Takaró Mihályról természetesen eddig is tudtuk, hogy nemcsak irodalomtudós és -történész, hanem költő is. Verseit azonban jobbára csak hírből ismertük. Tegnap azonban az Újszínházi beszélgetések című műsorsorozatában – mellyel egyúttal a teátrum a Magyar Kultúra napját is köszöntötte – Takaró Mihályt költőként ismerhettük meg. Őszintén szólva: meglepő volt.

A szokásosnál is nagyobb létszámú közönség nem ilyen Takaró-estekhez szokott az eddigi egy híján félszáz alkalom során. Az az ember, aki eddig inkább Petőfi szerelmi életének titkait vagy Arany János belső gyötrődéseit esetleg Tamási Áron temetésének viszontagságait mesélte a maga tudományos, de mégis emberközeli részletességében, az most meglepetésre önmaga lelkének legmélyebb zugát tárta a közönség elé.

Takaró Mihály precíz volt, mint mindig. Például abban, ahogy rámutatott a japán hajku-költészet lényegére – saját versein keresztül. Ismerjük-e a haikut?

A lexikon például ezt írja róla: “A haiku rendkívül szigorú, alakilag kötött verselés, melyet ebben a formájában egyetlen más nyelvre sem lehet tökéletesen átültetni vagy újrakölteni.”
Nem lehet? Takaró a szegről-végről rokonlelkű, japán haiku-irodalmat behozta a magyar költészetbe. Ő maga írt ilyen verseket.

Az előadók – Gregor Bernadett, Timkó Eszter és Vass György színművészek – talán kissé bátortalanul mondták ki még az első szavakat, de gyorsan átlátták a helyzetet (hisz egy haiku-vers oly rövid, hogy nem szabad és nem lehet benne menet közben elmélázni), s úgy mondták el az eléjük tálalt különös költeményeket, mintha mindig is ismerték volna a bennük rejlő titkot.

Persze nem a haiku volt a lényeg, hanem – talán – a haza. Mindjárt egy idevágó verssel indult az est, a Hazám-mal. Egy rövidke részlet:

“Népek Krisztusa, Magyarország!
Lehet, holnap újra felfeszíttetel,
Lehet, holnap újra tegnapod jön el,
Ezért magyar írók, megint itt az idő
fülekbe, lelkekbe harsogjatok:
rabok legyünk?
Nem!
Szabadok!”

Ez egy ifjúkori vers, de szelleme azóta is él.

Takaró Mihály író a magyar szabadságért énekel, esetleg halkan – és beszél szenvedélyes hangon is, ha társait, a már említett költőket-írókat említi felfokozott erejű előadásaiban. Mindazonáltal az általa gondosan összeállított versválogatásból még a költői magánéletre is kitért – horribile dictu – az amszterdami örömnegyedben tett sétája során.

Nem írom tovább a tudósítást, ez csak ízelítő volt a tegnapi, ötvenedik Újszínházi beszélgetésből, melynek kivételesen az előadó volt az alanya a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Bubik István Stúdiószínpadon.

Bónusz:

Három haiku vers Takaró Mihálytól, csupán azért, hogy legyen róla fogalmunk.

Haiku 1
Néma dobogás.
A lét csöndjét ki érti?
Bántana egy szó.

Haiku 2
Értem a csendet.
Létem néma dobogás.
Bántana egy szó.

Haiku 3
Liliomillat.
Jöttél felém az éjben;
illatod megöl.

Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info