- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Kilehelték lelküket Szita Bence gyilkosai

Az egész országot megrázta annak idején, mikor kiderült, hogy mosthohaanyja felbujtására két férfi megölte a 11 éves kisfiút, Szita Bencét. A legkegyetlenebb módon végeztek a kisfiúval, de sikerült elfogni őket, majd börtönbe is kerültek.

A mostohaanya, az elítélt P. Erika 2017-ben halt meg, mellrákban, előzőleg lemondott a kemoterápiás kezelésről.

A sors különös egybeesése, hogy idén nyáron szintén daganatos betegségben halt meg a börtönben B. József, a gyilkosság ügyében elítélt másik tettes.

A Blikk legfrissebb információja szerint most a börtönkórházban meghalt K. József, a harmadik elítélt is, egy szintén hosszan tartó, súlyos betegségben. Megkerestük a büntetés-végrehajtást is az ügyben, de közölték, hogy a fogvatartottak személyiségi jogai miatt nem adhatnak információt az esetről.

Szita Bence szörnyű haláláról éveken át írtak az újságok [1]

Szita Bencét 2012. október 29-én ölték meg Sántos külterületén, egy erdőben. Három gyilkosa később kiásta a holttestet, amit Toponár környékén rejtettek el újra. A 11 éves felsőmocsoládi fiút nevelőapja barátnője, P. Erika csalta el otthonról, majd két társával brutálisan megölték. A tetteseket a Pécsi Ítélőtábla tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, vagyis életük végéig a rácsok mögött kellett maradniuk.

P. Erika (jobbról), B. József és K. József a bírósági tárgyalásukon – valamennyien a börtönben haltak meg, súlyos betegségekben / Fotó: RAS-Archívum

Blikk