- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Isten éltesse Grétsy Lászlót!

Ma van Grétsy László nyelvész, nyelvművelő, televíziós személyiség 88. születésnapja – Isten éltesse a Tanár Urat!

A bulvár ma is foglalkozik vele, így elég sokat tudunk róla. Az Anyanyelvápolók Szövetsége néhány esztendeje összeállított [1]5+1 érdekességet, ezt ma is érdemes elolvasni. Az ünnepelt 1989-től az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára, majd alelnöke, 1994-től ügyvezető elnöke lett.

2008 decemberében a közgyűlés a szövetség elnökévé választotta, 2013 óta a szövetség tiszteletbeli elnöke.

Grétsy László 1998-ban vonult nyugdíjba, 1992-ben az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé választották, 2006-ban annak tiszteletbeli elnöke lett. Még ma is dolgozik, de fontos tudni a családjáról is.

Feleségét másfél évtizede, a fiát pedig csaknem egy évtizede elvesztette – azért mégis népes családdal büszkélkedhet, jóllehet szerettei elhunyta miatti fájdalmát semmi sem szüntetheti meg.

„Három remek lányom – ahogy gyakran említem őket, a három Grácia – hat, négy, kettes ‘leosztásban’ tizenkét unokával ajándékozott meg. S noha az utóbbi években már elmaradt a korábban évente-kétévente jelentkező bővülés, idén azt az örömteli hírt kaptam két unokámtól is, hogy ismét tovább bővül a família. Ők egy-egy csemetével lesznek többen, én pedig ezáltal két dédunokával gazdagodom. Hát nem nagyszerű?” – mondta az egyik lapnak, a nyelvész.

Mészáros Sunyó Sándor