- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Ha jön a pestis, mindenkit kiirtanak

Az utóbbi időben sorra jelentek meg hírek arról, hogy az ország keleti felében, főleg Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a hatóság ezrével irtja a házisertéseket, ha csak felmerül az afrikai sertéspestis gyanúja. A hvg.hu a Nébih adatai alapján most arról ír, hogy 828 településen kellett védőintézkedéseket tenni, több tucat fertőzött és szigorúan korlátozott zónát jelöltek ki, miután tavaly áprilisban egy vaddisznó tetemében kimutatták a vírust.

Van olyan gazda, aki arra panaszkodott a lapnak, hogy nem kapott igazolást, miután a hatóság emberei leölték az állatait, ez pedig később gondot okozhat a pályázati elszámolásban. Ugyanakkor a Nébih a lapnak azt mondta, hogy az intézkedés esetén minden érintett határozatot kap, amely az intézkedés indoklását is tartalmazza.

Bognár Lajos országos tisztifőállatorvos a lapnak azt mondta, hogy amennyiben a házisertéseknél bármilyen tünet miatt felmerül a gyanúja a betegségnek, akkor az állat-egészségügyi hatóságnak kötelessége, hogy – a lehető legnagyobb biztonságra törekedve – az állományt sajnos felszámolja. Ugyanakkor azt nem tudta megmondani, meddig kell tartaniuk a gazdáknak a kényszervágásoktól. „Amíg van fertőzött terület, addig a nemzetközi jog és a hazai jogszabályok alapján is fenn kell tartani az ellenőrzést, az pedig a magyar hatóság döntése, hogy a lehető legnagyobb biztonságra törekedve a gyanú alapján is már elvégezzük a felszámolást” – tette hozzá Bognár.

hvg.hu