Mára ugyan már-már elfelejtettük, de ha elmesélem a históriát, bizonyára sokaknak beugrik a nem is túl régi emlék.

Történt pedig, hogy hosszú évtizedek után, kerek húsz esztendeje hazahozták az utolsó második világháborús szovjet hadifoglyunkat, Toma Andrást. Hogy pontosan ki és miképp bukkant rá Oroszországban, az Isten háta mögötti elmegyógyintézetben, azt ma már pontosan nem tudjuk, mint ahogy azt sem, hogyan is törlődött ki (nyilván fokozatosan) az idős hadfi emlékezetéből neve, szülőhazája és anyanyelve meg egyáltalán egész felnőtt életútja.

Mindenesetre a fáma szerint egy cseh nyelvész jelzése alapján kezdődött a nyomozás. Hosszas, nyelvtöredékekre alapuló kutatómunkát követően, orvosok, újságírók, egy kárpátaljai magyar rendőr és közel száz ember segítségével találtak rá a veteránra a kotyelnyicsi elmegyógyintézetben, ahol Tamás András néven tartották nyilván.

Az ügyet magyar részről a kor divatos pszichiátere, Veér András vette a kezébe, aki lassú óvatossággal gombolyította a szálakat, majd kiderítette, hogy Tamás András valójában Toma András, aki nem sokkal bevonulása után, húszévesen esett hadifogságba – szinte már itthon, hiszen a a Felvidéken átvonulva, Auschwitz és Krakkó környékén fogták el 1945 januárjában. Ukrajnán és Fehéroroszországon keresztül szállították a mai Szentpétervár közelében lévő bokszitogorszki táborba, ahol megbetegedett, s innen az 1000 kilométerre keletre fekvő bisztrjagi táborba került.

Nyilván fáradt lehetett, meg a hadifogolyélet legendásan nehéz volt, végül a megerőltető út annyira megviselhette, hogy tábori kórházba került, ahonnan 1947 januárjában beutalták a kotyelnyicsi elmegyógyintézetbe.

Aztán eltelt 55 esztendő, ezalatt a fiatal katonából Tamás bácsi lett, végül rábukkantak. Veér András doktor kiutazott, fokozatosan tisztuló tudatú páciensét hosszasan vizsgálta, s megállapította, hogy az egykori hadifogoly – aki addigra múltjából már szinte semmire nem emlékezett – minden kétséget kizáróan magyar, aki a Nyíregyháza mellőli Sulyánbokorból származik, mint ezt a DSN-vizsgálat is bebizonyította.

Hazatérése után a honvédségi adminisztráció vette magyar állampolgári kezelésbe: a honvédelmi miniszter (talán honvéd rendfokozatból) előléptette tartalékos főtörzsőrmesterré, és – mivel szolgálati viszonya folyamatos volt – kifizették elmaradt illetményét. (Azért jó lenne tudni, hogy miként számolták ki pár pengőből valahány forintra…)

A 74 éves férfit végül féltestvére, Anna vette magához és ápolta a férfi 2004-es haláláig.

Ez hát a Sulyánbokorból indult katona életútja a kotyelnyicsi elmegyógyintézetig. A háborús áldozatok tömegéből ez “csak” egy életút, de talán érdemes lenne a részleteket is feldolgozni.

Isten nyugosztalja főtörzsőrmester úr!

Mészáros-Sunyó Sándor – Hunhír.info