Döbbenten néztem a Hunhír főoldalán a fekete-fehér képet. Ismerős arc mosolygott rám róla azzal az örökös derűvel, amelyet jól ismertem a számtalan találkozás után, tüntetésekről, rendezvényekről, a Bombagyár Rádió felvételeiről. Fölötte mellbevágóan rövid cím hirdette: G. Kirkovits István nincs többé. Eltávozott közülünk GKI, Kirkó, a nagy öreg, az örökké mosolygós George.
“Lemezbe zárták a hangodat”, dalolta egykor Kalapács Józsi Bon Scott emlékére, s nekem ez jutott eszembe most róla is. Felrémlett tizenegynéhány évvel ezelőtt, amint ott ült velünk Bloginnal a stúdiónak kinevezett polóboltban, és dőltek belőle a sztorik, az adomák a nyolcvanas, kilencvenes évekből, a nemzeti rockról, amelynek ő volt a keresztapja, a zenekarokról, történelemről, hallgatók ezreinek örömére. Hallgatom a régi felvételt, és el sem hiszem, hogy ezt a hangot már csak így hallhatom.
Isten veled, István! Megtörhetetlen, szálfaegyenes jellemű ember voltál, sosem hajlottál semerre. Alázattal tűrted mindazt, amit az élet rád mért, és becsületed megkérdőjelezhetetlen maradt. Megtiszteltetés volt téged barátaim közt tudni. Búcsúzom tőled magam és az egykori Bombagyár minden szerkesztője és olvasója nevében is.
Tomcat