- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Illegális bevándorlás: a káosz felé akarják sodorni a világot

Az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete) az illegális migráció legalizálásával a káosz felé akarja sodorni a világot – jelentette ki az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Az ENSZ jelenlegi vezetése és a mögötte álló erők abban érdekeltek, hogy a világ stabil régiói megrendüljenek, ezért küldetésének tartják az illegális migráció legalizálását – fogalmazott Horváth József.    

Ezt a törekvést jelzi szerinte az is, hogy miközben az ENSZ költségvetésében szerepelnek források a migráció segítésére, a terrorizmus elleni küzdelemre nem költ a világszervezet.    

Horváth József felidézte, hogy a világszervezetet azért hozták létre, hogy biztosítsa a konfliktusok békés rendezésének lehetőségeit. Vagyis a tárgyalásos mechanizmuson keresztül az ENSZ különböző plénumai elé lehetne vinni a terrorizmussal sújtott régiók problémáit, ám erre nem biztosítanak forrásokat.    

Ugyanakkor az ENSZ olyan jogokat vindikál önmagának, amelyeket a független országok nehezen tolerálnak – mondta a szakértő.

MTI