- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Karrier: Világbank éléről az IMF élére

A bolgár Krisztalina Georgieva az egyetlen jelölt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére – közölte rövid közleményében az IMF ügyvezető igazgatósága hétfőn.

Krisztalina Georgievát az Európai Unió jelölte, és bár nem kapott egységes támogatást, de a szavazatok többségét, 56 százalékát megszerezte, és ezzel a másik aspiráns, a holland Jeroen Dijsselbloem fölé kerekedett.

Krisztalina Georgieva jelenleg a Világbank vezérigazgatója. Az IMF élén szeptember 12-ig álló Christine Lagarde azért mondott le, mert az Európai Központi Bank (EKB) elnöki posztjára jelölték.

Az IMF új vezérigazgatóját legkésőbb október 4-éig tervezi megválasztani a tagországokat képviselő kormányzótanács, még azelőtt, hogy október 14-20. között megtartanák az IMF és a Világbank szokásos éves közgyűlését Washingtonban.

Lagarde 2011. július 5-én vette át az IMF irányítását. Ő a szervezet 11. vezérigazgatója és egyben az első női irányítója, akit 2016. július 5-én választottak újra öt évre.

MTI