- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Pár beszédes hangvelvétel

A Párbeszéd Magyarországért (PM) elnöksége beismerte, [1] hogy Karácsony Gergely múlt héten nyilvánosságra került hangfelvétele a párt elnökségi ülésén készült.

Karácsony Gergely baloldali főpolgármester-jelölt eddig azt állította, magánbeszélgetésről volt szó. Szabó Tímea, a PM társelnöke azonban beismerte, hogy a felvételek a Képviselői Irodaházban a Párbeszéd elnökségi ülésén készültek, és azt is tudni vélik, hogy kiknek a hangja hallható a felvételen.

Továbbra is azt állítják, hogy manipulált és megvágott felvételről van szó, szerintük több ülés anyagaiból vágták össze. Úgy gondolják azonban, hogy nem párton belüli szivárogtatásról lehet szó, hanem meggyőződésük, lehallgatják őket a kormánypártok. Tiltott adatszerzés bűncselekménye miatt feljelentést is tettek ismeretlen tettes ellen.

Karácsony Gergely többek között arról beszélt, hogy Zugló – amennyiben ellenzéki polgármestere lesz – azért járna jól Horváth Csabával, mert a zuglói szocialisták szabad rablását csak egy erős szocialista politikus tudná kordában tartani. Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke is említésre került a felvételen, mint ahogy Karácsony Gergely mondta, Tóth Csaba többször is megfenyegette őt és családját.

Hunhír.info – hírtv