellen) irodája előtt, akiknek órákig sikerült feltartóztatniuk a rendőröket, akik végül megbilincselve, hátracsavart kézzel egy jelöletlen rendőrautóba tuszkolták Margot. A helyszínen a rendőrség több alkalommal is szükségszerűtlen erőszakot alkalmazott a békés tüntetőkkel szemben, sőt, volt, hogy random módon szedtek ki embereket a tömegből, és ráncigálva, hátracsavart kézzel egy rendőrautóba tuszkolták őket, vagy éppen a földre nyomták őket, ami során több résztvevő is megsérült. Úgy tudjuk, legalább 48-50 főt vitt el a rendőrség. Videón az, ahogy az élőlánc egyik földön ülő résztvevőjét kiszedték a rendőrök, megbilincselték, és erőszakosan rángatva egy rendőrautóhoz vitték, úgy, hogy még a cipőjét is elvesztette: https://www.facebook.com/watch/?v=1527237697436743”
A balliberális oldalra oly jellemző kettős mérce azért itt is szépen bedübörög. Rejtélyes módon az a biciklis videó jut eszembe, ahol a sikítozó, vélhetőleg tudatmódosító hatása alatt álló, a rendőrökre támadó, őket rugdosó nő volt a közvélemény szerint ártatlan áldozat, míg az őt előállító hivatalos személy a galád. Valami ilyesmit érzek a fenti tények kontra Soros-szervezetek interpretációjában is.
Merthogy a szemét kamionsofőr igazán kezelhette volna nőként a rátámadó, magát férfinak gondoló, vélő, hívő lényt. Igenis tűrnie kellett volna a pofonokat, rúgásokat, akár még kamionját is önként át kellett volna neki adnia, és a gonosz rendőr bácsiknak igenis a kamionost kellett volna előállítani, mert csúnyán nézett az azonosíthatatlan nemű lényre.
Persze mondanom sem kell, hogy az az Európa Tanács emberi jogi biztosa, bizonyos Dunja Mijatovic már fel is szólította dörgedelmesen a lengyeleket, hogy irgumburgum, azonnal engedjék szabadon a vandál nőszemélyt, és mi az, hogy két hónap előzetes börtönbüntetést kapott Margot Szutowicz, a szólásszabadságát szabadon gyakorló lengyel LMBTQ-aktivista. Merthogy vallást gyalázni egy mélyen katolikus országban, vandál módon viselkedni szerintük teljesen megengedett, hiszen ezek a lények csak Andrzej Duda az LMBTQ elleni gyűlöletpropagandára épített választási kampánya miatt mertek tiltakozni, élve a szólásszabadság jogával.
Szóval így áll most a helyzet Lengyelországban, megspékelve némi fenyegetéssel, hogy azok a városok (több mint 100), amelyek a kampány során LMBT-mentes városnak nyilvánították magukat, az Európai Uniós források megvonására számíthatnak.
Nincs új a nap alatt, ahogy az sem új, hogy a vehemens lobbisták az amerikai radikális baloldal mintájára „fasisztáknak” nevezték a lengyel rendőröket. Ezt már itthon is megszokhattuk, ahogy azt is, teljesen felesleges ezeknek oktatást tartani a fasizmus és a nácizmus különbségeiről, és jobb, ha a hungarizmusról már nem is teszünk említést, ugyanis – perverz módon Goebbels után szabadon – úgyis az a fasiszta, akire ők azt mondják.
Azért megjelent kettő egész darab partizán, akarom mondani antifa. Az elhíresült szervezet itthoni aktivistái igyekeztek a rendezvényre olyan képviselőket küldeni, akik méltók e nemtelen eseményhez, és nem is félelemkeltők, nehogy még ők is terroristának legyenek nyilvánítva. Meg is jelent vad zászlólengetés közepette két kislány (vagy legalábbis annak tűntek), amolyan Stan és Pan kivitelben, de legalább annyi eszük volt, hogy a terebélyesebb cipelte a zászlót. Igencsak örültek, hogy nem nekik kellett a földön fetrengve performanszozniuk, mert nehezen ment volna a hős harcosoknak a laza testgyakorlás.
Az egész történetben, meg a mai, szónokos, plakátolós, földön fetrengős performanszos és nagyon szivárványos heppeningben már csak azt nem értem, nekünk mi az úristen közünk van Lengyelország belügyeihez. Merthogy ez az egész történet a tüntetéstől a letartóztatásig, szólásszabadságtól vandalizmusig a lengyelek belügye, Varsó ügye. Az uniónak meg pláne mi köze van az egészhez, azon túlmenően, hogy megint találtak egy várva várt okot, amivel forrásokat vonhatnak meg valamelyik V4 országtól?
Végül is arra jutottam, hogy így a lefújt Pride időpontjának közeledtével unatkoznak, ráérnek, és valamivel le kellett kötni az itt levő külföldi aktivistáikat is, hogy el tudjanak számolni a sok-sok kapott pénzzel. Ezért hát nyomtattak szép, színes kis papírokat, írtak fellengzős baromságokat OBI-s kartonok hátuljára, csináltattak szép, színes pólókat, sőt, trendi maszkokat is, és heppeningeltek egyet a kedd esti, menetrendszerinti vihar előtt. Aztán persze megunták, hazamentek, és megírták beszámolójukat uruknak és parancsolójuknak.
Valahogy azonban szemcse akadhatott a gépezetbe, mert a díszes társaság egyetlen tagja sem talált el a mai nap másik rendezvényére. Vagy szimplán csak az Auróráig mentek, az közelebb volt, ráadásul így az esőt is megúszták.
Arra gondolni sem merek, hogy a nagy összellenzéki összefogás eme sorosista tagjai nem szívelik a Momentum nagyjait és tagjait, és ezen ok miatt nem jelentek meg a „Szolidaritás a belarusz tüntetőkkel” címet viselő eseményen. Vagy lehet, hogy a varsói előállítás fontosabb és súlyosabb téma, mint az, ami éppen most is zajlik Fehéroroszországban. Az is megeshet, hogy az ellenzéken belül tagozódnak az aktuális nyávogások aktivistái, mégpedig szervezetek és pártok szerint. Mindenesetre mi ott voltunk, együtt mind az alig ötven emberrel, akit nem tántorított el a lezúduló vihar.
Ott voltunk, és meghallgattuk Kerpel-Fronius Gábor polgármester-helyettes kampánybeszédét, megtudtuk, hogy a Zorbán a hibás mindenért IS, mert legalább akkora diktátor, mint Lukasenka, és szegény nyomorult politikus már hazánkba is minszki terrort vizionált:
Az ő küzdelmük ráébresztett minket is arra, hogy miért fontos, hogy mindannyian ellenálljunk, amikor az elnyomás lopakodó, még formátlan, még ki nem fejlett alakját látjuk közeledni. Mert az elnyomás ma itt, Európa keleti felében a legritkább esetben kezdődik nyílt diktatúrával.
Anni Mazurkevic belorusz hallgatótól megtudhattuk, hogy ő a választások napján reggel nyolctól este nyolcig minden egyes, a nagykövetség épületéből kilépő szavazót megkérdezett, kire szavazott, és ennek alapján bizton állíthatja, hogy Szvetlána Tyihanovszkaja ellenzéki jelölt érte el a 80 százalékos végeredményt. Sőt, nem csak itt, de mindenhol, mert ő aztán tutira tudja.
Persze még egy momentumos jött, mert ezek imádnak szerepelni, vagy leginkább mert más nem akadt. Tóth Endre megtapsoltatta a tüntetés perceiben is az utcán harcoló hős beloruszokat, majd rögtön rátért a lényegre: nem szabad elfeledkezni, hogy röpke másfél év, és itt is választások lesznek. Gyorsan Orbánra utalva focipéldával jellemezte a belorusz választásokat, csak hogy megteremtse a kellő párhuzamot:
Így persze rohadt könnyű nyerni. Ez olyan, mintha egy focimeccsen nem csak a bírót venné meg valaki, nem csak az ellenfél szurkolóit tiltaná ki a stadionból, de az ellenfél három legjobb játékosát is bezárná az öltözőszekrénybe, hogy biztos legyen a sikere. Aztán akinek meg nem tetszik a meccs után az eredmény, azt félholtra veretné a biztonságiakkal.
Persze véletlenül sem kampánybeszéd volt ez a javából, mert miért is lett volna. Hiszen voltak beloruszok, úgy hatan-heten, ellenzéki zászlót lengetve, és megjelent néhány orosz ajkú ember is. Sőt, mécseseket is gyújtottak az áldozatokért. Horváth Aladár roma aktivista egy szót sem szólt, csak szerényen fogadta az üdvözléseket, a ligetvédők Szabó Gábora orbánozott és diktatúrázott egy kört, a másik Szabó, a sivatagi Tuareg harcos el sem jött, esélyesen a sokadik kormánybuktató demójára készül a hős gerontozombi seregével. Az eső utáni nyálkás időben a média is gyorsan hazahúzott, az ő ingerküszöbüket sem érte el az újabb gigamega tüncike, és mivel igazából senki nem tudta értelmezni a tömegben, hogy amúgy nekünk mi közünk Belorusszia belügyeihez, így szépen szétszéledt a nem túl népes sereg.
Valahogy az indexes vonulás után ez a ló ismét és újra sem volt olyan gyors és erős, nagyot esett hát róla a momentán még mindig tornából felmentetteket tömörítő pártocska. Ámbátor az is lehet, hogy rajtam kívül még vannak páran, akik olvasták Máté T. Gyula: Kicsoda ön, Soros György? című könyvét, mely a posztszovjet térségről szól, és a maga nemében tökéletes, adatokkal alátámasztott összefoglaló a Soros-féle “manipulációs módszertanról”. Akik pedig olvasták, azok fejében tán nem véletlenül csengenek össze események, jelenetek a jelenlegi belorusz eseményekkel, így hát nem jelentek meg a jó ég tudja, mire jó rendezvényen.
No, de hagyjuk. Olvasni úgyis úri, burzosá huncutság a mai neokommunista, liberális, romkocsmás, antifás, LMBTQ-s trendi világban, és fennakadni olyan apróságokon, hogy mi közünk van más országok belügyeihez, valószínűleg szűklátókörűségre vall az Európai Egyesült Államok rózsaszín leányálmának reményében. Úgyhogy szépen hazaoldalogtunk, és csak egy apró történetet meséltem el társaimnak, amit Minszkből, ebből a csodálatos városból hoztam haza. Abból a városból, ahol olyan tisztaság volt az utcán, mikor ott jártam, hogy szinte enni lehetett a földről. Ahol éjjel bárhol lehetett sétálni, mert nem volt bűnözés, nem volt támadás, nem volt félelem, de volt rend és fegyelem. Na, szóval, ott hallottam azt a történetet, hogy a jó hírű minszki egyetemen sok külföldi diák tanult. Így esett, hogy ösztöndíjjal odakeveredett egy afrikai diák, akinek elmondták, tanulmányai után irány haza, mert Belorussziában nem lehet ott maradni, állampolgárságot nem fog kapni.
Hát cselezni akart az okos néger, és összeszedett egy szép, szőke belorusz lányt, aki beleszerelmesedett, és el akarta érni, hogy kedvese is fehérorosz lehessen. Lukasenka valószínűleg e színügyi anomália hallatán jót röhöghetett, ám mivel szereti a rendet, hát nemet mondott. Olyannyira nemet, hogy a szőke lányt is kipenderítette országából, és közölte, mehet nyugodtan Afrikába, ha már nem volt jó neki valamelyik szép, szőke belorusz herceg.
Varga Moncsi – Hunhír.info
