- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Toroczkai: Inkább a kilépés, mint a nemzethalál

A Mi Hazánk Mozgalom Magyarország függetlensége elleni támadásnak, szuverenitásunk súlyos megsértésének tartja az Európai Unió Bíróságának ítéletét, amellyel megszüntetik a tranzitzónákat.

Több száz migránst a határról máris Magyarország belső területeire szállítottak, ahol teljesen vagy részben nyitott táborokba kerültek. Az ítélet azt is kimondja, hogy mostantól mindenkit be kell fogadnunk, azokat is, akik biztonságos országokon keresztül érkeznek hozzánk, tehát gyakorlatilag a világ bármely pontjáról jöhetnek mostantól Magyarországra – közölte Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke.

Szerinte a Fidesz ezzel behódolt az Európai Unió kozmopolita erőinek. Hozzátette: miközben a kormány azonnal végrehajtotta ezt a magyarellenes ítéletet, emlékeztetnénk arra, hogy a Bős-nagymarosi vízlépcső ügyében a Nemzetközi Bíróság által hozott 1997-es ítéletet Szlovákia a mai napig nem tartja be, eltereli a Dunát, és ez ellen a Fidesz-kormány nem tesz semmit.

Amennyiben az Európai Unió fel akarja számolni a magyarságot, akkor inkább az Unióból való kilépést választjuk, mint a nemzethalált – hangsúlyozta Toroczkai László.

Hunhír.info