- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Még a végén tökös lesz a kormány és nem lesz vonaglás idén

Ha be meri vállalni a hazai és nemzetközi ellenérzés- és támadáshullámot (márpedig eddig elég jól viselte), idén kedvezhet azoknak a kormány, akik úgy vélik, a magánélet szent, nem közönséges, nem hivalkodó és ezekből kiindulva nem is az utcára való. A Pride szervezői már érezhetik, hogy fogy a levegő az idei nagy budapesti vonaglás körül.

A koronavírus kellős közepén kicsit elterelődött a figyelem róla, bár az érintettek és támogató köreik igyekeztek felhívni rá a figyelmet: április elején került a parlament elé a törvényjavaslat, ami módosítaná az önkormányzati jogköröket. A törvényalkotási bizottság a saját módosító indítványaival állami használatba adná szinte a teljes budapesti belvárost az augusztus 20-ai ünnepre való tekintettel. Ennek megfelelve, augusztus 15–25. között csak az állami ünnep szervezője döntene arról, hogy a közterületeket lehet-e más célra is használni. Ez pedig érintené a Budapest Pride idei felvonulását is, mert azt augusztus 22-ére tervezték.

Sajtóhírek szerint előírnák, hogy a közterület tulajdonosa, vagyis a fővárosi és kerületi önkormányzatok csak az állami ünnep szervezője felé tett előzetes értesítés alapján, annak egyetértésével engedélyezhetné a terület használatát más célokra az államalapítási ünnepségsorozat időszakában.

Az ünnep méltó megrendezéséhez a szükséges módon az Árpád, a Petőfi és a Rákóczi híd területén kívül a javaslat a fővárosi világörökségi területeket is állami használatba venné. Ebbe pedig beletartozik a Hősök tere, az Andrássy út teljes hossza és történelmi környezete, ahogy a pesti oldalon védettséget élvez az Országház épülete, a Lánchíd pesti hídfőjénél található Széchenyi tér, valamint a Duna-part épületei egészen a Petőfi hídig, a budai oldalon pedig a Margit hídtól a Műszaki Egyetemig.

Megszokott helyükön tehát nem tarthatná homofóbiát kiáltó, vallás- és magyargyalázó magamutogató ricsaját az LMBTQ közösség hangosabbik része.

neva – Hunhír.info, Mfor, Humen